Diéták és sztárok

Kibelbeck Mara | 2007. Október 10.
Ha valaki sztár, akkor legyen csontsovány. Ez elvárás. Nézzen ki mindig kifogástalanul, legyen fitt, alkata nyúlánk, izomzata szálkás. Ezért aztán nekik is küzdeniük kell – szerepek, szakítások, terhességek, leszokások közben.

Miközben a diéta és a fogyókúra eredeti célja – legyünk egészségesek és érezzük jól magunkat a bőrünkben – elveszni, „ködbe tűnni” látszik, egyre-másra születnek a legújabb kúrák. A sztárok pedig szinte állandóan diétáznak – több-kevesebb sikerrel. A nagy szuperdiéták is javarészt az ő sikertörténeteikből indulnak, és indulnak el világhódító mozgalmakat alakító útjukra. Sőt, műsorokban versenyeznek a különféle módszerek.

Szulák Andrea

Először tizenhat évesen volt elégedetlen a súlyával a tévé „nagyasszonya”, Szulák Andrea. Majd amikor férjhez ment, és kiköltözött a városból, újra előkerült a probléma: „feljöttek” a kilók. Bár mozgott, közben jó vacsorákat főzött… Stresszes evőnek tartja magát – ha jól mennek a dolgok, akkor a kilókkal sincs baj. Ám belátja, hogy egyetlen diéta sem tartós, ha nem figyelünk az étkezésre a továbbiakban, vagyis nem jár együtt életmódváltással. Most megtette. Nem eszik például húst krumplival vagy rizzsel, inkább zöldségekkel, a tél elejére meg is szabadult tíz kiló plusztól. Tartja a formáját.

Pokrivtsák Mónika

Mint ahogyan Pokrivtsák Mónika is, aki szintén a teljes életmódváltásra esküszik. Az ismét a képernyőn látható Mónika – állítása szerint – lassan tizenkét éve fogyókúrázik, kipróbált már minden csodaszert és csodamódszert. Szedett ananászkapszulát, majd abbahagyta, és hízott. Űzte a Candida-diétát, lefogyott jó sokat, aztán többet már nem. Azóta esküszik a

francia proteinporra, amelyből készíthet omlettet, spagettit vagy csilis babot – tetszés szerint.

Emilio

Lassan az egészségét is veszélyeztette Emilio azzal, hogy elérte a 130 kilós súlyhatárt. Az énekes csaknem tíz éve volt „versenysúlyánál”, s minden vágya, hogy újra elérje azt a 90-100 kilós testsúlyt. Úgy tűnik azonban, hogy minél sikeresebb énekes, annál súlyosabb is. Emilio dalai ugyanis egyre népszerűbbek, készíti új lemezét, s közben jóízűen falatozik, a mozgást pedig hanyagolja. Úgy döntött, véget vet a rendszertelen életmódnak, az összevissza táplálkozásnak s a mozgás nélküli létnek. Emilio szakemberek segítségével állt neki a kőkemény fogyókúrának. Vidámságából és pozitív életszemléletéből egy cseppet sem veszített, mióta elhatározta, igenis megszabadul legalább húsz kilótól. Ekkora súlynál viszont már óvatosnak kell lenni, akármit nem sportolhat az ember. Emilio nemrégiben készített duettet a Fiesta együttessel s a Fekete Vonat egykori énekesével, Fatimával, legújabb lemeze pedig szeptemberben jelenik meg, addigra mindenképpen formába akarja hozni magát

Top fogyókúrák

• A pontdiétában a zsírok, zsíros ételek egy-két pontot érnek, a szénhidrátok viszont akár több száz pontot is. A napi élelmiszer-fogyasztás a negyven pontot nem haladhatja meg. Az ilyen diéta azonban emeli a koleszterinszintet, érelmeszesedésre hajlamosít.
• Az Atkins-féle diéta megengedi 15-25%-nyi szénhidrát fogyasztását, ezért előnyösebb a rostfelvétel. Követői húst hússal esznek, mert Atkins szerint a szénhidrátok, a kenyér, a tészta, a magas szénhidráttartalmú gyümölcsök és zöldségek fogyasztását kerülni kell.
• Az ún. anyagcsere-diétában az előre meghatározott étrend tartalmaz zöldség- és gyümölcsféléket, de alapjaiban fehérjéken és tojáson alapul.
• A Hollywood-diéta az 1920-as és 1930-as években vált népszerűvé, amikor a dívák koplalni kezdtek. A diéta szerint naponta három-hat tojás, sovány húsok, hal és szója fogyasztható.
• A rotációs diétában bizonyos időközönként (például havonta) a fogyókúra energiatartalma 600 és 1500 kcal között váltakozik. 


Póka Angéla

A fekete hangú énekesnő súlyproblémáin korábban senki sem segített, a Megasztár 3. alatt azonban rájött az áhított fogyás titkára. A lázadó énekesnőt a verseny előtt több producer is azzal utasította el, hogy plasztikáztassa magát, vagy fogyjon le, különben nem számíthat sikerre. Angéla ugyan beteges dolognak tartotta a hírnevet, később azonban rájött, hogy ha érvényesülni akar, szüksége van jó formára. Így a selejtezők alatt nemcsak daltanulásba, de súlycsökkentésbe is kezdett. Az eredmény önmagáért beszél, a 32 éves tehetség bomba formában van azóta is.

Kunovics Katinka

Nagy fogyó Kunovics Katinka, az ex-Romantic szőkesége. Amikor híres lett, 130 kilót nyomott. Most négy éve tartja a 75-öt. A magyar súlyguru, Norbi szabadította meg a feleslegtől. A kúra alapja a Norbi-módszer és a vele naponta többször váltott ellenőrző SMS-ek voltak. Katinka főleg főzelékeket, gyümölcsöt és párolt zöldséget eszik. Mindennap mozog – és örül, hogy már a konfekcióméretek között válogathat.

Csomor Csilla

Döbbenetesen lefogyott Csomor Csilla. A Barátok közt című sorozat egykori szereplője 8 kilótól szabadult meg az elmúlt három hónap alatt. Rajongói aggódva állítják meg az utcán, hogy nem beteg-e. A Barátok közt Zsuzsáját jó néhány kilóval húsosabban láthattuk nemrég a televízióban. Fél éve azonban, amióta nem szerepel a sorozatban, több ideje jut önmagára, kedvenc sportjára, a golfra, és jobban odafigyel az étkezésére. Az Atkins-diéta nagykövete lett, és megváltozott alakját ennek a koplalástól mentes, egészséges étkezésnek köszönheti. Csomor Csilla nagyon boldog, hiszen utoljára tíz éve volt olyan karcsú, mint most. Rengeteg fogyókúrát kipróbált már, ám egyik sem hozta meg a tartós sikert.

Kényszerjojó és sikerek Hollywoodban

A korábban vékonyságáról, már-már anorexiás külsejéről ismert Renée Zellweger kétszer is bevállalta a „szinglikirálynő” Bridget Jones szerepét. Ehhez azonban mindkét alkalommal plusz tizenöt kilót kellett felszednie. Hollywood egyébként is szereti honorálni az egy-egy szerepért hozott áldozatokat. Főleg a férfiakét. A „hízócsúcsot” Robert De Niro tartja huszonhét kilóval. Ezt Jake La Motta, a híres bokszoló megformálásához szedte magára. A fogyással azonban keservesen megkínlódott. De megérte, mert megkapta az Oscart. Megkapta George Clooney is, aki az elmúlt év diétás férfisikere lett. A Sziriana sokat próbált CIA-ügynökének megformálásához tizenöt kilót hízott.

Hazai guruk

• Béres Alexandra Súlykontroll Programja nem pusztán egy diétát, hanem komplex életmódot népszerűsít. Nagy szabadságot nyújt: te magad állíthatod össze az étrended – kedved és ízlésed szerint –, mi abban segítünk, hogyan tedd ezt: a Súlykontroll-indexek és a javasolt mennyiségek mutatják az utat! Kiegészül mozgásprogrammal, pontos útmutatással és pszichológiai segítséggel.
• Schobert Norbi a súlyvesztés hazai guruja, és az ő Update módszere, amelyekkel ezreket fogyasztott már le. Csak néhány név: Kovi, a pornócézár, Romantic Katinka és Győzike. De próbálkozott Szabó Győzővel, Liptai Claudiával és párjával, Gesztesi Károllyal is, utóbbival kevesebb sikerrel, ő inkább más – saját – módszerre tért át.

Exit mobile version