Palotás Petra babát vár!

nlc | 2007. December 07.
Az RTL Klub mûsorvezetõje hamarosan Hamburgba költözik kedveséhez. Palotás Petra teljesen elégedett eddigi sikereivel, de a következõ év nagy változásokat ígér számára.

Palotás Petra és szerelme, Mirko egy éve szerettek egymásba. A fiatalok azóta kétlaki életet élnek, hiszen Petrát Budapestre, a férfit pedig Hamburgba szólítja a munkája. A folytonos ingázás azonban csak megerősítette kapcsolatukat, olyannyira, hogy egy ideje már szerettek volna kisbabát.


A műsorvezetőnek és párjának teljesült az álma: Petra anyai örömök elé néz. „A második harmadban vagyok, és az orvosom azt mondta, hogy hihetetlen szerencsém van. Még egyetlenegyszer sem voltam rosszul, nem émelygek. Mindössze egy kicsit fáradékonyabb vagyok az átlagosnál, de ez természetes. Azt hiszem, ez a baba érzi, hogy nagyon várták őt” – nyilatkozta Petra a Netbulvar.hu-nak.








Fotó: Bársony Bence

A kismama elmesélte, hogyan osztotta meg az örömhírt kedvesével. „Mikor kiderült, hogy várandós vagyok, éppen Magyarországon voltam, és csak egy hét múlva találkoztunk Mirkóval. Ám ezt mindenképpen személyesen szerettem volna közölni vele. Alig bírtam ki, hiszen naponta beszéltünk telefonon. Végül, mikor eljött a nagy nap, ajándékot adtam neki: a pozitív tesztet becsomagolva.”


Petráék már tudják a kicsi nemét, sőt a nevét is kiválasztották. Ezeket azonban egyelőre nem szeretné elárulni. Úgy tervezi, hogy tavasszal Magyarországon hozza majd világra gyermekét, utána Hamburgba költözik egy kis „babaszünetre”, hogy végre együtt lehessen a család. Természetesen nem hagyja cserben a csatornáját sem, hosszú távon mindenképpen itthon szeretnének berendezkedni.

Exit mobile version