Han Solo a Blahán – Beszélgetés Makranczi Zalánnal

A Blaha Lujza téren találkozunk. Könnyű észrevenni, igencsak kimagaslik a tömegből. No meg van egy másik különös ismertetőjele – bár ezt az interjú előtt nem mondta –, a Star Wars-os hátizsák. Csak a fénykard hiányzik. De a beszélgetés persze nem ezzel kezdődik, hanem a Nyugalom című film körüli sajtóvisszhanggal. A támadásokkal, tévés interjúkkal, nézettséggel. Zalán kicsit csalódott.

– Érthetetlen az egész. Semmi olyan nincs a moziban, ami a könyvben ne volna. Anya-fia drámája, a végletekig kiélezve. Szerintem jól, pontosan, megfelelően adagolva. De ez nem számít, igazából semmi sem számít, hiszen a bulvárnak egy dolog kell. A botrány. Hát megkapták. Más dolog, hogy ez nem tett jót a filmnek.

– Neked akár pozitív is lehet a mérleg. Sokat kerül szóba a neved.

– Nem erre a dicsőségre vágyom. Hatalmas dolog volt, hogy megkaptam a főszerepet. Mikor Robi (Alföldi – a szerk.) felhívott, és unott hangon belenyögte a telefonba, hogy „a tiéd!”, fel sem fogtam, mekkora lehetőség ez. Weér Andor karaktere, Alföldi első rendezése, Udvaros partnere… Nagyon nagy lépés ez.

Miskolcon nőttem fel, és sokáig eszembe nem jutott volna, hogy színész legyek. Vonzott a régészet, gondoltam, hogy esetleg történésznek kellene tanulni, de nem igazán tudtam, hogy mihez kezdjek magammal. Aztán tizenhat évesen az anyukám elküldött egy amatőr színjátszó csoportba. Évi kétszáz előadás, két saját rendezés… és megszoktam a színpadot. A Színművészetihez ez nem volt elég, négyszer próbálkoztam, eljutottam a harmadik rostáig… aztán rántottam egyet a vállamon. Akkor is színész leszek.

A Nemzeti színiakadémiáját végeztem el, és megkaptam a kellő alapokat. Olyan színészeket láthattam, mint Agárdy, Sinkovits, olyan tanároktól tanulhattam, mint Béres Ilona, Gaál Erzsébet, Csizmadia Tibor, Zsótér Sándor. Utána a Kecskeméti Katona József Színházba szerződtem, és hat éven keresztül jobbnál jobb előadásokban bizonyíthattam.

– Te voltál a vidéki Don Juan?

– Ha Don Juant nem is, de Rómeót eljátszhattam. Igazán széles volt a repertoár, ebben a színházban jó értelemben folyt a népnevelés. És örülök, hogy ennek a részese lehettem. Aztán jött Alföldi Róbert ajánlata, a Bárka Színház és a filmszerep.

– Nagy nevekkel dolgozhattál együtt, közülük mindenki sok filmben játszott már. Érezhető volt a rutintalanságod, mondjuk, a Gryllus Dorkával forgatott vad jeleneteitekben?

– Hála az égnek, mindketten rettenetesen izgultunk. Felfoghatatlan, ahogy egy forgatás történik. Arról nem is beszélve, hogy később ez úgy látszik, hogy egy tizenöt méteres filmvásznon nyolc méter csak a fejem… Kemény dolog ezzel szembesülni.

– Milyen volt a díszelőadás?

– Őszintén bevallom: nem tudom. Inkább kint maradtam. Elszívtam két doboz cigit, és megittam öt-hét liter ásványvizet. Amikor meg vége lett, néztem a kifelé jövő arcokat. Próbáltam kitalálni, hogy mire gondolnak.

– Nem is láttad az elejétől a végéig a filmet?

– Egyszer kötelezően végig kellett ülni. No meg a forgatás alatt is ezzel terrorizált Robi, gyere, nézd meg! Újra! Újra! De amikor elkészültünk az utolsó kockával is, képtelen voltam filmként tekinteni rá. Magamat boncolgattam, szekíroztam, kritizáltam. Hova nézek? Milyen mulya képet vágok! Tessék, a másik verziót kellett volna bevágni… Amikor végre eltűntem a vászonról, akkor kicsit könnyebb volt. Már majdnem olyan, mintha moziban lennék.

– Hova tovább? Új filmek, új színház?

– Beindult körülöttem az élet. Sok darabban játszom, új felkéréseim is vannak, és újra forgatok is. A napokban jöttem haza Svájcból, ahol egy misztikus thrillerben játszottam.

– Te voltál a darabolós gyilkos?

– Nem, engem csak megöltek. Viszonylag gyorsan, sajnos, de legalább érdekesen. Jó kis epizód volt.

– És mi az álomszerep?

– Ha a Csillagok háborúját újraforgatnák…

– Luke vagy Han Solo?

Kikéri magának.

– Csakis Han Solo. Vagy ha már a Lucas–Spielberg-párosnál járunk, akkor Indiana Jones.

Előveszi a Star Wars-os táskáját, nézegetjük. Tényleg egyedi darab. Lehet vagy húsz kiló. Na de hol van az ő Leia hercegnője?

– A magánéletemet hagyjuk. Tanultam mások hibájából, és úgy gondolom, bőven elég, ha annyit mondok: köszönöm, minden rendben.

– Kívül-belül, mindig, minden rendben?

– Négy évvel ezelőtt végigmentem a Caminón. Azóta a helyén vannak a dolgok, és már a Camino sem kell hozzá.

Furcsa történet ez. Álmodtam a Caminóval. Valószínűleg ott motoszkált ez már régen a fejemben, de azon az éjjel nagyon erősen jött a vágy, hogy el kellene menni. Aztán másnap bementem a könyvesboltba, és szinte elém ugrott Shirley MacLaine Camino könyve. Megvettem, elolvastam. Nem volt valami nagy alkotás, de ahhoz elég volt, hogy én is nekivágjak. A következő évben Bori Tamás barátommal elindultunk.

– Néma baktatás hónapokon át?

– Huszonhat nap volt, és tényleg valami elementáris erővel hatott rám. A gyaloglás közben lerendeztem a huszonöt évemet. Megjártam az utat. Belül is.

– Olyan fontos ehhez a Camino? Nem lehetne ugyanezt Kőbányától Kabáig?

– Dehogynem. De nekem először szükségem volt rá, hogy odamenjek. Lássam a többi embert, érezzem az egész hangulatát. Hogy mész ott némán, egyszer csak megáll melletted egy rendőrkocsi, kiszólnak belőle, hogy minden rendben-e, nem vagy-e szomjas, a lábad rendben van-e, bólintasz, mész tovább. Orvosi szolgálat mindenhol, és ingyen segítenek, bármi gondod van. Mintha a világban található összes negatív eseménynek, itt lenne az ellenpontja. A következő „Caminóm” Miskolctól Zsámbékig tartott, és ugyanolyan erővel hatott rám, mint az első. Olyan dolgokat vettem észre, amelyeket régebben sohasem. A tájat. Egy lányt, aki népviseletben jött felém, és úgy köszönt rám, mintha ezer éve ismernénk egymást. Kellenek nekem ezek a csöndek, hogy utána bírjam a tempót. Hogy ne aprózódjak fel, és képes legyek meglátni a lényeget. Ne csak rövid távon tudjak gondolkodni.

– Ha az élet azt hozza, hogy elhagyd a pályát…

– Nem esnék kétségbe. Van számos alternatívám. Mondjuk, borokat készítenék a Balaton-felvidéken… Főállásban tanítanék, nem csak úgy az ellopott időkben. Hihetetlen energiákat ad ez nekem. Na meg ha hozzávesszük az évi egy Caminót… akkor mindig minden rendben lesz.