Szicíliától Szentendréig Novodomszky Évával

1. szín: a játszótéren

– A híradós műsorvezetés mellett az Eurovíziós Dalfesztivál: érdekes kettősség. Az a jó híradós, akit szinte nem is látni a monitoron, hiszen a hír a lényeg. A szórakoztató műsor vezetőjének pedig ragyognia kell, maga is show-elem. Ez két teljesen eltérő, majdnem ellentétes viselkedést kíván.

– Ettől jó. Mindig is akkor éreztem magam jól, amikor többféle munkám volt, többféle stílusban bontakozhattam ki nap mint nap.

– Dráma tagozatos középiskolába jártál, minden szavalóversenyen elindítottak az általánosban.

– Igen, de a középiskolában már a filmkészítő részt választottam. Ezért szerettem rádiózni is… – mondja, aztán kiabálni kezd. – Cristiano! Cris! – Hol van ez a gyerek?

Felpattanunk a padról, és kutatóexpedícióvá alakulunk. Gyorsan rálelünk a három és fél éves Cristianóra, aki egy csapat tíz-tizenkét éves fiú nyomában lohol. Egyikük mentegetőzve közli az aggódó anyukával: „Elsétált velünk a kisfiú!” Az aggódó anyuka már nem aggódik, viszont mérges.

– Velük akartam menni! – érvel Cris.

– Nekik dolguk van, és te nem csatangolsz velük. Vagy már indulunk is haza! Szeretnél hazamenni?

– Nem.

– Akkor mit fogsz csinálni?

– „Szépen játszani.”

– Ott a játékokon, és nem szaladgálunk le a patakpartra!

– Kalandor a gyerek – állapítom meg.

– Az nem kifejezés – hangzik a válasz.

– Üljünk át egy másik padra, ahonnan jobban szemmel tarthatjuk – javaslom. – Hogy fér el az életedben a három és fél éves, viszont kétfelnőttnyi energiát megkívánó Cristiano és a tévézés?

– Valamint a tanítás. Az MTV-n belül, a volt iskolámban, a Komlósi Stúdióban. Televíziós műsorvezetést tanítok média szakos hallgatóknak. Tehát az időbeosztás úgy fest, hogy amikor nem dolgozom, vagy éjszakás vagyok, akkor napközben együtt vagyunk a fiammal. Ha nappal dolgozom, vagy hajnalos vagyok a híradóban, akkor oviba megy.

– Tehát amikor éjszakás vagy, nem alszol.

– Ez így van, de azért találunk – ha nem is alvásban – kikapcsolódást. Jó humorú, szórakoztató gyerek. Amikor nem bújik épp belé az ördög – szerencsére ez a gyakoribb –, lehet vele kirándulni. Itt a nyár, jön a strand, szeret rajzolni, imádja a meséket. Egyszerűen jó vele lenni. Most sokkal inkább megvisel, ha egy-egy délutánt nélküle kell töltenem, mint egy-másfél évvel ezelőtt. Egyszerűen hiányzik a csacsogása, hogy mindenre rákérdez, amit lát, hogy mindent elmesél, ami eszébe jut.

– Jól beépült abba a kiskamaszcsapatba – sandítok a mászókán tanyázó gyermekre.

– Állandóan ezt csinálja, a nyolc-tíz éves korosztály a kedvence.

– Egyformán jól beszél olaszul és magyarul?

– Igen. Az apja csak olaszul, én csak magyarul szólok hozzá. Itt élünk, tehát magyarul egy picit választékosabban fogalmaz, de olaszul is tökéletesen beszél.

– Te a férjed révén tanultál meg olaszul?

– Korábban is beszéltem egy kicsit, mivel az egyik barátnőm tizenkét éve kint él, és sokszor meglátogattam, de Salvo mellett sokat fejlődtem… Cris! Óvatosan!

– Számomra – Karinthyval szólva – az sem mindig egyértelmű, mitől lehetséges, hogy két teljesen különböző ember – férfi és nő – pontosan értse egymást. Amikor a kultúrák és nyelvek is keverednek, esetetekben az olasz és a magyar, még nehezebb a helyzet.

– Viszonylag gyorsan átláttuk, hol lehetnek a súrlódási felületek.

– Sok időtök nem is volt előre tisztázni a dolgokat.

– A megismerkedésünktől kezdve egy éven belül minden végigpörgött, és már jött is Cris. Tehát az is gyorsan kiderült, hol vannak azok a pontok, amelyek megnehezíthetik kettőnk kapcsolatát. Ezekre szabályokat állítottunk. Lehet, hogy dedósan hangzik, de nálunk bevált: kimondtuk, mit szabad, mit nem szabad, és mi az, ami kötelező.

– Például?

– Tilos szidni a másik nemzetét. Nem szabad problémát halogatni, mindent viharos gyorsasággal meg kell beszélni. Jobb kimondani bármit, mint kegyes hazugságban élve magunkba fojtani azt, még ha ez fájdalmas is. Salvónak pontosan ugyanolyan nehéz az olasz valóság helyett a magyarban élni, mint amilyen számomra lenne fordítva. Nem érzi az ember a megszokott illatokat, ízeket, nem találkozik a barátaival, nem a saját anyanyelvét hallja maga körül. Ő szicíliai, de az utóbbi időben Rómában élt. Ez egy kicsit megkönnyítette számára az újabb váltást. Rosszabb napokon megjegyezte, hogy mi minden nem működik nálunk normálisan. A Szicíliában tartott esküvőnkön pedig én jeleztem, hogy csak ott érthetnek félre alapvető dolgokat, csak ott eshet meg, hogy másképp szerveznek meg valamit, mint ahogy megbeszéltük. Akkor állítottuk fel a szabályt: nincs többé megjegyzés arról, mi a szicíliai és mi a magyar.

– Milyen egy szicíliai lakodalom?

– A miénk nem volt tipikus szicíliai esküvő. A magyarok viharos gyorsasággal átvették a hatalmat, és már az előételnél folyt a tánc. Ott ez nem szokás. Ők illendően végigeszik a vacsorát, és csak utána kezdenek el mulatni. Elsöprőek voltunk. A szicíliaiak hosszú ideig csak pislogtak, a rómaiak kapcsoltak először, és pattantak be a magyar lányok mellé. Végül az apósom mentette meg a szicíliaiak becsületét. Furcsa, mert a mindennapi életüket elég hangosan élik, viszont az esküvők kifejezetten csendesek. Ha nem magyar a menyasszony.

– Ti is hangosan éltek?

– Az én magyar családom sem tekinthető karthauzinak, a közös pedig végképp nem. Hangosan beszélünk, szól a zene, nagyokat nevetünk. Anyósoméknál fokozottan ez a helyzet. Valaki mindig beszél, folyamatos a karattyolás.

– Tudsz olaszul veszekedni?

– Persze.

– Gesztikulálsz is közben?

– Szerintem igen, mert korábban is használtam a kezem beszélgetés alatt.

– El tudnád képzelni, hogy kint élsz?

– Alapvetően igen. Rómát például nagyon szeretem, de ott csak turistaként jártam. Szicíliában, Salvo feleségeként, hosszabb időt eltöltve kicsit alaposabban megismerhettem az ottani életet. Ha mennénk, nyilván oda.

– Befogadott a szicíliai család?

– Salvo húgával gyakran hívjuk egymást telefonon, csak a beszélgetés miatt. Anyukájával pedig lelki rokonok is vagyunk, nagyon hasonlóan gondolkozunk a világról. Salvónak minden könnyűnek tűnik, mi az anyósommal látjuk a megoldandó részleteket is. Vele többnyire egyformán mérjük fel a feladatok sorrendjét és fontosságát, Salvóval pedig mindig máshogy. Apósom a villámhárító. Benne is megvan ugyanaz a vehemencia, lazaság, bátorság, ami a férjemben, de ő már idősebb, tehát tapasztalatból tudja, hogy néha az asszonyoknak is igaza lehet.

– Tehát a férjed a forrófejű és te vagy a meggondolt?

– Ő a vállalkozóbb, aki mindenbe beleugrik, és én vagyok a fék.

– Ez a hagyományos megosztás. Évszázadok óta működik.

– Akkor jó… Cris! Nem szabad így leugrani!

– Hol fog iskolába járni?

– Még nem tudjuk. Odébb van. Biztos, hogy ki kell használni, hogy két nyelven beszél. Van itt Szentendrén is két tannyelvű általános iskola. Angol–magyar, de a két nyelven cseperedő gyerekeknek nem gond megtanulni egy harmadik nyelvet. Nincs beállva az agyuk egy nyelvtani rendszerre. Figyelem persze, mire hogy reagál, ha azt éreztem volna, hogy zavarja bármiben is az, hogy két nyelven beszélünk hozzá, megkeresek egy szakembert, de ennek szerencsére nyoma sincs. Állítólag kicsi korban hét nyelvet meg tudnak különböztetni a gyerekek.

Második szín – a lakás… de ezt már csak a Nők Lapja június 4-én megjelenő, 23. számában tudjátok elolvasni…

TV.lap.hu »
Olaszország.lap.hu »
Szentendre.lap.hu »