Dombovári Vanda kivirult a szerelemtől

nlc | 2008. Július 01.
Gyerekkori vágya már megvalósult, kedvére szórakoztathatja az embereket. Most pedig a szerelem, vagy ahogy ő fogalmaz, a legleglegnagyobb szerelem is beköszöntött az életébe.

Rövidke gondolatokat dobtunk föl csupán, Vanda pedig jó riporter módjára hol röviden csapta le őket, hol hosszasan felelgetett.

Hamuban sült pogácsa

Mindent otthonról hoztam. Soha semmi nem volt tilos otthon, a szüleink hagyták, hogy megtaláljuk önmagunkat. Mindenre megtanítottak, mindent kipróbálhattam, művészi torna, kosárlabda, sok játék és utazás, rengeteg izgalom és végtelen szabadság. 14 évesen a szentesi irodalmi-drámai gimibe mentem, ami nagy lendületet adott az életemnek. Persze úgy, hogy közben ott volt a családom, a végtelen biztonság.

Miből lesz a cserebogár?

Hiperaktív gyerek voltam, talán túl színes fantáziával megáldva… Mégsem lettem színésznő, inkább bölcsésznek álltam. Igen ám, de ott újra találkoztam a kommunikációval, így visszajött a gyermekkori vágyam, hogy mulattassam az embereket. A tévé ehhez kiváló porond, főként a Reggeli. Szépen lassan, de minden álom beteljesedett. Imádom reggelente ébreszteni az embereket. Szakmailag helyén van az életem, most ott vagyok, ahová álmodtam magam! Már csak azért is, mert kiélhetem végtelen kíváncsiságomat a reggeli és az utazási műsorban is.

Barátok

Olyannyira fontosak, hogy sokszor álmodom is velük. Éjjel és nappal is rengeteget beszélünk telefonon, ha lehet, együtt vagyunk. Orsó barátnőmmel imádunk táncolni, Magna Cum Laude-koncertekre járni (egy gyulai ugyan mi mást szerethetne…).

Meggondolatlanság

15 évesen lekéstem az utolsó vonatot Szentesről, nem tudtam csak stoppal hazamenni. Egy teherautó-sofőr vett fel, aki molesztálni kezdett. Végül egy nagy rét közepén, ahogy lassított, kiugrottam, és rohanni kezdtem. Futottam, futottam, egyszer csak megállt mellettem egy autó, amiből egyházi zene szólt, és egy pap ült benne… aki aztán Gyuláig, egészen a házig vitt. Azóta tudom, hogy vannak őrangyalaim.

Bolondság, őrültség

Volt bőven belőle. 18 évesen stoppal indultunk útnak, hármasban a barátaimmal, végigjártunk kilenc országot, hogy meglátogassuk Szilvi barátnőnket Angliában. Madridban a többiek ragaszkodtak ahhoz, hogy nézzük meg a bikaviadalt. Három matador mutatta be a műsort – én meg?! A fenékpárnámmal (amit persze tilos bedobálni) véletlenül fejen találtam a matadort, aki előtte legyőzte mind a két bikát. Hááát, az egész aréna felhördült, halálfélelmem volt.

A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában. Keresd az újságárusoknál!
www.maximanet.hu

Tudj meg még többet Vandáról:
Dombovári Vanda barátságról és Csonka Andrásról »
Hová tűnt Dombovári Vanda? »
Milyen kapcsolat lehet a két televíziós között? »
Ajánló:
Tv.lap.hu »
RTL Klub.lap.hu »
Műsorvezető.lap.hu »

 

Exit mobile version