Vallomás: A női nem a mai napig ugyanolyan intenzitással tüzel fel, mint húszéves koromban…

Vadas Zsuzsa | 2008. Július 30.
Izmos óriás, a tetejébe még kopasz is, meg bajuszos, körszakállas. Ezzel a külsővel nem lehet észrevétlenül elvegyülni a tömegben. A táncosok között sem. Húsz éve egyenest a balettiskolából érkezett Szegedre, ahol akkor alakult meg Imre Zoltán vezetésével a Szegedi Balett. Hat év múlva már Pataki Andrással ketten irányították az együttest. Most pedig kinevezték a Szegedi Nemzeti Színház művészeti vezetőjének.

Gondoltad volna ezt, amikor húsz éve nem a téged invitáló Honvéd együttest választottad, hanem Szegedet?

– Semmit sem tudtam. Sem a városról, sem az ottani balettről. Tatán születtem, de pesti vagyok, itt élnek a szüleim, és abban az időben még kortárs táncművészet sem létezett. Attól kezdve lettünk Szegedi Kortárs Balett, hogy átvettük a vezetését. Gyötrelmes, gyönyörű, izgalmas évek vannak mögöttem. Mindig volt ellenségképünk, ez még szorosabbra fűzte az összetartozásunkat, ugyanakkor azt is elmondhatom, hogy korábban jutottam sikerhez és szakmai megbecsüléshez, mint sok más kortársam.

Buli, csajok, játék

Rég láttalak színpadon. Utoljára talán Bartók Mandarinjának címszerepében. Óriási voltál.

– Mostanában már nem táncolok. Csak megjelenek valamelyik magam koreografálta darabban. Legutóbb ilyen volt a Semmi és soha, vagy a XX. század. Mindkettőben a saját személyemben voltam jelen, nem szereplőként.

Pedig téged táncolni látni nagy élmény.

– Régen az volt. Magam is éreztem, hogy van erő a táncomban, de ez mostanra elfogyott egy kicsit. Újból össze kell szednem magam. Lélekben viszont megmaradtam táncosnak, amit kiélhetek a koreográfiában, sőt már a rendezésben is. Jó ideje elindultam már más színpadi műfajok felé. Rendeztem prózát, musicalt, operát – például a Kékszakállút -, vagy a Háry Jánost és persze olyan klasszikus balettet, mint a Hattyúk tava, kissé eredeti felfogásban.

Fiúknak öltöztetted a hattyúkat. A közönség hogyan fogadta?

– Meglepően jól. Épp Szegeden tanultam meg azt is, hogy nálunk csak egyetlen színház van, és mindig ugyanazok ülnek a közönség soraiban. Az értelmiségi orvos, a hipermarket-pénztáros, a nyugdíjas tanárnő és az egyetemista. Próbálj hatni rájuk egyszerre. Nem egyszerű, de erre kell törekedni.

Egyszer azt mondtad, a tánc neked a mindennapi létezés. Tehát úgy kezdődik a napod, hogy felkelsz és ugrasz egyet?

– Ezt hanyagoltam el az utóbbi időben és meg is látszik a pocakomon. Ezért is mondtam, hogy már nem vagyok igazi táncos. Annak tényleg tánccal kezdődik a nap, másfél órás kemény tréninggel. Ez nekem már nem megy a sok más elfoglaltságom mellett. Napi hat-hét óra a balett teremben hozná vissza a régi formámat.

Lehet, hogy azért szedtél fel pár kilót, mert szokásodtól eltérően rendezett családi életet élsz?

– Soha nem éltem rendezett családi életet. Most sem. Nagyon viharos volt az elmúlt húsz év. Sosem vetettem meg a jó szórakozást és a jó társaságot. Nincs is annál jobb. A női nem a mai napig ugyanolyan intenzitással tüzel fel, mint húszéves koromban. Ha nem jobban! Viszont menekülök mindenféle kötöttségből. Eddig még nem fordult meg a fejemben, hogy megnősüljek, vagy gyerekem legyen, minden szeretetem ellenére. Későn érő típus vagyok. Mindig úgy gondoltam, hogy negyven fölött fogok kiteljesedni igazán. Jövőre töltöm be, és optimista vagyok.

 

Minden okod megvan rá. Más táncos ebben a korban, már kifelé megy a pályáról, a tiéd viszont felfelé ível.

– Sajnos egy táncosnak harmincöt-negyvenévesen be kell fejeznie az aktív táncolást, és el kell gondolkodnia azon, mihez kezd ezután. Még fiatal, de már elég nehézkes pályát váltani ebben a korban. Éppen emiatt jelentkeznek kevesen hivatásos táncosnak. Lassan elnőiesedik a szakma, mert a lányokban viszont él a vágy, hogy királynővé váljanak. Ez az esküvőn teljesedik be, de első nekifutásra a balett is megfelel.

A lányok változatlanul rajonganak az olyan táncosokért, amilyen te vagy.

– Tévedsz. Én csak bizonyos nőknek tetszem.

Azok milyenek?

– Akik ilyeneket szeretnek. Sokan elsőre kifejezetten utálják az ilyen arrogáns, nagyképű, túl magas, kopasz, körszakállas pasasokat.

Neked milyen nők tetszenek?

– Egyre nehezebbeket kérdezel. Mondhatnám, a táncos alkatúak, bár ez sem igaz már. De hazudnék, ha azt állítanám, hogy a külső nem számít. Sokszor egy visszajelzés is hatásos tud lenni. Ha érzek valami visszacsatolást az adott pillanatban.

Szerelemben élek most is

Ha én most húsz éves lennék…

– Több vagy már egyébként?

Kösz, ezt vártam tőled. Szóval, ha húszévesen most elmennék előtted és visszanéznék rád, mit éreznél?

– Elképzelem, ahogy visszanézel. Nálam ez változó. Van, akit pofátlanul végigmérek és van, amikor egy pillanat alatt elkapom a tekintetemet. Ezek mindig nagyon szép játékok és a helyzet válogatja, hogy mikor mit játszunk. Egyébként szerelemben élek most is, az illető fiatal és persze táncos. A szerelem azért nehéz ügy. Ahhoz nálam ismerni kell a másikat. Ha vele vagyok, látom őt sokszor, tudom, hogy milyen, akkor tudok beleszeretni.

Ki ismerné jobban a másik testét-lelkét, két táncosnál? Olyan szoros közelségben vagytok egymással, ahogy még a színészek sem.

-Sokan hiszik, hogy a tánc erotikus műfaj. Pedig nem. Teljesen hétköznapi meló. Dobálom a partneremet, fogdosom a mellét, a fenekét, ez része a munkánknak. Ma már az sem nagy ügy, ha meztelenül vannak a színpadon. Semmivel nem erotikusabb, mint egy titkárnő az irodában, szemben.

Viccelsz?

– Komolyan mondom. A tánc egy meló. Hat óra alatt eszedbe se jut, úgy hozzáérni a partneredhez, hogy abban legyen valami erotikus. A kezemre is ütne, munka közben. De egy titkárnő velem szemben, az sokkal izgatóbb. Olyan megközelíthetetlen. Gondolom én, mert sosem volt dolgom titkárnővel, bár most talán nekem is lesz titkárnőm. A nő körül való létezés, egyébként alapvető meghatározója színpadi munkáimnak. Azt szoktam mondani, egytémás alkotó vagyok. Mindig ugyanazt csináljuk, csak más formában. Nagyjából ugyanarról szól minden darab. A nőről és a férfiról. Legszebb emlékem, a három Bartók táncjáték. Mindegyik annyira mélyen érinti ezt a témát, hogy teljesen elvarázsol.

A hajadat mikor fogod megnöveszteni?

– Nincs mit növesztenem. Nincs hajam, csak oldalt, nagyon kevés. Apám is ugyanilyen kopasz, mint én. Furcsán néznék ki egy olyan Kulka-Magenheim doktor hajjal. Nem elég attraktív egy táncművésznek. Egyébként nem zavar, hogy nincs hajam. Huszonegy évesen vágattam le, azóta borotválom. Négy éve még voltak pillanataim, amikor untam, hogy mindig ugyanazt a fejet látom a tükörben. Körzővel lehetne megrajzolni. Töprengtem, hogyan lehetnék érdekesebb a magam számára. Nyáron, amikor elutaztam messzire és nem látott senki, levágtam a bajuszomat. Szörnyű volt. Utána levágtam a szakállamat. Még szörnyűbb volt. Egyszer befestettem fehérre. Ijesztően néztem ki, aki látott, menekült előlem.

Az új évadot már új munkakörben kezded. Milyen érzés?

– Felelősségteljes. Olyan feladatok megvalósítására kaptam lehetőséget, amire az Operaházon kívül kevés színház képes. Összehozni a prózai, az operai és a balett társulatot. Első bemutatónk már ilyen összművészeti produkció lesz: Lendvay Kamilló Mennyi város című műve, balettre átdolgozva, kórussal, énekesekkel, szimfonikus zenekarral. Az évad második felében operát rendezek, Faust elkárhozását, tele vagyok munkával, tervekkel és remélem sikerélményben is lesz részem. Mire vágyom még? Nem dohányzom. Csak a whisky maradt nekem, meg a jó száraz fehér bor. Csak amerikai whiskyt iszom és magyar bort. Ez így jó. Lehet, hogy káros, de szenvedély nélkül egyáltalán nem érdemes élni.

Még több az e heti Nők Lapjából:

D. Tóth Kriszta: Gyászból arany »
Nálatok nyaralnak az állatok? »
Szandi anyának született »
Gazdag tinik titkai »
Valami Amerikáról… »
Micsoda csirkefogások! »

 

Exit mobile version