Sziget-fellépők extrém kérései

nlc | 2008. Augusztus 08.
Pár nap, és itt van a legnagyobb hazai buli, a Sziget, minden idők legerősebb programjával. Ennek kapcsán kaptunk néhány bennfentes információt a szervezőktől.

„Nem szokás a sztárok kívánságait közreadni, miután azok a szerződés részei” – nyilatkozta Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke, de azért nevek említése nélkül bepillantást enged a kulisszák mögé.

Iron Maiden

Az nem titok, hogy az Iron Maiden Boeing 757-esét az együttes frontembere, Bruce Dickinson is szokta vezetni. Van olyan zenekar, mely bár csak háromtagú, összesen 7 nagy, úgy nevezett nightliner busszal érkezik. Az érdekesség, hogy a zenekari tagok ebből négyet (!) foglalnak el, hárommal a csapat többi tagja jön. Más banda kizárólag nagy egyterű személygépkocsikkal hajlandó Budapesten közlekedni.

Az egyik punkbanda azzal a kéréssel fordult a szervezőkhöz, hogy a backstage-ben és a színpadnál legyen 6 db 50 literes kuka, műanyag zsákokkal, továbbá kér 4 partvist, 2 felmosót vödörrel együtt, 2 gumipartvist és 2 db 20 literes vödröt. Mindezeken túl a keverőpultnál is legyen egy nagy szemetes, és az öltözőben is szemetesek és hamutartók.

A másik punkcsapat kérése pedig csak az volt, hogy senki ne dohányozzon a környéken. Szintén punkzenekar kérése, hogy a szervezők szerezzenek egy kisebb gyermekkórust, akik egy-két számba beszállnának. És egy utolsó kívánság: az internet korszakában az egyik punkbanda 7 db felbélyegzett levelezőlapot is kért az öltözőbe.

Jamiroquai

Az egyik énekesnő varrókészletet és 12 szál hosszú szárú rózsát kért magának, egy brit zenekar egy csomó alkoholos italt, két karton cigit és egy kis Buddha-szobrot szeretne kapni. Mások pedig kikötötték, hogy csak fekete törölközőt kérnek, lehetőleg minta nélkül.

„Általában a zenekarok rendkívül ökotudatosak, csak környezetbarát termékeket kérnek lebomló csomagolóanyagokban” – tette hozzá Vető Viktória a zenekarok étel-ital igényeivel kapcsolatban.

Menj ki te is a Szigetre, különben sosem tudod meg, ki a király! Augusztus 11-én egy 8 órás Magyar Dal Napja monstre koncert melegíti be a zenerajongókat, majd az Iron Maiden koncertje után a hazai és külföldi zenei élet színe-java vár augusztus 13. és 18. között.

(Sziget Média, NLC)

Exit mobile version