D. Tóth Kriszta: Nagybetűs Nyaralás – 1. rész

Hát, így indult a mi kéthetes nyaralásunk. A kéthetes nyaralás, amely előtt azon pörgettük magunkat, hogy vajon most is olyan horrorisztikus élményekkel, annyira fáradtan és lelakva érkezünk-e majd haza, mint két évvel ezelőtt Horvátországból. Akinek van kedve és energiája, no meg persze lehetősége, lapozza föl a Nők Lapja 2006/36. számát. Keresse meg benne a „Lolával az élet” rovatot! Én föllapozás nélkül is nagyon jól emlékszem a legelső mondatra: „Nagyszülők nélkül soha többé…” Akkor, 2006 forró nyarának végén ezt a fogadalmat nagyon-nagyon komolyan gondoltuk. Nem is csoda, miután úgy töltöttünk egy hetet Horvátországban, hogy egy tíz hónapos zsarnok határozta meg minden gondolatunkat és mozdulatunkat. Nos, ez a zsarnok mára elmúlt két és fél éves, és meglehetősen jól artikuláltan, letekerhetetlen hangerővel nyomja az utasításokat. Néha (egyre gyakrabban) kérésnek álcázza őket, de a lényeg ugyanaz: történjen az, amit ő akar, és akkor minden rendben lesz. Ellenkező esetben, khm, elszabadul a pokol (hogy a legkedvesebb szólásmondásommal éljek).

Egyszóval aggódtunk. Vágytunk egymásra, mi hárman, a háborítatlan, valódi együttlétre, egy harmadik, „semleges” ország fölfedezésére, közös és elvehetetlen élményekre – de aggódtunk. Annál is inkább, hogy a Budapest-Lisszabon járat két órát késett, a bérautónkat nem akarták kiadni, a gyerekülést teljesen elfelejtették, a hitelkártyánkat pedig nem fogadták el. Aztán valahogy mégis megszereztük a járművet. Ehhez Lola hathatós drámai közreműködésére is szükség volt – ugyanis a szandálja addigra vízhólyagosra törte a sarkát, amiért jó hangosan siránkozni kezdett. A jó luzitán autókölcsönzősök meg szabadulni akarván tőlünk, inkább kiutaltak egy kiskategóriás szappantartót. Elindultunk. Késő volt, és nemcsak mögöttünk állt hosszú út, hanem előttünk is. Egy órát sem utaztunk, amikor elmutogattam Alexnak, hogy álljunk meg, és vessünk egy pillantást a térképre. Mint két szellemember, kiszivárogtunk az autóból, és nagyot szippantottunk Közép-Portugália egyik legcsúnyább benzinkútjának olajgőzös levegőjéből. Nyaralunk! Budapesttől távol, hármasban, azzal a két emberrel, akit a világon legeslegjobban szeretünk. Éjszaka van, kitikkadtunk, eltévedtünk, de együtt vagyunk. Benéztünk a kis fekete kocsiba, Lola nyitott szájjal, állán egy csöpp odaszáradt almalével aludt. Összenéztünk, és elröhögtük magunkat. Azt nem állítom, hogy hirtelen minden rendben lett, de mintha azt láttuk volna, hogy világosodik a setubali ég alja.

Három és fél órával később az apartmanunk teraszán ültünk két, a fönt említett benzinkútnál előrelátóan megvásárolt sörrel a kezünkben, és a hajnalt figyeltük. Lola félálomban elfoglalta a szobáját, és miután megbizonyosodott arról, hogy az éjszakai kislámpa ott is működik, újra mély álomba zuhant. Mi pedig hallgattuk a ciripelő bogarakat. Nem volt nehéz megígérnünk egymásnak, hogy mi itt, ebben a távoli, sós illatú, kabócáktól hangos faluban igen nagyon jól fogjuk érezni magunkat a következő tizenkét nap során.

Fogadalmunkat nem volt nehéz megtartani. Én például ott kezdtem, hogy az egyik (munkahelyi) telefonomat teljesen kivontam a forgalomból, a másikat (családi) pedig elnémítottam. Az üzenetek ellenőrzését napi egy alkalomra korlátoztam. Alex valami nagyon hasonlót cselekedett, Lola pedig, miután neki semmijét nem kellett lenémítani (sőt), belevetette magát a nagybetűs Nyaralásba. Minden napját úgy kezdte, hogy rám nézett, és megkérdezte: „Ma mit csinálunk?” A válasz, e téren biztosra mentünk, minden egyes alkalommal száz százalékosan kielégítette. Ő volt a főnök ott is, mint mindig és mindenhol. De mára igazi kis személyiség kerekedett a mi Lolánkból. Véleménye van, nemcsak akarata. És vicces. A Jóisten remek humorral áldotta meg, amit nem fél használni. Mindenre kíváncsi, és minden újnak örül. Keblére öleli ezt a szép világot, legyen az Magyarországon, Nagy-Britanniában, Belgiumban vagy Portugáliában. Csak a tenger, az ne lenne olyan vizes. Meg hullámzó. Meg sós. Na és tele mindenfélével… Lola és a tenger kalandjaira már csak egy hetet kell várni. Biztosíthatok mindenkit: megéri.

Ajánló:
• Gyerek.lap.hu »
• Nevelés.lap.hu »
• Gyermekkultúra.lap.hu »