– Déryné sztársága még azt jelentette, hogy hintóját a rajongói húzták, és pezsgőt ittak a cipőjéből. Szoktál erről álmodozni?
– Nagyon más világ volt az. Az lehetett sztár, aki tanult, és a tudásával ki tudott emelkedni az átlagból. Nem véletlen, hogy ez a darab most elkészült, és járni kezdem vele az országot. Szeretném, ha a közönség is visszamenne velem az időben, és élvezné, hogy mit jelentett akkoriban a színház. Milyen lehetett akkoriban egy igazi sztár! Az elsők közül való!
– Ilyen nagy a kontraszt Déryné és – mondjuk – Madonna között?
– Nem a nevek a fontosak. Ezzel a darabbal inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy volt egy kor, amikor még sokat számított a szép magyar nyelv, a magyar nyelvű színjátszás, a szakmai tudás. Vegyük csak a nyelvet. Hihetetlen, mennyire tunyul el a beszéd, vesszük át nyakra-főre az idegen szavakat, e-mailezéskor a legvadabb szlenget használjuk. Azt gondolom, hogy a jövő generációjának nem ezen kellene felnőnie, és ezért aztán muszáj tenni valamit.
– Ezért jött létre az est?
– Déryné alakja régóta foglalkoztat. Jászberényi vagyok, akárcsak ő, és gyerekkoromban mást sem hallottam, mint hogy milyen nagy színésznő volt. Akkoriban már maga a szó is, hogy színésznő, szinte misztikusan hatott rám. A legmerészebb álmom vált valóra azzal, hogy a nyomdokaiba léphettem, s színésznő lettem.
Később aztán elolvastam az emlékiratait, és rájöttem, hogy milyen sokoldalú művész, milyen színes egyéniség volt. Tudtam, hogy az élettörténetével egyszer kezdeni fogok valamit. Az ábrándozásból lassan valóság lett, és elkészült a darab.
– Megtaláltad a darabot, vagy az talált meg téged?
– Az egész előadás az én fejemből pattant ki. Aztán megkerestem színészkollégámat, Őze Áront, aki megrendezte, ő ajánlotta Fráter Zoltánt, aki az emlékiratok és levelezések alapján megírta számomra az Édes Rózám!-at. Igazi álomszerep ez: egész estés, egyszemélyes színházi előadás.
– Nagy kihívás órákon át egyedül állni a színpadon…
– A legnagyobb, de ezért lettem színésznő. Ezért végeztem el a Színművészetit, ezért tanultam, játszottam annyit. És most megvan ennek a gyümölcse. Remélem, értékelni fogja a közönség.
– A közönség már így is értékel. A Barátok közt hihetetlen népszerűséget adott. Nem fáj, hogy mostanában csak igen ritkán tűnsz fel a képernyőn?
– A kezdetektől fogva játszom a sorozatban, és jóleső érzéssel tölt el, hogy ennyire népszerűek vagyunk, ilyen nagy rajongótáborunk van. Mikor elszerződtem a produkcióhoz, mellette a Magyar Színháznak is tagja maradtam. Nekem mindig fontos volt, hogy a sorozat mellett tovább végezzem a színházi munkámat is.
– Miért olyan fontos ez? Hátradőlhettél volna, hiszen naponta a képernyőn voltál.
– Valamirevaló színésznek kell a megmérettetés. Kell a közönség, aki érti, érzi, amit a művész el akar mondani. Ezt a fajta kapcsolatot csak a színpadon lehet átélni. Ha valaki csak a kamerának játszik, akkor elveszítheti a realitásérzékét, a közönségével való kapcsolatot. A színház teljesen más világ, mint egy szappanopera-forgatás. Nem jobb, nem rosszabb, más. Örülök, hogy sok évvel ezelőtt úgy döntöttem: Magyar Színház és Barátok közt.
Az tény, hogy a sok év alatt hol ide, hol oda helyeződött a hangsúly. Volt idő, amikor inkább a sorozaté volt a főszerep, volt, amikor a színházé. A mostani helyzetemet inkább áldásosnak mondanám. Időnként forgatok, de marad időm, erőm és energiám más feladatokkal foglalkozni. Ezért is jöhetett létre ez az önálló est.
– Ahogy elnézem itt a kávézóban az arcokat, nem felejtettek el az emberek. Nem kényelmetlen ez a sok kutató tekintet?
– Megszoktam már. Szinte mindennapos eset, hogy sétálok az utcán, odajön hozzám valaki, és megkérdezi, hogy „kedves Zsuzsa, hol van Dani?”.
– Mit lehet erre mondani?
– Hogy Amerikában… Megtanultam kezelni ezeket a helyzeteket. Elfogadtam, hogy azonosítanak a szerepemmel, és sokaknak mindig is Berényi Zsuzsa maradok. Semmi értelme ezen dühöngeni, kikérni magunknak már a kérdést is. Inkább úgy fogom fel az egészet, mint egy elismerést: tökéletesen azonosultam a szerepemmel, jól alakítottam.
– Mindig ilyen pozitív vagy? Semmi önbizalomhiány?
– Most éppen semmi… csak ha majd kikapcsolod a diktafont, elbúcsúzunk, aztán hazamegyek, és hipp-hopp, máris önbizalomhiányom lesz. Bár gyerekkorom óta hiszem, hogy tehetséges vagyok, és ennek számtalan bizonyítékát is kaptam, mégis nap mint nap megtántorodom az úton, amelyen haladok. Rengeteg az akadály, mindig harcolni, bizonyítani kell. És azt is látom, hogy számtalan tehetséges ember játszik kis színházakban vagy akár vidéken, mégsem ismeri őket senki, mert nem jött az életükbe egy show, egy sorozat, egy televíziós vetélkedő. Az én életemben megadatott az ismertség, de továbbra is folyton le kell tennem valamit az asztalra, ha meg akarom tartani a közönség szeretetét. Nem bújhatok el a négy fal közé, és nem várhatom, hogy rám találjon az álomszerep. Ez a pálya nem arról szól, hogy száz évvel ezelőtt milyen jó voltam ebben vagy abban a szerepben. Nem, itt mindennap jónak kell lenned, és igazából sohasem dőlhetsz hátra, hogy na, ez elvégeztetett, tessék mostantól engem ünnepelni, mert én már egyszer bizonyítottam.
– Külső szemlélő azt gondolná, hogy az ügynököd intézi az álomszerepeket, te pedig addig golfozol.
– Talán a tengerentúlon így van, de itt kicsit másként fest a helyzet. Soha nem jött volna létre a Déryné-est, ha nem találom ki, nem keresem meg a megfelelő embereket, nem állok mögötte, mint egy mindenhez értő menedzser. Az csak az utolsó kocka, hogy eljátszom a főszerepet. Megtanultam már, hogy az életemet nekem kell rendbe raknom. És a mai világban önmenedzselés nélkül nem lehet előrejutni. És tegyük még hozzá: ha elrendeztem mindent, jöhet a golf.
– Egy nagy szerelem gyümölcse a golfmániád. El tudnád képzelni, hogy egy újabb érzelem miatt akár jógimester legyél?
– Természetesen. Nálam minden elementáris dolog a szerelemmel jön. Így volt ez például a tánccal. Végzős hallgatóként kerültem le a győri színházhoz, ahol éppen fénykorát élte a Győri Balett. Annyira odavoltam a balettért, hogy bár minimális előképzettségem volt, Markó Iván a rengeteg gyakorlásért, rajongásért és megszerzett tudásért cserébe adott egy szerepet az egyik előadásban. Nagyobb elismerést elképzelni sem lehet.
A golf – azaz a szerelem – nyolc éve kezdődött. Először nem sok örömet találtam benne, kísérgettem a páromat a végtelen pályákon, és arra gondoltam: ugyan mi a jó ezekben a hatórás gyaloglásokban? Aztán volt egy pont, amikor kimondtam magamnak: vagy otthon maradok, és addig valami mással foglalkozom, vagy megismerkedem jobban ezzel a sporttal, és akkor talán eljön majd az idő, amikor együtt fogjuk ütni a labdát a párommal.
– A végeredményt ismerjük.
– Hihetetlenül megszerettem a golfot. Ez a legjobb relaxáló módszer egy stresszes időszak után. Gondold csak el, egyetlen ütésnél tizenkilenc dologra kell figyelni. Ha csak egy hiányzik, már nem lesz optimális az ütés.
– És ütés közben relaxálsz?
– Amikor golfozom, nincs idő mással foglalkozni. Maximális koncentráltságot igényel, fejben teljes mértékben ott kell lenned. Minden, ami a sporton kívül van, az már ott is marad: idegesség, intrikák, elrontott ebéd… bármi.
– Tudsz főzni?
– Ha most valaki azt mondaná, hogy kezdd újra az életed, akkor valószínűleg gasztronómiával foglalkoznék. Nyitnék egy éttermet, ahol mindenféle gasztronómiai csodákat készítenék.
– Semmi pörkölt, nokedli?
– Azt is megfőzném, de biztosan megpróbálnám művészien tálalni. Néha már arra gondolok, hogy a képzőművészet iránti érdeklődésemet is a tálalásban élem ki. De tényleg, órákig képes vagyok elpepecselni az ételekkel, és azzal, hogy aztán jól mutasson a tányéron.
– Ha meg kellene főznöd azt a menüt, amely a legjobban kifejez téged…
– Hal és sok zöldség. Párolva, sütve, grillezve, akárhogy. Desszertnek gyümölcs. Kicsi túró hozzá, hogy feldobja, de jöhet rá egy gombóc fagyi akár. Kevés díszítés, mondjuk, mentalevél. Porcukor egy leheletnyi. Piros gyümölcs a porcukor mellé. Hát nem öröm ránézni?
Sztár.lap.hu »
Színház.lap.hu »
Barátok közt.lap.hu »