– Szegény, nagyon izgul! – pillant rá a férjére Edina szeretettel. – Minden reggel ezt a szülésfelkészítő-műsort nézi egy német adón. Tudja, hogy számítok rá a nehéz percekben.
– Csak a fejénél áll – siet tisztázni a dolgot a kispapa tört magyarsággal -, véres dolog nem akar látni!
– Azt nem is kell, csak fogd a kezem, és biztass! – mosolyog rá kedvesen Edina. – Tudod – fordul hozzám bizalommal -, ebben az egészben az a legrosszabb, hogy fogalmad sincs, mi vár rád. Akárhány filmet megnézhetsz, könyvet elolvashatsz, mégse lesz világosabb, mit is kell majd tenned…
– Nincs egy idősebb barátnőd, akinek feltehetnéd a kérdéseidet?
– A nővérem vagy az anyukám lenne a legkézenfekvőbb, de ők is nehezen szültek. Anyunak ráadásul az ötből két gyermeke meghalt, tartok tőle, hogy csak megijednék, ha faggatni kezdeném.
– Te hogy jöttél a világra?
– Hét és fél hónapra, azért rossz a szemem. De úgy tudom, a koraszülés nem öröklődik.
– Volt már időd készülődni a baba fogadására?
– Még nem. Múlt héten búcsúztam el a TV2 Aktív című műsorának nézőitől, és még két munkanapom van a Sláger Rádióban. Sajnálom, hogy nem jutott idő terhesjógára, álmodozásra, meg sok-sok bensőséges beszélgetésre a babával, de kellett a pénz. Építkezünk Diósdon, és azt hittük, a kicsi születéséig legalább a ház alsó szintjét be tudjuk fejezni. Tévedtünk.
– Nagyon bánt?
– Már belenyugodtam. Ennyire futotta, és kész. Most jutottunk el oda, hogy leállunk a hajtással, és egyelőre ebben a bérelt lakásban maradunk. Lassan azért kisimulunk, úgy érzem. Alberto már megvette a rózsaszín falfestéket a babaszoba falára, holnap elkezdi a mázolást, hogy októberre minden kész legyen.
| Az elmúlt hónapok izgalmai után most már a babára koncentrálnak |
– Úgy látom, várhatott volna még ez a gyerek…
– Ha most kopogtatott, bizonyára most kellett jönnie. Azért, amikor megtudtam, hogy várandós vagyok, egy pillanatra meghűlt bennem a vér. A legnagyobb káosz közepén érkezett, amikor épp egyik napról a másikra, kölcsönökből éltünk. Kiderült ugyanis, hogy az a ház, amit megvettünk, sittből, szemétből épült, és földig kellett rombolni, hogy újat húzhassunk fel helyette. Harmincmillió forintunk úszott el, és itt van a nyakunkon még egy tizenötmilliós hitel is. A családom próbált meg ideiglenesen kihúzni bennünket a csávából, gondolhatod, mennyire örültek, hogy épp most estem teherbe!
– Talán pont azért jelentkezett ez a baba, hogy ráébresszen, mi az igazán fontos az életben…
– Én is így gondolom. Ha még öt évig halasztgattuk volna, lehet, hogy a végén össze se jön. Utólag örülök, hogy így alakult.
– Aggodalmak?
– Vannak. Különösen, mióta a tizenhatodik héten elvégezték rajtam az AFP-vizsgálatot. Ez mutatja ki a nyitott koponyára vagy a Down-kórra utaló jeleket. Az én eredményem némileg eltért a normálistól, ezért visszarendeltek ismétlésre. Halálra ijesztettek. Azonnal elmentem Czeizel Endréhez, és ott megnyugtattak, hogy semmi alapja a félelmeimnek. Ugyanez történt a második kötelező vizsgálat alkalmával is. Az eredmények azt mutatták, hogy megfertőződtem valamilyen állattól, és ennek végzetes következményei lehetnek a babára nézve. Tudni való, hogy nekem négy kutyám van, bár egyelőre átvittük őket a szüleimhez. Aztán persze erről a hírről is kiderült, hogy vaklárma volt, mert valójában gyerekkorom óta védettség alakult ki bennem, de addigra agyonizgultam magam. Kérdem én, miért van ezekre szükség?
– Sikeres vagy, egy ország hallgat és néz minden nap. El tudod engedni a munkádat?
– Nagyon nehéz. Tizenöt éve dolgozom a médiában, úgy érzem, levegőt se tudok venni nélküle. Most meg holnaputántól szülési szabadságra megyek. Nem is tudom, hogy fogom ezt megszokni!
| A szülőszobán is bent lesz Alberto, de csak Edina fejénél mer majd állni |
– Mondd már, legfeljebb ezentúl nem hajnali háromkor kelsz, hanem nyolckor.
– Engem nem zavart a koránkelés. Nem mondom, néha megfordult a fejemben télvíz idején, amikor fáztam, és én szántottam az első nyomokat az autómmal a hóban, hogy miért csinálom ezt, de amikor a rádióban odaültem a számítógép elé, hogy megszerkesszem a híreket, beleborzongtam a gyönyörűségbe. Nagyon fog hiányozni a munkám.
– Meglátod, nem érsz rá majd ezen agyalni. És előbb-utóbb rád fognak törni azok a bizonyos anyai érzések.
– Én is ebben bízom, de azért a biztonság kedvéért készítettem egy honlapot (www.gombosedina.hu), hogy fórumozhassak a kismamákkal. Jó lesz unalom ellen, meg tapasztalatcserének.
– Vajon a népszerűség is hiányozni fog?
– Dehogyis! Nem rajongok az ezzel járó kötelezettségekért, az meg kifejezetten zavar, hogy egy étterembe sem tudok elmenni, mert a lapok másnap megírják, mennyi borravalót adtam. Képzeld, azért is lerántották rólam a vizes lepedőt, mert hat hónap elteltével vissza szeretnék menni dolgozni a rádióba. Elképesztő!
– És valóban visszamész?
Edina válaszát és a teljes interjút a Nők Lapja e heti számában olvashatod!
|
További kiemelt témáink a Nők Lapja szeptember 10-én megjelenő, 37. számából: Gombos Edina Hugh Laurie Munkaebéd Magunkba néztünk Divat A heti szerkesztő, Papp Diána ajánlásával: Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más! Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó! |
| Még több az e heti Nők Lapjából:
• D. Tóth Kriszta: Nagybetűs Nyaralás 2. » |
Tv2.lap.hu »
Műsorvezető.lap.hu »
Kuba.lap.hu »