Patrick Swayze meglepte a közönséget

nlc | 2008. Szeptember 10.
A Ghost sztárja a napokban egy sztárokat felvonultató jelentős jótékonysági esten vett részt, amelynek bevételét a rák kutatására és gyógyítására ajánlották fel. A színész is ebben a betegségben szenved, és mióta diagnosztizálták nála a kórt, nagyon ritkán jelent meg nyilvános eseményeken.

A megjelent lesifotók alapján pedig sajnos igen rossz állapotban volt. Most azonban meglepte a közönséget, mert külseje sokkal inkább egy egészséges embert tükrözött, amit a rajongói kitörő tapssal és ovációval ismertek el.

Patrick volt az egyik a megjelent ötven híresség közül, akik emelték az este fényét. A filmes és tévés sztárok, zenészek és sportolók együttesen jelentek meg az eseményen, és összefogtak az egészségért és az életért. Ott volt Keanu Reeves, Eva Longoria, Halle Berry, Ellen DeGeneres és Kirsten Dunst. Mindenki szórakoztatta a közönséget, és arra biztatták a nézőket, hogy telefonon adományokat ajánljanak fel.

Megjelent Christina Applegate is, aki „túlélő” feliratú pólót viselt, arra utalva, hogy nemrég még mellrákja volt, és az orvosok a közelmúltban nyilvánították gyógyultnak. Az egykori Jóbarátok-sztár, Jennifer Aniston összefoglalta az este lényegét: „Mi, akik megjelentünk itt ma este, őszintén hiszünk abban, hogy valóra válik az álom, és a jövőben le tudják győzni a rákot.”

Exit mobile version