| Fotó: Lábady István |
Lola és én rajongunk Kormos István híres gyerekbocsáért, Vackorért. Emlékeznek? „Katona Anna – egy. Varga Bence – kettő. Pór Juci – három.” Egészen addig, hogy „Kovács Vicu – tíz”. Csakhogy amíg Vackor tündéri óvodájában tíz gyerek volt, éppen annyi, mint Lola bölcsődéjében, addig Lola tündéri óvodájában tizennyolc. És ennek a fele négyéves (valódi) nagylány és (valódi) nagyfiú. Ami olyan nagyon hiányzott a kicsik között (úgy is, mint követendő nagylánypéldák, csodálandó hercegnők, inspiráció, kihívás, miegymás), az ugyanannyira félelmetesnek tűnt szeptember elsején. A Nagyok tudták, mit csinálnak. A Nagyok már jó néhány hónapja oda jártak. A Nagyoknak már volt kedvenc játékuk, kedvenc ágyuk, és a legjobb jeleket is lestoppolták. Lola végül a cseresznye és a körte között választhatott. Kizárólag Kormos Istvánnak köszönhető, hogy utóbbi mellett döntött – pedig utálja. Augusztus 31-én mindenkinek azt újságolta, hogy „köjte lesz a lelem”. Szeptember elsején némán szemrevételezte a körte jelzésű kisszekrényt. Mostantól három évig ez az ő szekrénye. Nem csoda, hogy ez a távlat egy alig hároméves gyerek számára felfoghatatlan. Lolám számára nyáron még az volt a legnagyobb sértés, ha valaki „lekislányozta”. „Nadjány vadok, nem kisjány!” – kiáltotta ilyenkor véresen komolyan. A nagylányság azonban a gyakorlatban a világ legfélelmetesebb dolgának tűnt. Beléptünk a kisközépső feliratú terembe.
| Olvassátok el Lola korábbi történeteit blogunkban! » |
Mint egy méhkas, olyan volt a szoba. Különleges bábeli zűrzavar, ahol ugyanazt a nyelvet beszélik, de tizennyolcféleképpen. Már mindenki ott volt, és mindenki zavargott. A régiek örültek a viszontlátásnak, az újak meg nem akartak kimaradni a mókából. De legalábbis a túlélésre játszottak, és jól kieresztették a hangjukat. Az ajtóban Ili néni fogadta szeppent újoncait és még szeppentebb szüleiket. Arca nyugalmat sugárzott – elvégre már vagy huszadszorra csinálta. Minden rendben lesz, a gyerek jó kezekben van – ezt mondták a gesztusai. Engem ez nyugtatott meg, Lolát viszont két sokkal fiatalabb, már kora reggel szurtos arcocska. Roni és Cole. Roni és Cole! A gyakorlott óvodás Roni és a Lolához hasonlóan friss hús Cole. A triumvirátus. Lepidus, Antonius és Octavianus! Ha időszámításunk előtt 42-ben győzni tudtak Philippinél, akkor egy óvodai csoport sem okozhat nekik gondot. Tudtam, hogy előbb-utóbb minden rendben lesz. És Lola is tudta. A véd- és dacszövetség újra működik, a kör bezárult. Még akkor is minden a legjobb úton halad, ha tetteik alapján mégsem az ókori államférfiak második triumvirátusára hajaznak ők hárman, sokkal inkább a három kismalacra…
Ezek után elegendő volt a konkrétumokra összpontosítanunk. Például az étkezésre. Amit Lola szeret amolyan „freestyle” módon intézni. Ha kedve van, villával, kanállal, ha nincs kedve, kézzel. Viszonylag tisztán – kivéve a spagettit és a leveseket, amelyekhez otthon külön evősruha-gyűjtemény áll rendelkezésére. Mondanom sem kell, hogy a legelső kommunális ebéd alkalmával azonnal maga alá borított egy egész tál húslevest. Másnap pedig magyaros spagetti volt a menü… hasonló eredménnyel. A Nagyok legnagyobb örömére, természetesen. Aztán ott van az alvás. Ami otthon mese, ének és különösebb tutujgatás nélkül működik. Délután két óra, éjszaka tizenegy. Oviban nulla. Az első hét alatt Lola összesen talán húsz percet pihent ebéd után. Inkább dalolt, csacsogott, nézelődött, tornázott. Izgult. Ani néni és Panni néni biztonságot adó simogatása nélkül egyelőre ennyire futotta. Ili néni – hiába jóságos maga is – egyelőre a körön kívül van. Így esett, hogy a kisközépső népe közül csak a legkisebb, a mi Lolánk nem aludt egy szemhunyásnyit sem. Őrizte a Nagyok álmát. Na és persze élvezte, hogy csak az övé a tér. Meg szavalt: „Brumma brumma brumma hóóóóó! Fára mászni volna jó!” De nem türelmetlenkedünk. Tudom jól, hogy a mi Vackorunk nem bírja már sokáig az erőt adó, édes délutáni szunyókálás nélkül. Elalszik majd, mint a Nagyok. A csodás királylányok meg daliás lovagjaik. Na és – legfőképpen – Lepidus és Octavianus, a két jó barát. Ha más nem, hát ők meggyőzik majd Antoniust… előbb-utóbb.
Ajánló:
• Gyerek.lap.hu »
• Nevelés.lap.hu »
• Gyermekkultúra.lap.hu »
| Még több az e heti Nők Lapjából:
• A rejtőzködő szerelmesek: Kapócs Zsóka és Kamarás Iván » |