D. Tóth Kriszta: Boldogságos sokmindenség!

Annak az időszaknak, amelyet ma nagyvonalúan csak „átkosnak” nevezünk, azért voltak remek találmányai. Ilyen volt a „Tiszta udvar, rendes ház” mozgalom is. Rajongtam érte, és átéreztem minden háztulajdonos büszkeségét, aki kitehette portájára a szürke alumínium lapocskát. Pirossal (naná!) festették rá a kitüntető feliratot. Igal már akkor is csoda kis somogyi falu volt girbe-gurba utcáival. Lakói pedig nagyon vigyáztak házukra, udvarukra, nehogy a faluvégi termálvízben ázó német turista rossz hírét vigye a mi vasfüggöny mögötti életünknek. Szóval volt mit számolni a Csigás utcán, találtam is vagy tíz tiszta udvart meg rendes házat, mire Csanáékhoz értünk. Az ő házuk is megkapta az elismerést, így aztán, amíg nagyapám az öreg opálos fehérborát kóstolgatta, addig én vizslató szemekkel kutattam, vajon hogyan, mivel érdemelheti ki e büszke címet egy falusi porta.

Azt nem tudom, hogy Budapest akkoriban benevezett-e a mozgalomba. De hogy mostanában nem látni „Tiszta udvar, rendes ház” táblákat errefelé, az biztos… Ettől függetlenül a társasházunk takarítónője és házmestere hősiesen küzd a várost lassan teljesen elborító porral és szeméttel – én meg a lakásunkat fenyegető lomhalmazzal. Na, erre a lomhalmaz kifejezésre fölsikoltott bennem a Gyűjtő… Merthogy békés vegyes házasságunk Alexszal nem csak a nyilvánvaló nemzetiségi, nyelvi és kulturális különbségektől izgalmas. Attól is, hogy átfűti az emberiség két jól elkülöníthető, nagy csoportjának állandó harci tüze. A Gyűjtő és a Selejtező küzdelme. A Gyűjtő halmoz, eltesz, leprésel, báláz, dobozol. A Selejtező szortíroz, likvidál, eltakarít, lenulláz. A Gyűjtő a buja neobarokk, a Selejtező a letisztult minimál. A Gyűjtő hoz, a Selejtező visz. Igen ám, de mi történik, ha a Gyűjtőnek és a Selejtezőnek gyereke születik? A gyereknevelés nagy kihívás a Selejtezőnek. A Gyűjtő ugyanis naponta számtalan apropót talál arra, hogy halmozzon, eltegyen, bálázzon, hozzon. A Selejtező meg nem tudja, mindezt hová tegye. Szó szerint. A gyerek az mégiscsak gyerek, új eleme a világnak, és mint ilyen, szüksége van dolgokra. Dolgokra, amelyekből idővel lomok lesznek. A lomhalmaz része. Aztán eltelik két-három év, és a Gyűjtő meg a Selejtező újabb frontot nyit: mivé neveljük a gyereket? Lomhalmozóvá vagy lomlikvidálóvá? A lassan három éve e világ részét képező Lolának mára öt nagy műanyag doboznyi, két fonott kosárnyi és két kövér hálós szütyőnyi játéka van. És ebben nincsenek benne a ruhák meg a könyvek. Egyszerűen imádok Lola szobájában tartózkodni. Csak úgy, ott lenni. Ha nincs otthon, néha akkor is bemegyek, hogy szippantsak egy nagyot a levegőből, míg szememet a fölhalmozott sokmindenségen legeltetem. Lola szobája a Gyűjtők paradicsoma. Persze a gyereket megpróbáljuk mindketten arra szoktatni, hogy a játék végeztével pakoljon el maga után. Mert még a legelvetemültebb Gyűjtők is szeretik, ha átlátható a lomkollekció – arról nem is beszélve, hogy pakolás nélkül csak csapásokon lehetne közlekedni az erkély, az ágy, a polcok és az ajtó között. De, amíg az óvodában Ili néninek elegendő komolyan ránéznie Lolára, addig itthon a világ összes anyjának könyörgése is kevés a rámoláshoz. Lola rumlizik, szétszed, szerel, püföl, szöszmötöl, játszik, aztán tovább áll. Az ő Gyűjtő anyja és Selejtező apja meg – ideiglenesen – egy harccsoporttá fejlődve megy utána, győzködi, kéri, utasítja. Megpróbálja játéknak álcázni az elpakolást. Majd feladja, és megcsinálja ő maga. Aztán minden kezdődik elölről.

Persze, valahol érthető Lola huzakodása a pakolással kapcsolatban. Hiszen azokon a puha, meleg őszi délutánokon, amikor ketten garázdálkodunk a lakásban, csak a mama és ő, minden szabályt kidobunk az ablakon. Elővesszük a gyűjteményt. Kipakolunk, belevetjük magunkat és csapásokon járunk. Hancúrozunk a lommal elárasztott lakásban. Futunk egyik helyről a másikra, játszunk itt, főzünk ott, kutatunk amott. Aztán, úgy este fél hét körül megszólal a kapucsengő… „Daddy!” – kiáltunk föl egyszerre ijedten. De akkor már nincs idő elrámolni magunk után. Leülünk hát a káosz közepére, és magunkra öltjük legellenállhatatlanabb ábrázatunkat. Hátha a Selejtező megbocsát az ő két Gyűjtőjének. Most az egyszer…

• Gyerek.lap.hu »
• Nevelés.lap.hu »
• Gyermekkultúra.lap.hu »