– A múlt héten a Sztárváltó vendége Lévai Balázs volt, akivel 2007-ben lovagkeresztet vehettél át. Balázs azzal a kérdéssel adta át a képzeletbeli stafétát, hogy lovaghoz méltó életet élsz-e.
– Rendkívül megtisztelő a kérdés, válaszolni azonban nem tudok rá, mert nem tudom, mi a lovagkereszthez méltó életvitel. Én azt hittem, hogy bizonyos munkásság után érdemli ki az ember ezt a kitüntetést, s nem azért, hogy miután megkapta, aszerint éljen.
– Fontosak számodra a díjak és a kitüntetések?
– Annyiban azok, hogy visszajelzést jelentenek. Legalábbis az ember elhiteti magával, hogy azért kapja ezeket, mert értékelik a munkáját, s nem csupán kihúzták egy kalapból, ahová be volt dobva rengeteg név. Azt gondolja, hogy figyelnek rá, ha máskor nem, hát abban a pillanatban, amikor átveszi. Aztán a díj vagy a kitüntetés felkerül egy polcra, és minden megy tovább az életben.
– Nem akármilyen életút áll mögötted: géplakatosként végeztél, dolgoztál az abonyi téglagyárban, Szolnokon a vasútnál és a postán, sőt az óbudai és az angyalföldi hajógyárban is. Eközben mindvégig színészi álmokat szőttél?
– Eleinte fogalmam sem volt, merre kellene az életben elindulni, aztán egy szerencsés véletlen folytán az egyik barátom elvitt egy műkedvelő színjátszó társulatba. Megtetszett, sikerélményem volt, és onnantól kezdve már csak ez az út létezett számomra. Később felvettek Szolnokra segédszínésznek, ahol araszolva, apró lépésekkel elértem, hogy egyre nagyobb és nagyobb feladatokat kapjak.
– Hat filmben is dolgozhattál Jancsó Miklóssal. Mit jelent számodra, hogy a mester harmadik nagy korszakának egyik kulcsszereplője lehettél?
– Miki bácsi a magyar filmművészet ikonja, egyik ékköve. Mindenki számára hatalmas megtiszteltetés, hogy vele dolgozhat. Az első filmnél sem ő, sem én nem gondoltuk, hogy később ebből hat mozi lesz. Az a filmesztéták dolga, hogy eldöntsék, ez a korszaka mennyivel rosszabb vagy jobb, mint az előzőek, számomra mindenesetre roppant fontos, meghatározó találkozás volt.
– Nem érzed úgy, hogy Scherer Péterrel együtt beskatulyázzátok magatokat Kapa és Pepe szerepébe?
– A skatulyát nem a színész csinálja, hanem a közönség. Engem ez egyáltalán nem zavar. Már a második Jancsó-filmnél is mondhattuk volna, hogy nem folytatjuk. Remélem, nem tűnik nagyképűségnek, de valami hasonlót csinált Stan és Pan, valamint Chaplin is. Persze még nem tartunk ott, de jó lenne, ha a mi párosunk is költészetté tudna válni. Ha a jövőben olyan szerepre hívnak bennünket, amely kihívást jelent, és úgy véljük, hogy jól meg tudjuk együtt oldani, akkor azt el is fogjuk vállalni.
– Kapa a saját beceneved. Mennyi a tiéd a figurából, mennyire tudod filmkészítés közben szabadon alakítani?
– Ezek a szerepek ki vannak találva, mi esetleg hozzátehetünk valamennyit. A történeteket mindig Miki bácsi hozza, mi csupán megcukrozzuk, megsózzuk, s nyilván megpróbáljuk beléjük csempészni a humorunkat, groteszk világlátásunkat. Jancsó Miklós nagyon szabad gondolkodású ember, de azért ez nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál, amit akar. Abból semmilyen film sem születne.
– Lehet már tudni, mikor dolgoztok újra együtt?
– Ha minden igaz, akkor 2009 késő tavaszán kezdjük el forgatni az új filmet, amely Mátyás királyról fog szólni.
– Kinek adod át a Sztárváltó stafétáját?
– Háy János írónak adnám át, s ha lehet, rögtön két kérdést is feltennék. Azt szeretném megtudni, hogy érezte magát Indiában, és mikor lesz kész a darabunk.
Sztár.lap.hu »
Film.lap.hu »
Színész.lap.hu »