A fővárosi telt házas koncertjén tudta meg: az Olyan, mint te… a gazdasági válság közepette lett platinalemez. Most vidéki turnéra indul, hiszen azóta megjelent új albuma is. Stílszerű a címe: A szeretet ünnepén. Úgy is érzi, van mit ünnepelnie. A közönség szeretete végleg feledtette vele a nyári eurovíziós kudarcot. – Ma már örülök is neki, hogy így alakult! Aznap persze nem így éltem meg. Emlékszem a férjem első mondatára: „Hidd el, hogy ez még nagyon jót fog tenni neked, jól jössz ki ebből!” Pár hét múlva éreztem, igaza van. A nyári koncertek során az emberek ontották felém a szeretetüket. Ha akkor megnyerem a magyarországi előválogatót, talán mindez meg sem történt volna. Ráadásul az ilyen pofonok arra is jók, hogy a földön tartsanak, és tudjam, nem mindig minden úgy van, ahogy azt elképzelem. Nem szeretném ugyanis, ha rossz irányba változnék a sikereim miatt.
– Általában ott jótékonykodsz, ahová kevesebb figyelem összpontosul. A koncertek és a családod mellett most jótékonysági nagykövet lettél…
– Igen, mióta anyuka vagyok, még inkább megérintenek a gyereksorsok. Azokon a kicsiken próbálunk segíteni, akiket intézetbe adtak, és valószínűleg már nem fogják őket örökbe fogadni, vagyis családon kívül fognak felnőni. Csecsemőotthonoknak gyűjtünk, hogy jó minőségű tápszert, gyümölcsöt, zöldséget kapjanak. Később a nagyobbakat szeretném lelkileg is támogatni, hogy felismerjék a zene erejét. Érezzék azt, amit én is megéltem, hogy ezzel a belső feszültségüket tudják magukból felszabadítani.
– Ha felszabadítod, azzal mit érsz el?
– Az a legeslegnagyobb ajándék az életben, ha vannak álmaid. Szeretném, ha a lányaimnak is lennének… Mindent megadok nekik, de nem tudom, hogyan kell létrehozni bennük ezt a fajta teremtőerőt. Amióta az eszemet tudom, úgy gondoltam, hogy énekesnő leszek, állandóan énekeltem. Ma már – felnőttként – látom, hogy volt ebben egyfajta feszültségoldás is, ugyanis a szüleim elváltak, ötéves koromban, és nem volt egyszerű az anyukámnak felnevelnie minket. Igazából most tudom átérezni, milyen nehéz lehetett neki.
– Hogyan vezetett az út Egerből, a szülővárosodból az Unisexig? Voltak akadályok?
– A szentesi gimnázium irodalom–dráma tagozatára jártam, aztán Sík Olgánál énekelni tanultam. Akkor már nyilvánvaló volt, hogy Pestre jövök. Ugyan a musical szakra nem vettek fel, de 24 évesen a Magyar Rádió Sztárkeresőjében második lettem. Előtte, utána eljártam fellépegetni. Az egyik alkalommal, amikor dzsessztanszakosokkal koncerteztünk egy klubban, meglátott Erdélyi Laci, és azt mondta, csináljunk egy zenekart. Így alakult meg az Unisex. Aztán megismertem a férjemet, Gábort…
– Szerelem volt első látásra?
– Nem, inkább sokadik randira. Az első találkozásokkor csak azt éreztem, hogy jó a közelében lenni.
A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában. Keresd az újságárusoknál!
www.maximanet.hu