Újabb baba a sztárvilágban

nlc | 2008. December 17.
A népszerű R'n'B énekes, Usher immár kétszeres apuka. A pár igen szorgalmas volt, hiszen alig telt el egy év azóta, hogy első kisfiuk megszületett tavaly novemberben. Most pedig az egyéves gyerkőcnek itt is van a kisöccse!

Az édesanya és az újszülött is egészséges, az énekes maga nyilatkozott a családi örömről. Elmondta, hogy ezek a legszebb pillanatok az életében, na meg ahogy látja cseperedni a kisfiát. Usher tényleg sok időt tölt a családjával, és az utóbbi időben még a karrierjét is elhanyagolta, legutóbb kiadott lemeze például igen kis példányszámban fogyott.

 

De őt ez egyáltalán nem zavarja, hiszen jómódban élnek, és érthető, hogy a gyerekei fejlődésének egyetlen pillanatáról sem szeretne lemaradni. A család most tovább bővült, így Usher és felesége, Tameka már összesen öt gyereket nevel. Ebből a két kicsi közös, a három nagyobb pedig a feleség előző házasságából született.

Exit mobile version