Öregszik a halhatatlan vámpír

nlc | 2008. December 19.
Amerikában hetek óta a legnépszerűbb film az Alkonyat, és hazánkban is népes rajongótáborral rendelkezik a romantikus vámpírtörténet.

Stephenie Meyer regénye, az Alkonyat máris kultuszkönyvnek számít, a belőle készült film pedig dollármilliókat hozott a stúdió számára. Természetesen (Harry Potterhez hasonlóan) Edward, a tinédzser vámpír kalandjai is sorozattá válnak. Már forgatják a második részt, sőt a tervek szerint mind a négy regényt megfilmesítik, és egy ötödik epizód is várható.

Robert Pattinson egy pillanat alatt letaszította a trónról a High School Musical főszereplőjét, Zac Efront, és beköltözött a tinilányok szívébe. A fiatal sztár már felbukkant két Harry Potter-filmben is, de igazán az Alkonyattal vált sztárrá. A rendező bevallotta, gondban van, hiszen Robert huszonkét éves, a történet szerint viszont tizenhét, és mivel halhatatlan, nem szabadna öregednie. Mire az öt részt leforgatják, a színész elveszítheti kamaszos báját.

Az írónőt is sokan vádolják azzal, hogy a történetben egyetlen eredeti gondolat sincs, leginkább Anne Rice vámpírkrónikáit butította le a kamasz közönség számára, akik azonban imádják Edward romantikus-bús kalandjait.

A második filmet (Telihold) 2009 őszén mutatják be Amerikában, addig kell várniuk a rajongóknak, hogy megtudják, öregszik-e a halhatatlan szívtipró arca.

 

Exit mobile version