D. Tóth Kriszta: 8:2 a sikerek javára!

Az év, amit a szüleim 2008-nak hívtak, jól kezdődött. Csupa teljesíthető fogadalommal. Ugyan, melyik hároméves nagylány ne tudná megállni, hogy nem töm nyers tésztát a lefolyóba, és nem tapos gyurmát a parkettába? Bagatell. Tíz dolgot fogadtam meg tavaly ilyenkor, és ezt a tészta-gyurma témát volt a legkönnyebb betartani. De a bilire szokás sem volt ám egy akkora szám. Az az igazság, hogy jött magától. Remek kis rendszert alakítottam ki magamnak, kezdve mindjárt a reggeli trónolással. Mama szerint pont olyan vagyok, mint a nagypapa, de a papi szerintem nem nagyon örülne, ha ebben a témában most elmélyednénk, úgyhogy jöjjön a következő fogadalom. Odafigyelek arra, hogy mit eszem. Ez egész jól sikerült. Igaz, csak akkor, ha nincs előttem kísértés. Sajnos, ahogy meglátom egy csoki papírját, azonnal megindul a nyálelválasztásom, és ilyenkor hangot is adok annak, hogy mit szeretnék. Szerencsére anyámék nem tiltanak a csokoládétól, mert akkor kénytelen lennék még jobban akarni… Viszont a látvány csak évente kétszer jelentkezik minálunk. Tavasszal, húsvét idején, meg az év vége felé, amikor a Mikulás jön. A reggeli fogmosást is maradéktalanul teljesítettem. Már egyáltalán nem nyafogok. Igaz, előtte rendszeresen elmeséltetem magamnak, hogy Anna és Peti hogyan szokott rá a fogmosásra. Néha azt is sikerül teljesíteni, hogy hagyom a mamáékat reggel nyolcig aludni. Igaz, nem nagyon érdemes nekik jót tenni, mert akkor meg morognak, hogy nem fogunk odaérni időben az óvodába, lekésem a buszt, és nem tudok a többiekkel színházba menni. Hát tehetek én arról, hogy éppen akkor sikerült sokáig aludnom, amikor reggel kilencre kell beérni?! Hiszen fogalmam sincs arról, hogy mikor milyen nap van. Ezenkívül örömmel tájékoztatok mindenkit arról, hogy abbahagytam a sötét spájzban ücsörgést. Tudom, hogy a mama furcsának találta, de nem ezért hagytam föl vele. Hanem azért, mert egyik napról a másikra elkezdtem nagyon félni a sötétben. Ezt egy kicsit szégyellem, mert állítólag háromévesen már nagylány vagyok. Szerencsére a mamáék nem kényszerítenek arra, hogy sötétben aludjak, mindig égve hagyják a sólámpát. De ezen a sötétség témán még dolgoznom kell, érzem. Talán ez lehetne az egyik idei fogadalmam.

És akkor itt van az a két teljes kudarc. A hiszti és a közös képviselő. Tavaly azt gondoltam, játszva eleget tehetek annak a szülői kívánalomnak, hogy kedves leszek Endre bácsival. De egyszerűen nem megy. Pedig ő nagyon kedves velem. Néha még angolul is szól hozzám néhány szót, mert tudja, hogy azt szeretem. De nem megy. A mama mindig mondja, hogy legalább köszönjek vissza, ha már ő olyan aranyosan köszönt engem minden alkalommal. Ez sem megy. Az év végére mindössze egy csöndesen elsuttogott „szia!”-ra futotta. Azt hiszem, középtávon be kell rendezkednem erre a kudarcra… A hiszti meg… hát, azzal nem tudok mit kezdeni. Az egyszerűen csak jön. Magától. Mindenféle figyelmeztetés nélkül. Tegnap este is, a karácsonyfa alatt játszottunk a daddyvel, amikor a mama szólt, hogy menjek zuhanyozni. Nekem nem volt kedvem. Néhányszor szóltak még, aztán hirtelen a mama megfogta a kezem, és be akart vinni a fürdőszobába. Na, akkor elszakadt a cérna. Én nem tudom, hogy történt, de a következő dolog, amire emlékszem, az volt, hogy hangosan üvöltve a piros fürdőszobaszőnyegen rúgkapálok, anyám és apám meg áll fölöttem tehetetlenül. Valahogy úgy mondták, hogy nem tudták eldönteni, sírjanak vagy nevessenek. Végül csak betettek a fürdőkádba, és mire véget ért a zuhanyozás, már én is megnyugodtam. Tudom pontosan, hogy nincs ez így jól…

Szóval maradt még dolgom erre az évre is bőven. Főként azért, mert már négyéves leszek. Középsős! A négyéves lányoknak az óvodában hosszú hajuk van, és pörgős szoknyát viselnek a csoportszobában, nem pedig melegítőalsót. Sőt, azt hiszem, már éjszaka sem hordanak pelenkát. Hát, ezt nem tudom, hogy fogom megoldani. Meg azt sem, hogy ne cumisüvegből igyam a tejecskémet reggel és este… Sürgősen beszélnem kell erről a nagylányok valamelyikével… Ha pedig Ti, kedves Olvasók, kíváncsiak vagytok rá, hogyan valósítom meg az anyám álmait, akkor olvassátok 2009-ben is a Nők Lapját. Egy év múlva jelentkezem!