Győzi felháborodott

nlc | 2009. Január 09.
Gáspár Győzőnél betelt a pohár. Kikérte magának, hogy a lapok mindenfélét írnak róla, anélkül, hogy megkérdeznék.

Egy internetes portálon Győző kijelentette: „Le kéne lőni az újságírókat!” Azért is furcsa ez a mondat tőle, mert néhány éve még ő maga hívta könyörögve a szerkesztőségeket, hogy írjanak róla. Azóta gigasztár lett, és ahogy mondta, szeretné, ha végre „komolyan vennék”.

Gáspár Győzőt, aki ezen a héten például a Vacsoracsatában bizonyította be, hogy mennyire komoly ember. A trágárkodás és a fogalmak totális összekeverése miatt valóban komolyan kellene már venni…

Győző, aki eladta a családját egy valóságshow számára, és van az az összeg, amiért minden szerepet hajlandó eljátszani. Győzőt, akit kizárólag az újságírók miatt ismer egy egész ország, s most beleköp abba a tenyérbe, amiből eddig evett. Győző, akinek a foglalkozását is nehéz definiálni, hiszen nem énekes, nem rapper, nem színész, nem műsorvezető. A legutóbbi szólólemeze akkorát bukott, hogy a fal adta a másikat. Jelenség ő, akit komolyan kell venni. Mert komoly ember. Elege lett a „győzikeségből”, Győző akar lenni. De mit is tesz ő azért, hogy komolyan vegyék? Olvas könyveket, fejleszti a szókincsét, és próbál komolyan viselkedni? Mint láthattuk, hentesként sem vált be, ezért el sem tudjuk képzelni, mihez akar kezdeni a média támogatása nélkül. Kíváncsian várjuk az új stílust, hátha valóban nem lesz miről írniuk az újságíróknak.

 

Fotó: Bársony Bence

Exit mobile version