Michelle Obama – A first lady, aki megnyerte a választást

Tamás György | 2009. Február 22.
Bár ruháit az internetről szerzi be, meglehet, hamarosan egész Amerikának ő fogja diktálni a divatot. Nem ez lenne azonban az első hihetetlennek tűnő bravúr Michelle Obamától. A színes bőrű first lady ennél komolyabb kunsztokra is képes volt, míg egy egyszerű chicagói kazánfűtő lányából a Fehér Ház első számú asszonyává küzdötte fel magát.

Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő – tartja a már közhelynek számító mondás, ami tökéletesen igaz az Obama házaspárra. Michelle, akit bátran nevezhetünk az amerikai álom megtestesítőjének, bámulatos karriert futott be, ám legnagyobb sikerei közepette sem felejtette el, honnan indult. Egy percre sem fordított hátat a szülői házból hozott értékeknek, és amikor elérkezettnek látta az időt, mindenről lemondott, hogy segíthesse férje előrejutását.

Páratlan karrier után támogató feleség, odaadó anyuka

Sokan kísértésbe esnek, amikor sikeres, ambiciózus nőként választaniuk kell család, egyéni karrier és a házastárs támogatása között. Michelle dolgozott a chicagói polgármester asszisztenseként, majd különböző felső vezetői állások után a Chicagói Egyetemi Kórház külkapcsolati elnökhelyettese lett évi 50 millió forintos fizetéssel, szeme előtt azonban mindvégig édesanyja példája lebegett, aki háztartásbeliként egész életét annak szentelte, hogy szerető és stabil hátteret teremtsen családjának.

Amikor férje első komoly politikai sikerét könyvelhette el azzal, hogy bejutott az állami szenátusba, Michelle pontosan tudta, hogy hamarosan eljön a pillanat, amikor szembesülni fog a választással. Tavaly tavasszal aztán, amikor Barack egészen az elnökjelöltségig kapaszkodott a politikai ranglétrán, döntött: lemond pozícióinak többségéről, és ezután minden energiáját gyermekei, Malia Ann és Natasha nevelésére, valamint párja támogatására fordítja.

Amikor idén januárban Barack oldalán, immár első afroamerikai first ladyként bemasírozott a Fehér Házba, egy interjúban a világ számára is egyértelművé tette: bár nem idegen számára a politika világa, egyelőre nem nézett ki magának irodát az épület keleti szárnyában, s a következő időszakban elsősorban anyaként akar helytállni.

Már gyermekként megtanult küzdeni

De vajon honnan indult ez a nem mindennapi nő, és hogyan találkozott élete párjával, akikről már most túlzás nélkül állítható, hogy beírták magukat az amerikai történelem nagykönyvébe?

Michelle LaVaughn Robinson 1964-ben született Chicagóban. Bár a választási kampányban egy megbocsátható füllentéssel munkásosztályból származó nőnek vallotta magát, valójában hagyományos, középosztálybeli családban nevelkedett. A városi vízműnél dolgozó apja tisztes fizetésének köszönhetően Chicago egyik feketék lakta, de korántsem rossz környékén cseperedett fel bátyjával, Craiggel, aki később profi kosárlabda-játékos, majd a Brown Egyetem csapatának edzője lett.

Michelle-be legalább annyi küzdőszellem szorult, mint testvérébe, ám ő a kiemelkedés egy másik útját, a sport helyett a tanulást választotta. Tehetségének és szorgalmának köszönhetően az érettségi után bejutott az Államok egyik legdrágább és legtekintélyesebb egyetemére, a Princetonra, ahol szociológiát és afrikai–amerikai tudományokat hallgatott. Az ambiciózus lány tudásszomja csillapíthatatlan volt, ezért elvégezte a Harvard Egyetem jogi karát is.

A diploma megszerzése után visszatért szülővárosába, ahol annál az ügyvédi irodánál helyezkedett el, ahol kisvártatva egy szelíd tekintetű, de roppant tudatos fiatalember, bizonyos Barack Obama is gyakornokoskodni kezdett. Michelle azonnal felfigyelt a hawaii születésű férfira. Ma már tudjuk, hogy találkozásuk nemcsak számukra, hanem az amerikai történelem számára is sorsdöntőnek bizonyult.

Választást nyert a first lady

Barack nem csinált rossz partit a Robinson lánnyal. Michelle ugyanis nemcsak odaadó anyának és hűséges házastársnak, hanem kiváló kampányfogásnak is bizonyult a választási küzdelem során. A hajrában előfordult az is, hogy nyolc nap alatt harminchárom eseményen vett részt. Meglehet, ő volt az első olyan elnökaspiráns feleség, aki nem elégedett meg azzal, hogy a rendezvényeken, széles műmosollyal az arcán, csupán díszletként szolgáljon férje oldalán.

A kiváló szónokká érett asszony általában elsőként lépett pódiumra, hogy szokatlanul jó humorával, közvetlen személyiségével és szókimondó stílusával megalapozza a hangulatot férje beszédje számára. Az sem volt ritka, hogy jóval bátrabb volt Baracknál, s olyan kényes témákat is feszegetett, mint az előítéletesség és a faji kérdés. Bár kritikusai szerint a gyújtó hatású szavak korántsem az egykori jogásznő spontaneitásának, hanem a jól megtervezett kampánystratégiának voltak köszönhetőek, egy biztos: Michelle óriási szolgálatot tett azzal, hogy közvetlenségével megszerezte a dolgozó tömegek és a női szavazók támogatását.

Ezek után nem csoda, hogy férje, aki korábban a Newsweek magazinban olyan sziklához hasonlította kedvesét, akire bátran épít vállalkozást, januári beiktatása után egy több mint hatmillió forintot érő, különleges gyémántgyűrűvel fejezte ki háláját.

Az amerikai divat nagykövete

Michelle nemcsak a politika porondján keltett feltűnést a korábbi first ladyktől merőben eltérő megjelenésével, hanem a divat világában is. Ruhatára állandó beszédtémát jelent a világsajtóban, stílusát nemegyszer a tragikus körülmények között elhunyt elnök, John F. Kennedy feleségéhez, Jackie-hez hasonlítják. Még szó sem volt arról, hogy egykor elnökfeleség lesz, de 2007-ben már ott szerepelt a Vanity Fair magazin „Legjobban öltözött emberek” elnevezésű listájának tízes élmezőnyében, 2008-ban pedig egyenesen a második helyig tornászta fel magát, olyan neveket utasítva maga mögé, mint Sarah Jessica Parker, Heidi Klum vagy éppen Charlize Theron.

 
 

Úgy tartják, Michelle feltűnésével visszatér a divat a Fehér Házba. Talán nem véletlen, hogy az amerikai divat nagykövetévé kikiáltott asszony ruháját milliók és milliók figyelik világszerte. Ahogy a családi értékek esetében, úgy az öltözködésben sem szaladt el vele a ló. Már a kampányban is rengeteg jó pontot gyűjtött azzal, hogy a nemzetközi divatházak méregdrága kollekciói helyett az amerikai tervezők olcsóbb ruháit viselte, amikor aztán az egyik Jay Leno-show-ban elkotyogta, hogy nemegyszer az interneten veszi a ruháit, egy életre belopta magát az átlagemberek szívébe. Jellemző, hogy mikor a felvételen viselt összeállítást a házigazda Leno 70 000 dollárra saccolta, Michelle egy cinkos mosoly kíséretében bevallotta, hogy csupán pár száz dollárjába került.

Új first lady, új női ikon

Ezek után talán nem meglepő, hogy a first ladyk történelmével foglalkozó írások egytől egyig merőben új stílust fedeznek fel a netes turiból öltözködő nőben.

 

Az ötvenes években az elnök mellett viaszbábuként mosolygó asszonyok mintha egymás után léptek volna ki Madame Tussaud Panoptikumából. A Bush dinasztia feleségei, Laura és Barbara Bush, a sorozatszínészből Amerika első emberévé lett Ronald oldalbordája, Nancy, és a már nevében is egy kötögető műnagyira hajazó Mamie Eisenhower is ebből az eresztésből került ki. Szerepük csupán arra korlátozódott, hogy az odaadó feleség mintájául szolgáljanak, s szimbolizálják a család egységét. Voltak aztán olyan nők, akik sikerrel vették az akadályt, hogy kikerüljenek férjeik árnyékából. Eleanor Roosevelt, Jackie Kennedy és Hillary Clinton az önállóan gondolkodó, saját karrierjüket is fontosnak tartó nő képét formálta meg.

Úgy tűnik, Michelle szakít az eddigi hagyományokkal, s nem csak bőrszíne miatt akarja beírni magát a történelemkönyvekbe. Nagyszabású vállalkozásnak tűnik, de ha sikerrel jár, ő lehet az első a first ladyk közül, aki támogató feleség, anya, politikai partner s nem mellesleg stílus- és trendalkotó nő egyszerre.

Exit mobile version