D. Tóth Kriszta: A férjemről van szó!

Szegő András | 2009. Március 04.
Miközben léte, lénye, megjelenése, beszéde azt mutatja, hogy beérett, helyén lévő, önmagát vállaló hölgy, apró gesztusaiban hihetetlen energiák villannak. Talán ez is adja varázsát? A megérkezettségnek és a kalandvágynak, a biztonságnak és a kételynek, a közvetlenségnek és a távolságtartásnak, a komolyságnak és a pajkosságnak valami különös keveréke?
„A férjemről van szó”

Félszegen belép mögöttem a kávéházba, aztán határozottan elindul. Gondosan felméri a terepet, majd tétovázás nélkül odamegy a legbelső asztalhoz. Leveszi fekete kiskabátját, maga mellé húzza táskáját, és csalhatatlan pontossággal ül le úgy a saroktól kicsit jobbra, hogy ő a vállaim mögül mindenkit láthasson, de ugyanakkor őt a vállaim takarásában senki illetéktelen ne vegye észre. Én elhabogom a felszolgálónőnek, hogy kávét kérnék, ő hosszasan megbeszéli, hogy miként is kéri a teát. Aztán feltűri a blúza ujját, mintha nekigyürkőzne a beszélgetésnek.

Lola legújabb történetét itt olvashatod: Százcentis jógi, aranyhajjal »

Krisztina, nem győzöm bámulni! Miközben látszólag alig változott az elmúlt években, valójában az akkori kicsit hebrencs, kicsit vadóc kislányból egy disztingvált hölgy lett…

– Történt egy és más velem az elmúlt években…

Persze, de magával mindig történt sok és más!

– Az biztos. Csak ebben az időszakban szokatlanul összesűrűsödtek.

Mondja, mitől lehet az, hogy bizonyos emberek leélnek úgy évtizedeket, hogy nem történik velük szinte semmi, mások körül pedig folytonosan pereg az élet?

– Sokszor eltöprengek, hogy velem miért is? Hiszen nem vagyok az a nyughatatlan, mindig újat kereső, önmagát folyton űző ember…

…azért, mert eleve ilyen alkat, vagy azért, mert nem meri vállalni a belső feszültségeit, izgalmasságát, rendkívüliségét?

– Azért nem nevezném magam bátortalannak. Mindig is izgatott, érdekelt valami másfajta lehetőség, másfajta munka, egy új kihívás. Még akkor is, amikor alapjában véve elégedett voltam azzal, amit éppen csináltam, és nem tettem azért, hogy változtassak. A sors hozott rendre választási helyzetekbe, kínált fel valami újat… Nagyszerűen éreztem magam szülővárosomban, Kaposvárott, mégsem tudtam ellenállni a csábításnak, és Budapestre jelentkeztem egyetemre. Remekül éreztem magam az egyetem végezte után szerkesztőként, akkor is, amikor a bensőséges, műhelyszerű TV3-hoz kerültem. Amikor hívtak az RTL-hez, izgatni kezdtek egy nagy kereskedelmi csatorna kínálta másfajta lehetőségek is. A Magyar Televíziónál meg az, hogy a képzetemben gyerekkorom óta ez volt „a televízió”, a híradó jelentette az egyik legrangosabb műsort, és valamiféle régi vágy beteljesülését jelentette számomra, hogy itt dolgozhatok… Tehát mindig a munka, a megméretés, a lehetőség vonzott, nem a magamutogatási késztetés. Aztán amikor megüresedett a tudósítói állás Brüsszelben, a televízió vezetősége jelezte, hogy alkalmasnak tartanának a pozícióra…

Akkor is csodálkoztam, hogy milyen gyanútlanul vállal mekkora kockázatot! Hiszen a Híradó meghatározó egyénisége volt, a közönség egyik kedvence, a szakma üdvöskéje, amellett ifjú házas…

– Persze! Emlékszem… Pár nappal utazás előtt még meg is kérdezte, hogy nem félek-e attól, hogy valami majd időközben megromolhat? Hogy a brüsszeli házban esetleg szembe fog lakni velem Juan, a tüzes nicaraguai forradalmár, fölöttem André, az álmodozó párizsi festő, vagy szemben Jeremy Irons, a jó nevű angol színművész, és egy magányos este, miközben viszem le a szemetet, a lépcsőházban összefutunk…

Hát igen…

– Nézze… akkoriban még sok dologgal nem akartam, talán nem is tudtam volna szembesülni… Ma már például biztosan tudom, hogy emberileg és szakmailag nem feltétlenül voltam kellően felkészült a Híradó vezetésére. Ugyanakkor mindenáron meg akartam felelni, ez pedig sok görcsöt, szorongást okozott…

A Lolával az élet sorozat összes történetét megtalálod blogunkban! »

Nekem pedig kifejezetten tetszett az a hebrencs, mindenre rácsodálkozó kislány. Üdítő jelenség volt abban az agyonmanipulált híradós világban…

– Én nem tudok ilyen elnéző lenni akkori önmagammal. Akkor úgy éltem meg, hogy kátyúban vagyok, és mentőövet jelentett, hogy elmehettem dolgozni Brüsszelbe. Ott szinte kizárólag magamra utalva kellett élesben dolgoznom tucatnyi műfajban. Végre igazi szakmai munkát végezhettem, felsőfokú képzést jelentett számomra az az időszak…

 
…és közben jött…

– …igen, igen, jött Alex, az angol művészettörténész.

Elragadó, hogy ennyire áradozik róla!

– Nem kell csúfolódni! Egyrészt nem áradozom, másrészt őt nem vonzza a szereplés.

Olyan, mint Columbo hadnagy felesége! Mindig csak szó esik róla, de soha nem jelenik meg…

– …mégsem egészen olyan, hiszen esetünkben azért ott van egy… Hogy is mondjam? Bizonyíték, hogy Alex létezik. Szóval ott van Lola…

Az például hogyan dőlt el, hogy ide, Magyarországra jönnek élni?

– És nem Angliába?

– Például. De éppen úgy mehettek volna akár Amerikába vagy Japánba…

– Igen, végül is mehettünk volna… Azt hiszem, hogy igazán Alex akarta így…

Miért???

Kriszta válaszát – valamint a teljes interjút – az e heti Nők Lapjában olvashatjátok.

További kiemelt témáink a Nők Lapja március 4-én megjelenő, 10. számából:

24 oldalas különszám:
60 évesek vagyunk!

Idén 60 éves a Nők Lapja! Ünnepségsorozatunk jövő heti számunkban veszi kezdetét, de terveink szerint egész évben örömködünk és szórakoztatunk. És ki mást ünnepelnénk, mint a kortalan és gyönyörű Nőt: következő számunkban öt lány és asszony – húsztól hatvanig – vállalta, hogy kendőzetlenül megmutatja évről évre változó testét. Íme a Nő! Ünnepelj velünk – 108 oldalon!

Ajándék nagypapa
A kaposvári családnak csak egy nagypapa hiányzott a boldogsághoz. Meghirdették a Nők Lapjában furcsa kívánságukat, és azóta Józsi bácsi már velük is lakik.

Nőnapi finomságok magunknak
Kecskesajtos bagett, grillezett garnéla, ricottatorta – ez Tamás nőnapi ajánlata. Ne felejtsd áthívni a barátnőidet is!

Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más!         

Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó!

 

Még több az e heti Nők Lapjából:

Lolával az élet: Százcentis jógi, aranyhajjal »
A NŐ 60 éve »
Anyáink is ezt viselték »
Ajándék, mellyel meglepem – magam »
Egy férfi is lehet boltkóros »
Költőnek (is) készül a diáklány »

 

Exit mobile version