Keleti Andrea gigaprodukciót tervez

nlc | 2009. Március 18.
A táncosnő és férje látványos gigaprodukciót terveznek, amelyet a félretett pénzükből valósítanak meg.

Keleti Andrea gigaprodukciót tervez

Keleti Andreát a férje két évvel ezelőtt Párizsba vitte a házassági évfordulójukon. Akkor látott egy olyan show-műsort a Moulin Rouge-ban, amit azóta is szeretne megvalósítani. Andrea a Bors Online-nak elmondta, hogy néhány hete eldöntötték a párjával, belevágnak a projektbe. A produkció nem kis kockázattal jár, hiszen hatmillió forintot ölnek bele, amelyet a családi kasszából emeltek ki.

Andrea elmondta, hogy ha nem térül meg a pénz, akkor is megéri nekik, hiszen ez életük álma. A táncosnő a szervezés mellett maga találja ki a koreográfiákat, és a ruhákat is ő varrja. Bár a bemutató májusban lesz Csepelen, már most heti öt napot próbálnak a táncosok, Andrea pedig napi tizenkét órát dolgozik. Nem titok, hogy olyan sztárfellépők is szerepelnek majd a show-ban, mint Ördög Nóra vagy Csonka András.

Fotó: Rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Exit mobile version