Nkuya Sonia: Imádom sokkolni az embereket!

vk | 2009. Április 06.
Veszélyes kis vadmacska, aki akkor érzi jól magát a bőrében, ha huncut mosollyal az arcán jókora fityiszt mutathat a világnak. Azt mondja, lételeme a polgárpukkasztás, legszívesebben csak olyan dolgokba vágna bele, amelyekkel meghökkentheti az embereket. Sonia most sem spórolt a váratlan fordulatokkal, a beszélgetés közepén ugyanis kijelentette: tíz év múlva hátat fordít a vad bulikkal kecsegtető rockénekesi pályának, és kispolgári életet élő, sokgyerekes családanya lesz.
Nkuya Sonia: Imádom sokkolni az embereket!

– Te aztán jó puccos helyre hoztál – mondta, amikor leültünk a múlt század harmincas éveinek fényűző hangulatát idéző Szent István parki kávéház egyik emeleti asztalához. Aztán indult a magnó, s a valóban nem éppen rebellis rockereknek szánt hely miatt érzett kellemetlen feszengése varázsütésre eltűnt. A Megasztár 4-ben feltűnt énekesnő kendőzetlenül beszélt a lemezkiadókkal vívott küzdelmeiről, magánéletéről, vagy éppen édesapjáról, akit több mint tizennégy éve nem látott.

– Amint végzünk az interjúval, sietsz tovább egy megbeszélésre. Ennyire zsúfoltak mostanában a napjaid?

Egyelőre még nincs tele a naptáram, bár kezdenek besűrűsödni a teendők. Most arra koncentrálok, hogy felkészüljek a nyárra. Addigra szép akarok lenni! Jelenleg a fogyókúránál tartok, de hamarosan elkezdek komolyabban edzeni is. Le kell dolgoznom a pluszkilókat, amelyeket télen magamra szedtem.

Szinte az összes megasztáros hozzáfogott már a lemezkészítéshez. Te hogy állsz a stúdiómunkákkal?

Kezdeti stádiumban van az anyag: a dalok megvannak, néhányról már demófelvételt is készítettünk. A kiadó egy kicsit szeretne még alakítani a stílusomon, de szerintem meg fogunk tudni egyezni. Alapvetően erős személyiség vagyok, azonnal elhajtom azokat az embereket, akik meg akarják határozni, hogy mit tegyek. A zenekar tagjainak sem engedem, hogy beleszóljanak, merre is vegyük az irányt, a kiadóm mostani ajánlata azonban nagyon jónak ígérkezik, és azt hiszem, muszáj
lesz beadnom a derekamat.

Milyen lesz ez a kompromisszum szülte zene?

A lemez merőben más lesz ahhoz képest, mint amit hallgatni szoktam. Mostanában a Nine Inch Nails és Marilyn Manson inspirál. Szeretem sokkolni az embereket, imádom a polgárpukkasztó dolgokat. Szívem szerint hasonlót csinálnék, sajnos azonban Magyarország még nincs felkészülve az ilyen típusú zenékre. Nem tudom megváltani a világot, nem érzem magam elég erősnek ehhez. A stílusom a tipikus amerikai, lázadó, popos, rockos előadókéhoz fog közelíteni. Olyanokhoz, mint Katy Perry vagy Gwen Stefani.

Azzal, hogy levetkőztél a nyuszis magazinnak, azonnal egyértelművé tetted, hogy nem sorolod magad a tini előadók közé.

Éppen ez volt a szándékom. Elgondolkodtam rajta, hogy jó lesz-e, ha beállok a tinisztárok közé, és hamar rájöttem, hogy nem. Azt hiszem, jó döntés volt, mert bár tinisztár már valóban nem leszek, nagyon sok ajtó kinyílt előttem, és egy csapásra átcsúsztam a felnőtt énekesek közé.

Nem gondolod, hogy így nehezebb dolgod lesz?

Meglehet, de egy nyolcadikos ne verjen meg egy harmadikost. A nyolcadikos kötözködjön inkább a korabeliekkel. Én csak oda raktam magam, ahová tartozom. Hiennek és Lüszinek is megvan a maguk helye, és nekem is.

Azt is kinézem belőled, hogy a fotózást pusztán brahiból vállaltad.

Az biztos, hogy ezzel sok embernek fityiszt mutattam. Imádom a polgárpukkasztó dolgokat, és ezután is azon leszek, hogy minél extrémebb dolgokat csináljak. Egyébként én voltam Magyarországon az első színes bőrű nyuszilány, ami nagyon sokat jelent nekem. Borzasztóan szeretek első lenni!

Gondolkodsz azon, hogy a zene mellett polgári karrierbe is kezdj?

Óriási terveim vannak! Szeretnék nyitni egy butikot, ahol a saját kollekciómat árulnám. Extrém, rock and rollos, rockabillys cucokat képzeltem el. Ráadásul mindezt megmixelném kutyakozmetikával és kutyarucikkal is. Édesanyám festő, a néném varrónő, úgyhogy még a család is segíthetne.

A rockos cuccokat értem, de honnan jött a kutyarucis ötlet?

Van egy meztelenkutyám, és folyamatosan nyírni kell. Nyáron azért adok rá ruhát, mert tűzi a nap, télen pedig azért, mert fázik. Borzasztó drágán lehet hozzájutni ezekhez cuccokhoz, és azt gondoltam, hogy én ennél jóval olcsóbban, kifejezetten baráti áron tudnám kínálni.

Ezek szerint nem is zenei, hanem üzleti karrierre vágysz?

Egyikre sem! Tíz év múlva háziasszony szeretnék lenni, akinek nagy családja van, kertes házban él sok kutyával és gyerekekkel. Borzasztó egyszerű vagyok ahhoz képest, amennyire nem tűnök annak. Szerintem az előadó-művészet nem munka, hanem hatalmas, véget nem érő parti, és nem hiszem, hogy harmincévesen még ott akarok bohóckodni a rockszínpadokon.

Nemrég változás történt a magánéletedben. Korábban azt nyilatkoztad, minden rendben van Attilával, és már az esküvőn gondolkodtok.

Borzasztóan eltávolodtunk egymástól, többek között azért, mert én négy hétig bezárva éltem a Megasztár-házban, és amikor kijöttem, ő továbbra is úgy élt, mintha odabent lennék. Alig voltunk együtt, amikor pedig lett volna időnk, nem foglalkoztunk egymással. Végül teljesen kihűlt a kapcsolatunk.

Nem lehet, hogy a Megasztár adta népszerűséged miatt szakítottatok?

Én előtte is ebben a világban mozogtam, ráadásul már akkor is olyan pörgős életet éltem, mint a Megasztár alatt. Nem ez tette tönkre a kapcsolatunkat. Azt hiszem, egyszerűen sok voltam neki, ráadásul szerelmes lettem az egyik volt iskolatársamba. Régóta kerülgettük már egymást, és titkon mindketten tudtuk, hogy egyszer összejövünk. Másfél hónapja vagyunk együtt.

Egyszer azt mondtad, színes bőrű pasival sosem kezdenél.

Valamiért idegennek érzem őket. Úgy vagyok velük, mint ahogy az átlag fehér a feketékkel vagy a sárgákkal, akik egyformának tűnnek neki. Én sem tudom megkülönböztetni őket. Az egyik kedvenc üzletemben egy afrikai csaj árul. Őt mindig megismerem, a férjét viszont sosem. Három-négy feka pasi bejön, és fogalmam sincs, hogy melyikük ő. Ráadásul én nem is bukom rájuk, a szőke, kék szemű srácokat szeretem… ehelyett most van egy barna hajú, zöldesbarna szemű pasim.

A Playboy-fotókon igazi dominának tűnsz, s ahogy mondtad, a zenekarodat is vasmarokkal irányítod. Igaz ez a párkapcsolatodra is?

Eddig igaz volt, régen én hordtam a nadrágot. Bármikor be tudtam bizonyítani, hogy a másik hibázott. A mostani kapcsolatomban azonban megdőlt ez dolog. Tudok őszintén bocsánatot kérni, ha hibáztam, és már egyáltalán nem vagyok mindig biztos abban, hogy nekem van
igazam.

Mi változott meg benned?

Szerelmes vagyok… azóta mindent máshogy látok.

A Megasztár után azt mondtad, félsz attól, hogy aki ezután közelít feléd, pusztán érdekből teszi. Ezt is máshogy látod?

Ebben nem változott a véleményem. Nagyon sok ember próbál mellém csapódni, a legtöbben valóban számításból. A legérdekesebb, hogy az apám is egyre gyakrabban keres. Tizennégy éve nem láttam az őt. Levelet eddig is írt ugyan, de csak nagy ritkán, karácsonykor és a születésnapomon. A Megasztár óta viszont megsűrűsödtek a telefonok. Valamiért úgy érzem, hogy  a népszerűségemnek szól az érdeklődés. Mentségére szóljon, rendszeresen támogat, ráadásul most meghívott Afrikába, az otthonába is. Azt ígérte, küld két repülőjegyet, és elképzelhető, hogy később ő is idejön.

Egy ilyen találkozás számtalan váratlan dolgot hozhat. Nincsenek félelmeid?

Nem félek, mert a párommal együtt utazom. Egyedül csak nem megyek Fekete-Afrikába! Egyébként nincsenek illúzióim: nem hiszem, hogy két hét alatt be lehet pótolni tizennégy évet. Azt gondolom, hogy majd körbevisz a családban, elbüszkélkedik velem, többet azonban nem várok ettől a találkozástól.

Exit mobile version