Epres Panninak kislánya lesz!

Mi másról beszélnénk, mint az augusztus vége felé várható családi eseményről. Nem győzöm dicsérni az alakját. Még a pocakja is olyan formás, mint egy kis gyöngyszem a kagylóban.

– Már nem sokáig – tudósít nevetve a várható fejleményről. – Még az ötödik hónap elején tartok, a neheze hátra van. Ez pont az az időszak, amikor még csinos vagy, de már van hasad, amelyre büszke lehetsz, ám nem sokáig. Mórral is híztam, huszonvalahány kilót. Igaz, már a kórházban leadtam a felét, mert bevizesedtem. Sajnos, hajlamos vagyok rá. A többi magától lement pár hónap alatt.

Szerencsés alkat, nem elhízós. Ennek örömére rögtön rendelünk két adag gesztenyepürét. Közben próbálom kitalálni, kit rejt a kis pocakja. Lányt vagy fiút.

– Szerintem fiú lesz. Te mit szeretnél? (azóta már kiderült: lány lesz – a szerk.)

– Mindegy. Mórnál nagyon akartam a fiút. Vérig voltam sértve, ha valaki rám nézett, és kijelentette, nekem biztosan lányom lesz. Nem tudtam elképzelni, hogy lányom legyen. Most már, és ezt őszintén mondom, mindegy. Anyukám viszont reménykedik, hogy végre lesz egy kislány a családban. A nővéremnek három fia van, nagyanyámnak ez a pici baba lesz a tízedik dédunokája, és a tízből eddig egy lány van.

– A párod minek örülne jobban?

– Neki is mindegy, de azért fiút szeretne. Talán jobb is lenne a gyerekek szempontjából. Végül is mindenkinek mindegy, hogy mi lesz, kivéve Ginát, Tibor első házasságából született kislányát, aki már tízéves, és imádja az öcsikéit. Kettő is van, egy a másik oldalról, és Mór, aki úgy néz fel rá, mint egy istennőre. Kijelentette, nagyon örül az új kistestvérnek, csak ne lány legyen. Azt szeretné, ha ő maradna az egyetlen kislánya az apjának.

– Ezzel most jól elvagytok nyár végéig.

– A nyár nem lesz könnyű. Nagy lesz a hasam – Mórral is az volt -, ráadásul harisnyát kell húznom. Császármetszéssel szültem, és rá egy hétre trombózist kaptam. Most is szorító zoknit hordok, amit hamarosan harisnyára kell váltanom. Jó lenne rendesen megszülni – elsőre is azt szerettem volna -, erről majd az orvosom dönt. Utána pedig felköthetjük a gatyánkat, két pici gyerekkel.

Ehhez tudni kell, hogy Panniék Olaszországban élnek. Mór két hónapos volt, amikor kiköltöztek Liguriába, ahol párja, az ottani klubcsapat játékosa. Sehol egy nagymama a közelben. Ott döbbent rá, hogy az élete már soha nem lesz olyan, amilyen volt.

– Valójában még mindig nem fogtam fel, hogy valakinek az anyukája vagyok. Mostanában kezdem megérteni, hogy ez mivel jár, mekkora felelősséggel, és ez most már örökre így lesz. Erre nem lehet felkészülni. A szülést követő két hétben döbbensz rá először arra, hogy nincsenek melletted az orvosok, a nővérkék, és nem tudod, mit kell tenned a pici babával, amikor például sír. Nincs még tapasztalat, nincs kialakult rendje az időbeosztásnak, gondolom, ezen a traumán mindenki átesik az első szülés után. A másodikkal már könnyebb lesz. Két éve huszonnégy órában anya vagyok, egyfolytában.

– Gondoltad volna ezt három éve? Akkor másról sem szólt a kettőtök története, mint a ti nagy szerelmetekről.

– A szerelem most is megvan. Már akkor sejtettük, hogy lesznek gyerekeinek, csak még nem beszéltünk róla. Korai lett volna.

– Nyilván azért, mert nem voltatok még házasok.

– Most sem vagyunk. Mindig is úgy éltünk, mint férj és feleség. Ehhez nem kell papír. Látnád Tibort: olyan nagy szerelemben vannak a fiával, hogy öröm látni. Kivételes apa. Néha azt gondolom, jobb apa, mint amilyen anya én vagyok. Mór is odavan érte.

– Mikor viszi úszni az apja?

– Hamarosan. Most még hideg volt a víz – mellettünk van az uszoda -, de ahogy melegebb lesz, Morci sem ússza meg szárazon. Néha így becézzük, Morcinak, Morgónak, Móricnak, de legtöbbször Mórnak szólítjuk. Mi választottuk a nevét, utána kiderült, hogy apai ágon két Mór is volt a családban. Azt is szeretem tudni előre, hogy fiút várok, vagy lányt. Mór sokkal közelebb került hozzám attól kezdve, hogy megtudtam, ő az én kicsi fiam. Addig személytelen volt, utána már nevet is adhattunk neki.

Csörög a mobil: Tibor hívja Pannit Liguriából.

„Minden rendben, jól vagytok?” – érdeklődik, és Panni úgy mosolyog, mint egy szerelmes fiatal lány. Két napja, hogy eljött hazulról, és párja állandóan érdeklődik a hogyléte felől.

– Tudod, karácsony óta gyakran vagyok rosszul. Mórral is így volt. Most azért jöttem haza, mert szerepelünk egy tévéműsorban, a Mr. és Mrs.-ben. Ebben párok vetélkednek egymással, hogy ki tud többet a másikról.

– Van valami, amit még nem tudtok egymásról?

Panni válaszát – valamint a teljes interjút – az e heti Nők Lapjában olvashatjátok.

 
A Nők Lapjára itt fizethetsz elő »