Németül káromkodott Ben Affleck kislánya

nlc | 2009. Április 08.
Az amerikai színész arcpirító helyzetbe került, amikor hároméves kislánya, Violet németül kezdett káromkodni egy étteremben.

Ben éppen egy mexikói étterembe vitte kislányát, aki megragadta az alkalmat, és amint kihozták az ételt, mindkét tányért az apja ölébe borította. Erre Ben egy nagyot káromkodott németül. – Hogy miért pont németül fakadtam ki, fogalmam sincs – mesélte az Oscar-díjas sztár, aki amúgy még sosem járt Németországban.

Állítása szerint a tudatalattija játszhatott közre ebben, mert nem szerette volna, ha Violet csúnya szót tanul, és pont tőle. A kislány persze rögtön megkérdezte, mit jelent a szó. Ben próbálta elbagatellizálni a dolgot, mondván, csak úgy kicsúszott a száján, és egyébként nem szabad ilyet mondani. Kislányának azonban több se kellett, elkezdte hangosan ismételgetni.

– Természetesen mindenki minket nézett, én meg égtem, mint a Reichstag – mondta a színész, aki még ennél is kellemetlenebb helyzetbe kerül A dolgok állása című filmben. Egy olyan feltörekvő politikust alakít, akinek megölik a szeretőjét. A rendőrség és egy oknyomozó újságíró – Russell Crowe – ki akarja deríteni az igazságot, és egyre több gyanús ügyre derül fény.

Forrás: UIP

Exit mobile version