Talán ezért olyan vicces, amikor szombat reggelente az én három és fél éves óvodásom fogja az ő puha babatalpait, és kíméletlenül rátapos velük a héten felgyülemlett PET-palackokra. Szertartása van a mókának. Én lecsavarom a tetejét a vizesflakonoknak. Leteszem őket szépen egymás mellé, a földre. Majd elkiáltom magam, hogy „Lola, ráugrasz a palackokra?” Naná, hogy ráugrik. Messziről nekifut és indián csatakiáltással ráveti magát az összesre. Próbáljuk megvárni a művelettel a reggel kilenc órát, előtte ugyanis a zajártalom miatt joggal jelenthetnének föl minket drága szomszédaink. Szóval Lola jön, lát, győz, fut és tombol, egészen addig, amíg az összes PET-palack szép vízszintes nem lesz. Utána aztán belerakosgatjuk őket egy nagy táskába, mellészórjuk a tejesdobozokat, az elolvasott újságokat meg minden mást, amit összegyűjtögettünk. A játék legizgalmasabb része még hátra van. Amit a palacklapításnál is jobban szeret, az a hulladéksziget (vagy, ahogy Lola mondja: „kukaföldrész”) színes konténerei. Minden egyes alkalommal elmondatja velem, hogy melyikbe mit kell beledobni. Aztán akkurátusan, darabonként beleszórja a táska tartalmát az óriásszemetesekbe.
De nem voltunk mindig ilyen jóban a környezetünkkel. Az mindig is zavart, hogy egy-egy család milyen sok szemetet „gyárt”. Mi is, szinte naponta megtöltünk egy tasakot. De tenni, jó ideig, nem tettem semmit – mert nem tudtam, hogy tehetnék valamit. Aztán jött Brüsszel. Vagyis én mentem. És láttam. Ugyan az ottani rendszer sem működött mindig tökéletesen, azért kezdetnek megfelelt. Belgiumban mindenki külön gyűjti a különböző hulladékokat – legalábbis ez az alapkoncepció, de persze a szemetes zacskókba nem lát bele az ember. Ámbár… az is lehet, hogy utóbbi kitétel kizárólag a jó magyar pesszimizmusomnak köszönhető („minek gyűjteném külön, úgyis egy helyre öntik?” – ismerős?). Szóval megvolt a pontos menetrendje a szemétgyűjtésnek. Kedd-szombat fehér tasak: háztartási hulladék. Szerda sárga: papír. Péntek kék: műanyag. És kéthetente hétfő: zöld. Nehezebb volt megjegyezni, mint az egymilliós város metrótérképét. Nem én voltam az egyetlen új beköltöző, aki rendre eltévesztette a napokat, mire a becses főbérlője 1. leszidta, 2. kioktatta, esetleg 3. följelentette. A rendőr meg kijött, becsöngetett és figyelmeztetett. (Komolyan!) De aztán megtanultam, becsülettel. És megszoktam. Sőt, mire Lola megszületett, meg is szerettem.
| Lola korábbi történeteit elolvashatjátok blogunkban! Katt ide! » |
Természetes volt tehát, hogy folytatjuk, miután hazaköltözünk. Ugyan Magyarországon nem jönnek helybe a különböző színű hulladékért és nem is mindenki szelektál, mára természetes része az életünknek, hogy mielőtt rálépünk a kuka nyitójára, fél másodpercig gondolkodunk: valóban odavaló? Lolát mindez persze teljesen hidegen hagyta egy ideig. Ő csak, khm, nagyban képezte a szemetet, nem válogatta. Aztán egyszer csak, mint a világ összes többi dolgára, erre is rákérdezett:
– Mert ez egy vizesflakon, elviszem egy másik, nagyobb kukába.
– Miért?
– Hogy miután összegyűjtik, készítsenek belőle hasznos dolgokat.
– De hát hogyan készítenek belőle dolgokat, és milyen dolgokat?
– Elviszik egy nagy üzembe, ahol összeolvasztják a flakonokat, és például nejlonzacskót meg polárpulóvert csinálnak belőle. Olyat, mint a te piros pulcsid!
No, erre csöndben maradt. Láttam, hogy veszettül gondolkodik, miközben a pulóverét tapogatja.
– De mama! Az nem lehet. Az én hellókittis pulcsim puha és piros. A vizesflakon meg kemény és kék. És hol a kupakja? És mi van a többi dologgal, amit eldobunk? A tejesdobozokkal meg a daddy sörösüvegeivel?
Erről elbeszélgettünk még egy darabig. Aztán megígértem, hogy legközelebb őt is elviszem a hulladékszigetre eldobni a szemetet a nagy színes konténerekbe. Ez tetszett neki… Azóta minden szombat délelőtt járunk a „kukaföldrészre”. És, szintén azóta, Lola minden egyes palacktól és doboztól egyenként elköszön, mielőtt bedobja őket. Aztán nagyot nevet, amikor meglát egy puha polárpulcsit a kirakatban. Én is nevetek. Mert ami ma játék és bolondozás, az holnap természetes része az életének.
| Még több az e heti Nők Lapjából:
• Dobó Katát várja otthon valaki » |
A Nők Lapjára itt fizethetsz elő »
|
További kiemelt témáink a Nők Lapja április 15-én megjelenő, 16. számából: Dobó Kata Nők Lapja 60 – ma is a miénk Íme, az amerikai nő Lelkünk titkai Divat A heti szerkesztő, Papp Diána ajánlásával: Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más! |