Gesztesi börtönbe záratná Liptai Claudiát

nlc | 2009. Május 18.
A színész volt felesége, Csarnóy Zsuzsanna és három fia társaságában töltötte a hétvégét. A szemtanúk szerint Gesztesi Károly igencsak rossz állapotban volt.

Fotó: TV2

A színész a Smink nélkül című előadás miatt utazott vidékre – adta hírül a Blikk informátora, aki szerint a színész rossz bőrben volt. Állítólag szerette volna, ha vele tart Liptai Claudia és kislánya, Panka is, akik végül mégsem tudtak menni. Gesztesi végül két fiával érkezett meg a hotelba, később érkezett Zsuzsanna és közös fiuk, Máté is.

A szemtanú szerint olyannak tűntek, mint egy igazi család, annak ellenére, hogy a színész nagyon megviseltnek látszott. A gondolatai sem voltak rendezettek, hiszen egyik percről a másikra változott a véleménye Liptai Claudiáról. Egyik alkalommal még azt mondta, biztos benne, hogy sikerült megmenteni a házasságot, a másik pillanatban azzal viccelődött, hogy néhány évre börtönbe záratná a vörös hajú színésznőt.

Exit mobile version