| Fotó: TV2 |
– Egyenesen az államvizsgádról érkeztél az interjúra. Nem tűnsz letörtnek: ezek szerint sikerrel vetted az akadályt.
– Nagyon jól sikerült a vizsga. Ötöst kaptam, csakúgy mint a szakdolgozatomra. Kommunikáció szakon, televíziós specializáción tanultam. Belső igény volt, hogy legyen egy diplomám, nem azért kezdtem tanulni, mert váltani szeretnék. Ha azonban sor kerülne erre valamikor, minden bizonnyal jól fog jönni, hogy van egy diploma a zsebemben. Tizenkilenc év televíziós gyakorlat mellett nem fog rosszul mutatni az önéletrajzomban.
– Tizenkét éve vagy időjós. Nem vágysz arra, hogy kibújj ebből a szerepből, és más típusú műsorban is megmutasd magad?
– Nem mindenáron. Szeretek biztonsági játékot játszani, ezért sem akarok más feladatra gondolni. Nem adnám fel az időjárás-jelentő szerepet csak azért, hogy kipróbáljak mást. Ha adódna lehetőség, akkor is kizárólag úgy vállalnám, ha a jelenlegi munkámat megtarthatnám. Van egy rendkívül prózai oka is annak, hogy ragaszkodom a munkámhoz: az időjárás nem kötődik politikához, különböző divatokhoz, arculatváltásokhoz, stílusokhoz, s nem mellesleg, bár a tizenkét év alatt nem lettem meteorológus, van némi rálátásom is az időjárás alakulására. Amikor elkezdtem, csak annyit tudtam, hogy van felhő, napsütés és eső. Azóta, mondhatni, rákattantam az időjárásra. Nemcsak akkor foglalkozom vele, amikor dolgozom, hanem a szabadnapjaimon is nézem az előrejelzéseket.
– Ez a pálya azoknak kedvez, akik meglehetősen ambiciózusak. Belőled ez mintha hiányozna.
– Ha az ambíciót a törtetéssel azonosítjuk, akkor igazad lehet. Ahhoz valóban nincs bennem elég, hogy állandóan újat keressek, annyi azonban mégiscsak van, hogy amit csinálok, azt tökéletesen tegyem. Kitartó vagyok, alázatos, megpróbálok mindig két lábbal a földön állni, és egyáltalán nem zavar, ha dolgoznom kell. Arra is figyelek, hogy mindig alkalmazkodjam a változó helyzethez. Talán ez lehet a titka, hogy mindennek ellenére lassan húsz éve vagyok képernyőn, ebből tizenkét évet a TV2-nél töltöttem mint időjós.
– Nemrégiben hatalmas vihart kavartál egy túlságosan sokat láttató blúznak köszönhetően. Az újságok napokig arról cikkeztek, hogy időjárás-jelentés közben kilátszott a melled.
– Aznap mindenhol elcsúsztak egy kicsit a dolgok. Az volt az első forró májusi hétvége, az öltöztetőlányok pedig megörültek, hogy végre adhatnak rám kicsit merészebb, rövid cuccokat. A blúz olyan szűk volt, hogy nem is tudtam összegombolni, a csíptetős mikroport pedig még jobban lehúzta az egyébként sem sokat takaró ruhát. Ez még mindig nem lett volna baj, ha mindvégig szemben maradok a kamerával. A gond az volt, hogy amikor elkezdtem mondani az időjárás-jelentést, néhányszor oldalra fordultam… A vezérlőben egyébként nyolc pasi ült, ők egy szót sem szóltak. Nyugodtan hazamentem azon a szombat estén, majd hétfőn derült ki, mekkora vihart kavartam.
| Fotó: TV2 |
– Hamar sikerült lecsillapítani a kedélyeket, ami annak is köszönhető volt, hogy nem bújtál el a sajtó elől, hanem sztárallűröktől mentesen, némi öniróniával nyilatkoztál a dologról.
– Mindig úgy álltam a sajtóhoz, hogy az mindkét félnek a megelégedésére szolgáljon. Úgy tűnik, hogy ez működik is. Nagy ritkán persze megesik, hogy egy-egy sztori elkezdi a maga útját járni, alapvetően azonban harmonikus a viszonyom az újságírókkal. Nincsenek nagy, szélsőséges történeteim a bulvármagazinok számára. Inkább mindig szépen elmesélem, hogy azért, mert a képernyőn dolgozom, még nekem is vannak hasonló hétköznapjaim, mint másoknak.
– Szerepeltél már az FHM-ben és a CKM-ben is, egyedül a Playboy hiányzik a gyűjteményből. Felkérés esetén vállalnád a fotózást?
– Már kaptam felkérést, de nemet mondtam. Egyrészt amíg szingli voltam – kb. öt évvel ezelőtt –, könnyebben belefért volna egy fotózás, mióta azonban párkapcsolatban élek, a személyiségem is sokat változott. Az a fajta nyitottság, amely egyedülállóként jellemzett, megszűnt. Már nem a külvilág felé fordulok, hanem a társam felé. Persze azelőtt sem a vetkőzés volt az egyetlen vágyam, de másképp gondolkodtam ez ügyben. Másrészt szeretném tiszteletben tartani a párom kívánságát, aki egyáltalán nem örülne, ha meztelenül látna viszont egy magazinban.
– Egyszer már kés alá feküdtél, hogy megszépíttesd a tested. Most elégedett vagy magaddal?
– A sok tanulás az elmúlt hónapokban fizikálisan nagyon leépítő volt: nem volt időm elmenni edzésre, s már alig várom, hogy végre újra elkezdhessek mozogni. Van mit „összeszedni” magamon, de annyira nem vagyok elégedetlen a testemmel, hogy újabb plasztikai műtétet tervezzek. Megelégszem a sporttal és a könnyen elérhető kozmetikai eszközökkel.
– Nemrégiben arról beszéltél, hogy kész vagy az anyaságra. Mikorra tervezitek a babát?
– Szerettük volna megvárni, míg lediplomázom. Eddig még nem volt olyan kapcsolatom, melyben azt éreztem volna, hogy gyermeket akarok szülni a páromnak, most először van így. De nincs görcsösség bennem ezzel kapcsolatban, nem rágom le a körmömet, hogy mikor jön már a gyerek. Ma
már egyáltalán nem ritka, ha valaki negyvenen túl szüli az első gyermekét.