| Fotó: Sanoma-archívum/Dömötör Csaba |
Régen hallottunk róla. Éppen csendes, nyugalmas időszakot él, nyári pihenőjét tölti. Péter Szabó Szilvi azonban nem fog sokáig tétlenkedni, hamarosan ugyanis a próbaterem felé veszi az irányt. Ősztől turnéra indul együttesével, a NOX-szal, s bár ezúttal nem áll elő a tavalyihoz mérhető fazonváltással, tartogat néhány izgalmas meglepetést a rajongóknak.
– Tavaly jelentős változáson mentél át a zenekarral együtt. Új díszleteket, új jelmezt, neked pedig új frizurát hozott a stílusváltás. Mostanában nem terveztek hasonló megújulást?
– Nem lesz újabb váltás. Bár egy kicsit mindig alakulóban van a fazon, nagyrészt maradunk a tavalyi stílusnál. A közönséget egy kicsit talán megosztottuk akkor, bár – hál’ istennek – nagy részüknek tetszett a változás.
– Miért döntöttél akkor úgy, hogy levágatod a hajad, amely pedig szinte már a védjegyeddé vált?
– Már nagyon régen le akartam vágatni. Ráfért már egy kis fazonigazítás, és kapóra jött, hogy ahhoz az image-hez illett a rövid haj. Most azonban újra elkezdtem növeszteni, úgyhogy mire újra színpadra állunk, igencsak meg fognak lepődni a rajongók.
– Kerestem, de nem találtam koncertdátumokat a honlapotokon. Mikor indul újra a NOX?
– Pontos dátumot egyelőre még nem tudok mondani. Most egy kicsit pihenünk, de szeptember elejétől biztos, hogy újra elkezdünk koncertezni. A pár hónapja futó, Ha én rózsa volnék című önálló estemből is szeretnék újra néhány előadást. Az is elképzelhető, hogy ebből a műsorból átveszünk néhány részt, és beépítjük a NOX repertoárjába. Alakulnak még a dolgok, de nagyon készülünk a visszatérésre!
– Melyik áll közelebb a szívedhez, a színházak kisebb előadótere vagy a hatalmas sportcsarnokok?
– Mindkettő teljesen más feladatot ró az előadókra. A színházi közönség közelebb van hozzánk, bensőségesebb, közvetlenebb hangnemet igényel, mint a csarnokok nézőserege. A színházat is szeretem, és a nagykoncerteket is. Az előbbi intimebb élményt ad, az utóbbi pedig amolyan lúdbőrös érzést okoz.
– Vannak már elvonási tüneteid, mióta nem vagy színpadon?
– Kezdenek már kialakulni. Itthon és a kocsiban szoktam énekelni, de hál’ istennek, lassan kezdődnek a próbák, és végre kiélhetem magam.
– Évekkel ezelőtt már megjelent egy meselemezed. Tervezed, hogy szólóalbummal is előrukkolsz?
– Nem akarok önálló lemezt. Az új NOX-album már tervben van, és ez teljesen kielégít. Nem fogok külön utakon járni, mert nagyon szeretem azt a csapatot, amelynek tagjai a NOX-produkciót alkotják. A Művészetek Palotájában adott csendes koncertünk anyagából egyébként megjelent egy CD, amelyre úgy tekintek, mintha önálló korong lenne.
– Egy időben kipróbáltad magad üzletasszonyként is, amikor egy gyorsbüfét üzemeltettél. Hogyan fért meg benned a vállalkozó és a művész?
– Már régen nincs meg az üzlet. Furcsa volt megfelelni annak a szerepnek, nyugodtan kijelenthetem, hogy sokkal jobban érzem magam a színpadon. Először maguk a vendégek sem értették, hogy mit keresek a pult mögött. Aztán persze tetszett nekik, hogy ott vagyok: egy csomó papírtálcát alá kellett írnom abban az időben.
| Fotó: Sanoma-archívum/Nagy Zoltán |
– A színpadi párod, Tomi, kétgyermekes családapa. Te nem tervezgeted, hogy hamarosan babát vállalj?
– Ez még a jövő zenéje. Egyszer biztos, hogy szeretnék egy kisgyereket, de nem hiszem, hogy ez mostanában lesz.
– Egy felmérés szerint a férfiak többsége téged látna legszívesebben az egyik férfimagazinban. Gondolod, hogy valaha teljesíted az óhajukat?
– Nem hiszem! Nem vagyok olyan ember, akinek ez menne. Egy ilyen szereplés nem fér össze a saját magam által felállított mércével. Csalódnék magamban, ha beadnám a derekamat. A NOX image-ével sem fér össze, és a rajongóimnak sem tetszene, ha levetkőznék. Annak mutatom meg magam, akinek én akarom.
– Az egyik legszerényebb előadónak számítasz. Hogyan tudtál megmaradni olyannak, amilyen az induláskor voltál?
– Egyrészt a neveltetésemnek köszönhető, hogy nem változtam, másrészt pedig kezdettől fogva vigyáztam arra, hogy a magánéletem – a legapróbb dolgoktól a legjelentősebbekig – ne szerepeljen a médiában. Rólam csak elvétve lehetett olvasni. Sosem éreztem, hogy megváltoztatott volna a népszerűség, ebből a szempontból nem lettem más. Annyi történt, hogy nő lettem az idők során: tizenkilenc éves voltam, amikor elkezdtem, most huszonhét leszek. Felnőttem időközben. Én valóban csak ennyit változtam.