Talán nem túlzás azt állítani, hogy kevés olyan férfi akad Magyarországon, akinek csak csettintenie, na jó, pontosabban kattintania kell, és a legjobb nők dobják le az orra előtt a bugyijukat. Olyan nők, akikről férfiak százezrei álmodnak. Férfiasan megfogalmazva: az egyik leghíresebb hazai fotósnak, Nánási Pálnak tényleg bejött az élet, hiszen ő hosszú esztendők óta testközelből látja azokat a testeket, amelyekről oly sokan csak fantáziálhatnak. Igaz, ezt a fantáziaképet gyakorlatilag ő teremti meg.
Noha nagyon élvezi szakmájának ezt a részét is, állítja: az aktfotózás csupán egy kis szeletkéje a munkásságának.
| Fotó: Sanoma-archívum/Csaba Schumy |
– Az elmúlt esztendőkben a neved szinte összeforrt a nyuszis magazinéval. Nem zavar, hogy téged elsősorban nem Nánási Pálként, hanem a Playboy fotósaként szoktak emlegetni?
– Az, hogy a nevem mellett ott a Playboy, nekem nem kellemetlen, sőt büszkeség. Ez olyan márkanév, amelyet szívesen visel az ember. Az már jobban zavar, hogy szeretnek összekapcsolni az aktfotózással, pedig messze nem csak meztelen nőket fotózok. Ez, mondjuk, a munkám negyven százalékát teszi ki. Persze elismerem, hogy a meztelenség mindig izgatóbb lesz a nagyközönség számára, mint ha például portrékat készítenék, vagy a természetet fotóznám. Nincs is ezzel semmi baj, ezeknek a fotóknak úgyis az a céljuk, hogy megteremtsenek egy izgalmas fantáziavilágot. Ám klipeket, reklámfilmeket is készítek, sőt nagyon vonz a filmes szakma is. Talán csak kevesen tudják, hogy operatőrnek tanultam.
– Akkor hamarosan talán egy egész estés film készítői között láthatunk téged?
– Ennyire azért ne szaladjunk előre. Nagy álmom a filmezés, de még sokat kell tapasztalnom ezen a téren. Egyelőre kisebb feladatokkal kezdem, aztán meglátjuk… Most például egy könyvön is dolgozom, összeszedem az elmúlt tíz esztendő legjobb fotóit, és azt szeretném kiadni. Most sokat foglalkozom ezzel, fontos számomra.
– Visszatérve a cicikhez. Mitől lesz jó egy aktfotó?
– Én abban hiszek, hogy nem kell feltétlenül teljesen kitárulkoznia egy képen egy nőnek ahhoz, hogy szexis vagy izgató legyen. Sőt, a finom sejtetés szerintem sokkal erotikusabb lehet, mint amikor minden ott van előtted. Sokkal jobban beindítja a fantáziát, ha van egy pici titok, ha valami rejtve marad a nőn, ha csupán sugallja az erotikát, és nem mutat meg mindent magából. Persze nem fotózhatok például az említett magazinba kombinés nőket, pedig szívem szerint ezt tenném. Nekem ugyanis az ilyenfajta erotika, a sejtetés jobban bejön.
– Szinte az összes nagyágyú modell „megvolt” neked a kamera előtt. Kivel volt a legkönnyebb együtt dolgozni?
– Bódi Sylvi például nagyon profi, vagy Hargitai Bea is. Sylvit vagy harmincszor fotóztam már. Vele több időt töltünk el nevetgéléssel egy fotózáson, mint azzal, hogy hogyan pózoljon. Pontosan tudja, hogyan viselkedjen a kamera előtt, csak beáll, néhány kattintás, és kész is a kép. Tényleg könnyű dolgom van vele, vagy például Beával is. De még említhetném Kocsis Orsit, akivel ha együtt dolgozom, szintén tudom, hogy rossz anyagot már nem csinálhatunk.
– Az általad fotózott hölgyek valóban gyönyörűek a képeken, de hallani, hogy a valóság azért egész más. Nyugtass meg minket, nőket, hogy azért sok a retus..
– Ezeken a képeken egy fantáziavilágot teremtünk. Amikor a hölgyeket fotózom, a célom, hogy a lehető legelőnyösebb, legszebb, legizgatóbb arcukat mutassam be. Olyan szögben, pózban, beállásban fényképezem le őket, hogy valóban szinte hibátlannak hassanak. Való igaz, hogy a képeket később retusáljuk, de egy ismert ember esetében arra például komolyan ügyelni kell, hogy az utómunka nem lehet olyan mértékű, hogy az alany végül még az anyukája számára is felismerhetetlen legyen… Kelemen Anna esetében egyszer eljátszottunk a dologgal, valószerűtlenre retusáltuk, eltúloztuk a vonásait, a színeit, és ő jót nevetett ezen. Ő benne van az ilyesmiben, az ő karakteréhez illenek a túlzások, de vannak, akikhez nem annyira.
| Fotó: Sanoma-archívum/Csaba Schumy |
– Mesélj egy emlékezetes fotózásról!
(Most valami eszelős, nyálcsorgatós pasisztorit várok meztelen nőkről, elcsúszott műcicikről vagy kényeskedő sztárokról. Ám Pál igencsak meglep, amikor a szexbombának jóindulattal sem nevezhető bokszolóról, Vlagyimir Klicskóról kezd beszélni. Rá talán csak a nehézbombázó kategória illik.)
– Klicskót még évekkel ezelőtt fotóztam, és ez nagyon jó sztori. Megérkezett a stúdióba, leült egy székre, és elkezdett bámulni bele a kamerába. Kattintottam néhányat, majd szerettem volna megkérni, instruálni, hogyan mozogjon, mit csináljon, megkérni, hogy vegyen fel egy másik pózt. Ám ő minden egyes kérésemre mindössze egyetlen szót mondott: „no”. Így hát egy pózban tudtam csak fotózni, de az, mondjuk, kifejező, jó lett…
– Hogyan lettél fotós?
– Gyermekkoromban kezdődött az egész, otthon csodáltam azt, ahogy apukám laborált, a piros fény alatt jött ki a varázslat. A szerelem a mai napig tart, még ugyanolyan csodálatosnak látom a szakmát. Boldog ember vagyok, hogy tényleg azt csinálom, amit szeretek, ráadásul sikeresnek is mondhatom magam.
– Nemcsak sikeres és tehetséges vagy, de ráadásul jóképű is. A fotózásokon nem árasztanak el ajánlatokkal?
– Férfiként nézek a lányokra, mert férfi vagyok, és emiatt tudom, hogy a többi férfi mit szeretne látni a képeken, de ez csak és kizárólag a munkáról szól. Mielőtt bárki megszólna, ez nem hangzik álszenten éppen az én számból, ugyanis Nórival sem azon az elhíresült fotózáson jöttem össze, mint ahogyan arról összevissza irkáltak mindenfélét. Teljesen más az igazság.
– Mennyire visel meg, hogy a magánéleted miatt sokat foglalkoznak veled?
– Nagyon, én ugyanis nem vagyok közszereplő, és nem is akarok az lenni. Éppen ezért nem beszélek a magánéletemről, csak a szakmámról.
– Akkor beszélj nekem még a szakmáról. Mi lehet még kihívás egy ilyen sikeres ember számára, mint amilyen te vagy?
– Sok új munkám van, például, mint ahogyan azt olvashattad, együtt dolgozom Liptai Claudiával, de szeretnék külföldön is sikeres lenni. Nagy álmom a nemzetközi karrier.
– Szerencsés embernek tartod magad, hogy frappáns legyek, ördögöd van?
(Hangos nevetés.)
– Igen, kétségtelenül az van!