Osvárt Andrea: Akkor vagyok szép, ha szeretnek

nlc | 2009. Augusztus 18.
Nemrég Clive Owen oldalán tűnt fel a Kettős játékban, és most fejezte be a forgatást Csányi Sándorral a Poligamyban – nem is tudjuk, melyikért irigyeljük jobban!
Osvárt Andrea:

Nehéz vele időpontot egyeztetni, ami nem csoda, hiszen a határidőnaplójában egyik napra Budapest, a másikra már Róma van beírva, egy hónapra rá pedig Los Angeles. Nem tagadja, sűrítve éli
az életet: az itthon töltött pár hét alatt részt vett egy filmforgatáson, megfordult a tévében, elvállalta
a Maxima címlapfotózását, illetve az interjúzást. Nem csoda, hogy a beszélgetésünk kettő az egyben:
a kérdésekre sminkelés közben válaszolt.

– Brad Pitt, Clive Owen után Csányi Sándor. Milyen volt újra magyar filmben forgatni?

– Nem kaptam épp hatalmas szerepet, de örülök, hogy játszhattam Orosz Dénes filmjében. A négy forgatási nap remek hangulatban telt. De most például már alig várom a holnapot, mert végre találkozom a barátaimmal. Az érettségi óta minden csütörtökön együtt vacsorázunk. Én persze csak akkor tudok csatlakozni, ha éppen itthon vagyok.

– Gyakran jársz haza?

– Úgy kéthavonta. Nem bírom sokkal tovább kint, annyira hiányzik a család, a barátok. És mivel ők nem nagyon engedhetik meg maguknak, hogy kiutazzanak Rómába, inkább én jövök. Az igazi barátaim mind itt vannak. Meg van még valami: hazahúznak a magyar konyha ízei is. A nagy kedvencek: tejfölös csirke, nokedli, uborkasaláta.

– Ugyan, mit ehet meg manapság egy címlaplány?! Fél adag saláta jó, ha belefér…

– Én inkább Jókai-bablevest kérek, paprikás csirkét meg mákos gubát. Mindent ehetek, mert szerencsés az alkatom. Nem kell naponta hat órán át edzenem, léböjtölnöm, salátázgatnom. Most amúgy kivételesen tisztítókúrán vagyok. Túlságosan ki volt merülve a bőröm, ezért vágtam bele. De más időszakokban nyugodtan jöhet a hús hússal, krumplival, meg minden, ami jólesik. Bár abban igazad van, ez nem tipikus modellmenü.

– És te mennyire vagy tipikus modell?

– Már inkább színésznőnek titulálom magam. Soha nem akartam gőzerővel modellkedni, ezt a munkát inkább ugródeszkának tekintettem. Engem a szegénység indított el ezen a pályán. Vidéki családban nőttem fel, ahol mi, gyerekek turkálóból öltözködtünk. Nekem még így is csak a nővérem kinőtt ruhái jutottak. Tizenhárom évesen fogalmaztam meg először, hogy én igenis akarok magamnak új ruhát, hogy végre megmutathassam, valójában milyen vagyok. Hajmodellként kezdtem, aztán divatbemutatókkal folytattam. Az elsőre még ma is emlékszem: Tamásiban volt, május elsején. Ezer forintot kaptam érte.

– Ma már nem beszélsz a gázsidról…

– Tény, hogy a modellkedés adott anyagi stabilitást, hátteret, hogy legyen miből színésznővé válnom. De azért ez sem úgy indult, hogy egyből világhírű lettem. Kőkeményen meg kellett küzdenem azért, hogy előrejussak. Az, hogy egy ember hova jut el a szakmájában, főleg rajta múlik. Hogy mennyire kitartó, mennyire elkötelezett. Én tudtam, mit akarok elérni, és nem adtam fel az első elbizonytalanodásnál. Szívósan mentem előre, mert tisztában voltam azzal, hogy aki nem küzd, az pillanatok alatt eltűnik a süllyesztőben. A modellkedés hálás műfaj: jól fizet, és ha megvannak az adottságaid, akkor bejárhatod az egész világot.

A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában. Keresd az újságárusoknál!
www.maximanet.hu

Exit mobile version