Gáspár Lacit a barátnője ápolja

nlc | 2009. Szeptember 24.
Gáspár Laci új videoklipet készített, de a forgatás alatt a kedvese gondoskodására is szüksége volt.

A klip felvétele során nagy könnyebbséget jelentett, hogy az énekes nem először dolgozott együtt a rendezővel, vagyis Indiánnal és csapatával, ami a már összeszokott stáb munkáját nagyban megkönnyítette. A lassú, érzelmes dalhoz forgatott klipben az elmúlt nyár emlékei elevenednek meg, amelyben a romantikus képek mellett a balatoni bulik hangulatát is felidézik. A felvételeken Laci barátnője, Reni is feltűnik, aki egyébként a munkálatok során végig jelen volt, és mindenben segítette a párját. A törődésre szükség is volt, hiszen Laci magas lázzal érkezett a Balaton partjára. Az énekes gyermekkora óta nem volt ennyire beteg, ám ez a végeredményen egyáltalán nem látszik. A klip külön érdekessége, hogy azok szerencsés rajongók is szerepet kaptak a videóban, akik az énekes hivatalos honlapján található kiírás alapján elküldték a jelentkezésüket.

Exit mobile version