Bámulatosan megváltozott az énekesnő!

nlc | 2009. Október 08.
Egészen meglepő lépésre szánta el magát Tóth Gabi: pipisárgára festette a haját!

Fotó: Cool Tv

A Cool délutáni műsorában nem mindennapi látványban lehetett részük a nézőknek, elsőként csodálhatták meg ugyanis Tóth Gabi szőke fürtjeit.

Az énekesnő elmondta, már régóta szerette volna lecserélni a fekete színt, de félt a végeredménytől. Most azonban összeszedte minden bátorságát, és bevállalta a szőkítést, ami ugyan még közel sem érte el a végleges állapotot, de már így is szinte hihetetlen az eredmény:

„A hajamra is vigyázni kell, ezért még egy alkalom hátravan a folyamatból, de egy-két hét múlva gyakorlatilag teljesen fehér lesz minden szál! Mindig is rihannás szerettem volna lenni, ez nem jött össze, úgyhogy Pink lesz az új vonal!” – tette hozzá viccesen.

Nem ez az egyetlen újdonság Gabi háza táján, a friss hajkoronához hamarosan egy vadiúj nagylemez is társul majd. Az énekesnő reméli, hogy a korong még az idén a boltokba kerül, és tervei szerint még egy különleges, lassú dalhoz készített klippel is meglepi a rajongóit az új év beköszönte előtt.

Exit mobile version