Tóth Verát beperelik Zalatnay Ciniék?

nlc | 2009. Október 12.
Tóth Vera egy internetes fórumon hangot adott nemtetszésének, hogy a Hal a tortán-ban maffiózók főznek. A műsor résztvevői állítólag fejenként ötmillió forintot követelnek az énekesnőtől a sértő megjegyzés miatt.

Fotó: www.tothvera.hu

Tóth Vera felháborodott azon, hogy a Hal a tortán versenyzői az előzetest vagy a börtönt megjárt ismert emberek lesznek. Az énekesnő egy internetes portálon adott hangot véleményének. Nagy Éva playmate-ről például azt állította: „megölte a paliját”, holott a nő „csupán” 350 milliót sikkasztott akkori kedvese kedvéért.

A szépség, aki négy évet ült börtönben, teljesen kiakadt a vádon. Éva felháborodottan közölte, hogy soha nem zavarta, ha börtöntölteléknek hívják, de a gyilkos vád már erős neki – írja a Blikk. Éva az ügyvédje segítségét kérte, mert Vera szerinte megsértette a becsületét.

Zalatnay Cini eddig jóban volt az énekesnővel és családjával, ezért sem érti, mi ütött Verába. Halálosan felháborítja, amit Vera mondott. A Hal a tortán szereplői jogi és anyagi kártérítést is követelnek, eközben Tóth Vera nyilvánosan bocsánatot kért az érintettektől, mondván, ő nem őket kritizálta, hanem a „jelenséget”.

Exit mobile version