Ma végre hivatalosan is megerősítették a hírt, hogy Heidi Klum október 9-én, pénteken életet adott negyedik gyermekének. Lou Sulola Samuel 19 óra 45 perckor, Los Angelesben jött világra. A szülei első pillantásra beleszerettek a csöppségbe.
„Végtelen szeretet érzése kerített bennünket a hatalmába, amikor megpillantottuk. A szépségére nincsenek szavak, és határtalanul boldogok vagyunk, amiért minket választott” – mondta Seal.
Az énekes és Heidi csak a kislány születése után döntöttek a baba nevéről. A család ezennel teljes, a pár ugyanis Heidi terhessége alatt többször elmondta: a harmadik közös gyerekük után nem vállalnak több babát.