Varnus Xaver beszólt Gesztesinek

nlc | 2009. Október 21.
Az orgonaművész képtelen volt visszafogni magát, és szúrós megjegyzéseket tett Gesztesi Károlynak. A színész jól tűrte a piszkálódást, de egyesek szerint csak a fizetség miatt.

Fotó: TV2

Varnus Xaver nem olyan ember, aki eltitkolja a véleményét. A Hal a tortán műsorban rendszeresen Claudiára emlékeztető, a viszonyukat firtató megjegyzéseket tett Gesztesinek. Sőt, azt is felajánlotta, hogy kiad neki egy szobát, ha még mindig menekül az asszony elől.

Az orgonaművész a Blikknek elmondta: szándékosan ugratta Gesztesit. Mivel Claudiát jól ismeri, a színészt pedig a vacsorák alatt jobban megismerte, elképzelni sem tudta, hogyan élhettek együtt. A sztár szerint két teljesen különböző karakterű emberről van szó, míg Gesztesi laza és bohém, addig Liptai könnyen megbántódik.

Azt persze nem tudni, mennyire érintette mélyen a színészt Varnus Xaver ugratása. A bulvárlap úgy tudja, a forgatásért cserébe Gesztesi félmillió forintot tehetett zsebre. Többet, mint amennyit a többiek kaptak a produkcióért.

 

 

 

Exit mobile version