Bálint Antónia: A kislányom mindenért kárpótol!

Wandracsek Tamás | 2009. November 09.
Hazánk egyik legszebb hölgyét invitáltuk beszélgetésre, aki egy másik gyönyörű nővel érkezett. Örökmozgó kislánya végig csacsogott édesanyja mellett, hol magyarul, hol angolul. Bálint Antónia egyelőre főként az anyaságra koncentrál, de azt is megtudtuk, hogy vannak komoly tervei a jövőre nézve.

– Mennyi idős most a kislányod?

Huszonhat hónapos, folyamatosan mozog, szobatiszta, nagyon ügyes, édes kislány. Mindemellett nagyon eleven is, nem marad meg egy helyben. Reggel hatkor felébred, és estig meg sem áll. Úgy látom, hasonlít rám, már most elér mindent, amit akar. Nem agresszív, mindenkit simogat, és ha azt látja, hogy a gyerekek között feszültség van, akkor csak értetlenül nézi őket. 

Bölcsibe járatod?

Nem, viszont járunk mindenféle foglalkozásokra. Angolul tanul játékos foglalkozások keretében. Hallod, hogy most is angolul csacsog? Ha ilyen kicsi korban kezdi, akkor az alapok beépülnek a fejébe. Emellett énekórára is viszem, amelyen ismerkedik a hangszerekkel, és szerdánként úszni megyünk. Ha pozitív élmény kötődik a tanuláshoz, akkor a későbbiekben is sokkal könnyebben és hatékonyabban megy majd. 

A szülés után gondot okozott, hogy visszanyerd a formád?

Tizenhét kilótól kellett megszabadulnom. A szoptatás után heti háromszor negyven percet futottam, és utána még edzettem is, de hét hónap után belefáradtam. Érzem, hogy sokkal nehezebben megy le a felesleg, mint régen, de hamarosan folytatom a sportolást. Ez az egészségem és az ellenálló képességem miatt is fontos. 

Tisztán emlékszem egy fesztiválra, amelyen két másik lánnyal együtt, trióban énekeltél, majd szólóban is láttalak fellépni. Lesz ennek folytatása?

A Déjà Vu együttes inkább poénnak készült, nem is lett belőle semmi. Játszottam azóta színházban, zenés darabban, évekig tanultam énekelni. Volt több olyan tévéműsor, amelyben ezt az oldalamat is megmutathattam már. Nem adtam fel, de egyelőre nem látom, hogy hol lenne ennek helye az életemben. Elképzelhető, hogy a Ruttkai Éva Színházban hamarosan újra színpadra állok. 

Közel tizenöt éve vagy a címlapokon, mégis mindig szépségkirálynőként emlegetnek…

Elég sokáig voltam képernyőn, ennek köszönhetően nagyon sok pozitív élményem volt. A mai napig nagy küzdelmem, hogy azt, ami részemről félrelépés volt, lemossam magamról. Utálom, ha leszépségkirálynőznek. Három diplomát szereztem, folyamatosan tanulok, de ez senkit sem érdekel. 

Miből diplomáztál?

A legutóbbi végzettségem PR-szakértő, már majdnem egyéves volt a lányom, amikor államvizsgáztam. Művelődésszervező is vagyok, a középiskolában pedig férfiszabó szakon végeztem.

Fotó: Sanoma archív/Rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

 

Ez azt jelenti, hogy akár a saját ruháidat is el tudnád készíteni?

El tudnék készíteni bármilyen ruhát, ha akarnék, mert a férfiszabó szak a legnehezebb, de egyelőre nem foglalkozom ilyesmivel. Egy gomb felvarrása nem okoz gondot, de ezt a képességemet tartogatom nagymama koromra. 

Vágysz még műsorvezetésre?

Hogyne! 1994-ben tűntem fel először az A3 képernyőjén műsorvezetőként. Mikor beindultak a kereskedelmi csatornák, és megkérdezték, hogy mit szeretnék csinálni, nem voltam elég bátor, ezért aztán időjárás-jelentő lettem az RTL Klubon. Ma már jobban tudom, hogy mi lenne nekem való. Leginkább a szórakoztatás mellett maradnék. Nem biztos, hogy egy komolyabb műfajban nem lennék hiteles, például oknyomozó riporterként el tudom képzelni magam. Egyszer behívtak egy kisebb tévébe híradó-műsorvezetőnek. Akkor szinte kinevettem őket. Tanultam ugyan hírolvasást, de talán mostanra komolyodtam ebbe bele.  

Elkerülhetetlen kérdés veled kapcsolatban, hogy lesz-e újabb sorozat rólad a nyuszis magazinban.

Nem valószínű. Az utolsó Playboy-sorozat 2005-ben jelent meg rólam, akkor azt mondtam, hogy ez az utolsó ilyen alkalom. Egyelőre tartanám magam ehhez. Most lesz egy ismétlésem, a magazin tizedik születésnapjára csinálnak egy naptárt, amelyben én is szerepelek. Négyszer voltam a nyuszis lapban, most a tizenkét lányból én leszek az egyik, ez hízelgő rám nézve. Viszont az nem új fotó lesz! Az egész múltamat tagadnám meg, ha lázadnék az aktfotók ellen. Szóval, egyelőre úgy gondolom, hogy nem lesz több, de sose mondd, hogy soha…

Mindig az a benyomásom rólad, hogy nagyon rendben vagy a világgal, jól érzed magad a bőrödben. Ez tényleg így van, vagy mindezt csak eljátszod a külvilágnak?

Régebben előfordult, hogy eljátszottam. Nagy színésznő vagyok ám! Amikor a legjobban összetörtem, akkor is azt hitték, hogy minden rendben velem. Volt olyan korszakom, amikor belefáradtam ebbe a világba, de a kislányom erőt ad nekem, ami mindenért kárpótol. Ha ő nem lenne, lehet, hogy én sem lennék. Neki annyi mindent szeretnék átadni, hogy azt el sem tudom mondani. 

Mégis, mire vágysz leginkább az élettől?

Egy tévéműsorra! Illetve a munka terén valami biztonság lassan nem ártana. Építgetem a hátteret, és érzem, hogy jó úton haladok a céljaim eléréséhez. 

Exit mobile version