Zimány Lindának tetszettek a vámpírok

nlc | 2009. November 21.
Kockás hasú farkasemberek szállnak ringbe a szívtipró, vegetáriánus vámpírokkal szemben az új sikerfilmben.

Tegnap már kora este gyülekeztek a vámpírrajongók az egyik budapesti moziban, hiszen éjfélkor vetítették először az Újhold című filmet. Az Alkonyat folytatása hihetetlen népszerűségnek örvend már most.

A hivatalos premier előtt a sajtó munkatársai és az arra érdemes celebek megnézhették a filmet, ám vegyes érzelmekkel távoztak a teremből. Volt, aki már a huszadik perc körül kisétált, mások pedig a körmüket rágva izgultak. A producerek mindent bedobtak, hogy felkeltsék a tinilányok érdeklődését: félmeztelen, kockás hasú farkasemberek, cukorsziruptól csöpögő szerelmi dialógusok és természetesen nyitva hagyott befejezés, amely máris előrevetíti a jövő nyáron érkező harmadik részt.

A remek operatőri munkát kiváló zenék támogatják, de erre szükség is van, hiszen a főszerepet alakító fiatalok még nincsenek tisztában a színészmesterséggel, és a feleslegesen elnyújtott párbeszédektől helyenként unalmassá válik a film. Kevés akció és felturbózott romantika vár a nézőkre.

A VIP-premier előtt a tinik kedvencei: Hien, SP, AFC Tomi és Tóth Gabi adott rövid műsort, majd sorban érkeztek a vendégek. Kandász Andrea, Oláh Ibolya, Bencsik Tamara, Damu Roland, Zimány Linda, Ada és a Csillag születik felfedezettje, Brasch Bence is kíváncsi volt a vámpírokra.

– Olyan szinten a hatása alatt vagyok a filmnek, mint tavaly az elsőnek – lelkendezett Zimány Linda a mozizás után. – Már holnap megnézem újra, és biztos, hogy a következő két hónapban még többször is jegyet veszek rá. Alig várom a harmadik részt, remélem, hogy az is ilyen jó lesz!

 

 

 

Exit mobile version