Shakira nem titkolja, hogy ketyeg a biológiai órája. Az énekesnő, akit négy éve jegyzett el a barátja, Antonio de la Rua, már szeretne gyereket szülni:
„Nagyon vágyom egy kisbabára. Mindketten vágyunk. Én két gyereket szeretnék, Antonio hármat” – idézte az énekesnőt a FemaleFirst bulvárlap. Shakira elmondta, hogy következő albuma megjelenése után lenne itt az ideje, hogy szüljön. Az új lemez várhatóan 2010-ben kerül a piacra.
Az énekesnő kilenc éve ismerte meg párját egy étteremben, és már akkor tudta, Antonio a nagy Ő. Bár eljegyezték egymást, egyikük sem sürgeti a házasságot. A kapcsolatuk papír nélkül is erős és érett.