A színésznő kék-zöld foltos lett!

nlc | 2009. December 10.
Scarlett Johansson míg él, nem felejti el a Vasember 2. forgatásait.

Scarlett Johansson emberpróbáló forgatáson vett részt. A Vasember 2. egyik főszereplőjeként három hónapig kék-zöld foltokat borogathatott, mert folyton megütötte magát. „Ilyen szuperhősös filmben még nem szerepeltem, persze sejtettem, hogy nem lesz fáklyásmenet, de ennyire durva dolgokra mégsem számítottam – mesélte a színésznő. – Az akciójelenetek egy részében kaszkadőrök helyettesítettek, de néha nem volt mese, nekem kellett bedobnom magam. A bedobást szó szerint kell érteni: hámot adtak rám, és drótokon rángattak a levegőben – elég volt egy rossz mozdulat, és nem a megfelelő irányba repültem, hanem nagyot koppantam a falon vagy a padlón.” A színésznő nem panaszkodós fajta, de az első két hét után már kezdett elege lenni a megpróbáltatásokból. Csak akkor higgadt le egy kicsit, amikor kiderült, mások még többet szenvednek, mint ő. „Azok a kaszkadőrök, akik a Vasember-jelmezben játszottak, kész fakírok – folytatta Scarlett. – Ha egyszer rájuk adták a cuccot, egész nap nem lehetett levenni, mert kicsúsztunk volna az időből. Kérdeztem: akkor hogyan pisiltek? Azt válaszolták, nem szoktak, de nem is kell nekik, mert egész nap egy kortyot sem isznak. Na, ettől kész lettem!”

 

 

Exit mobile version