| Fotó: Sanoma archív/RTL Klub, Sajtóklub – Bársony Bence |
– Fantasztikus eredménnyel jutottál tovább a múlt héten. Akár bravúrosnak is nevezhetjük, hiszen távolról sem a tiéd a legnépszerűbb műfaj…
– Álmaimban sem gondoltam volna, hogy néptáncosként ilyen sikeres lehetek. Tudom, hogy sokan leírják magukban ezt a műfajt, éppen ezért vagyok boldog, hogy megmutathatom, igenis népszerűvé lehet tenni a néptáncot. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy tudtam előre, milyen jól fog sikerülni a produkcióm. Csak titkon álmodoztam róla…
– Vajon meddig menetelhetsz a versenyben? Akár a győzelemre is esélyesnek tartod magad?
– Nem tudom, és nem is akarok belemenni egy ilyen esélylatolgatásba. Elképzelhető, hogy már a következő adásban kipottyanok, és az is meglehet, hogy tovább táncolhatok. Mindez a zsűrin, a nézőkön és a produkciómon fog múlni. Én azon leszek, hogy tökéleteset nyújtsak.
– Roppant szerény vagy, mintha nem is lennél tisztában azzal, milyen népszerű vagy…
– Igazából valóban nem tudom, hogyan is áll ez a dolog. Minden időmet a felkészülés tölti ki, egész héten itt vagyok Budapesten, és próbálok. Még az internetet sem tudom figyelni.
– A környezetedtől azért, gondolom, érkeznek visszajelzések. Felismernek, megszólítanak az emberek?
– Ó, persze. Rengetegen felismernek az utcán, rám köszönnek, vagy gratulálnak. Hihetetlenül jó érzés, rosszat még senkitől sem kaptam. Kicsit szokatlan még számomra mindez. Fura dolog ez… Teljesen megváltozott az életem a korábbihoz képest. Igyekszem, hogy senkit se bántsak meg, soha egyetlen érdeklődőt sem próbáltam levakarni magamról. Óriási dolognak tartom, hogy szeretnek az emberek, és szeretném is ezt megbecsülni.
– Milyen karrierrel lennél elégedett? Te is világhírnévre törsz, mint annak idején Michael Flatley?
– Már most rengeteg lehetőséget kaptam, és át is gondoltam, merre szeretnék elindulni. Úgy döntöttem, hogy csoportban folytatom. Egyedül nem olyan jó táncolni, sokkal könnyebben beleélem magam, ha több emberrel vagyok együtt a színpadon. A tánc öröme számomra előbbre való, mint az egyéni érvényesülés, és persze sokkal szebb, ha több ember ad elő egy koreográfiát, mint amikor valaki egyedül táncol.
– Sosem kacérkodtál a gondolattal, hogy modern táncban is kipróbáld magad?
– Á, sosem! Mindig a néptánc állt közel a szívemhez, elképzelni sem tudnám magam egy hiphopcsoportban.
– Van B terved arra nézve, ha mégsem jön be a tánc?
– Nincs. Kizárólag tánccal akarok foglalkozni. Elhatároztam, hogy erre teszem fel az életem.
| Fotó: Sanoma archív/Gálos Samu Mihály |
– Szirtes Tamás a népmesék szegénylegényéhez szokott hasonlítani, aki elszánt léptekkel vág neki a nagyvilágnak, hogy szerencsét próbáljon. Te is érzel azonosságot a legénykével?
– Talán túl nagy is ez a hasonlóság, ha a szegénységet vesszük alapul, de ha az akarást és az elszántságot nézzük, akkor is igaz a párhuzam. Nem mondom, hogy meg fogom nyerni a Csillag születik-et, de mindent megteszek azért, hogy így legyen, azt bizton állítom!
– Mivel vértezed fel magad a szórakoztatóipar álságossága ellen?
– Ha az ember rosszat kap, a legjobb, ha lepergeti magáról, mint az esővizet. Bizonyos dolgokkal nem kell foglalkozni. Én csakis a táncra fogok koncentrálni, és ez meghozza majd a gyümölcsét. A szegénylegény dacossága kifogyhatatlan a tarsolyomból!
– Tudom, hogy ostromolnak a lányok, te viszont kitartasz a barátnőd mellett. Mitől ilyen szoros a benneteket összefűző kötelék?
– Egész egyszerűen nagyon szeretem őt, és ő is viszontszeret. Sosem vertük át a másikat, és sosem tettük féltékennyé egymást. A barátnőm igaz, őszinte lelkű lány, akit nagyon, de nagyon lehet szeretni!