Döbbenetes, de alig tudok lépést tartani vele. Pörög, forog, kacarászik, minden szembejövővel vált pár szót – miközben kedvesen körbekalauzol a Barátok közt stúdiójában.
– Amikor kicsengett a telefon, és beleszólt egy vidám női hang, először azt hittem, rossz számot hívtam – nem erre számítottam. Erre meg pláne nem, ahogyan élőben fogadtál.
– Ismerem ezt a reakciót. Amikor feltűntem a sorozatban, eleinte gyakran előfordult, hogy az emberek meghökkenve néztek rám, amikor civilben elkezdtem a magam pörgős módján nevetni és idétlenkedni. Így aztán az évek alatt, nyilván önvédelemből, kialakult bennem egy visszafogottabb stílus a nyilvánosság számára. Azt az arcomat pedig, amilyen valójában vagyok, megtartom a közeli barátaimnak és a családomnak. Erre azért van szükség, mert nagy a különbség köztem és az általam játszott karakter között. Az öltözködésbeli eltérés különösen szembetűnő volt, ugyanis korábban el sem tudtam képzelni, hogy ne tornacipőben és farmerben járjak, míg a képernyőn általában kosztümben jelentem meg. Ma már nem ennyire erős a kontraszt, megszelídültem, talán azért, mert idősebb lettem, talán azért, mert gyerekeim születtek, talán mindkettő miatt.
– Szó, mi szó, nehéz elképzelni rólad, hogy annak idején szinte kopaszra nyiratkoztál…
– Pedig az is én voltam. Zalaegerszegen brahiból egy szerepre hivatkozva megtettem. Tudni kell rólam, hogy a kis kilengések nem érdekelnek, csak a nagyok. Az extravaganciára, polgárpukkasztásra való hajlandóság máig megmaradt bennem, csak a megfelelő társakat kell megtalálnom hozzá.
– Többször meséltél a szép gyerekkorodról. Mi volt a legfontosabb, amit a szüleidtől kaptál?
– Azt hiszem, a legtöbb, amit nyújtottak a bátyámnak és nekem, az az érzelmi biztonság volt. Az, hogy ők együtt vannak, az, hogy tisztelik egymást, és a másik gyengeségeit is el tudják viselni. Szerintem a világ legjobb dolga, ha nem kell attól félni, hogy ez megszakad. De olyan szempontból is szerencsésnek nevezhetem magam, hogy a szüleim a gyerekeiket tekintették az örömüknek, a hobbijuknak, és mindig gondoskodtak arról, hogy kalandos dolgok történjenek velünk. Mi mindent kipróbáltunk, többek között kajakoztunk, búvárkodtunk, karatéztunk. Vettek a szüleim egy kis hajót, nyáron azzal jártuk a Tiszát, a tengert, és sátorban aludtunk. Télen síeltünk, korcsolyáztunk, hokiztunk a Holt-Tisza befagyott ágain, figyeltük az állatokat, a jég alá fagyott halakat. Kimentünk az erdőbe szarvasagancsot keresni, tüzet raktunk, alufóliába csomagoltuk a krumplit, és amíg bóklásztunk, az megsült a parázsban. Ezek olyan dolgok, amelyeket nem lehet elfelejteni, és amelyekért nem lehet nem hálásnak lenni.
– Hogyan élted meg, hogy mindezt a jót megtépázta a Vajdaságban is dúló háború?
– Nekem talán az volt a szerencsém, hogy akkor tizennyolc éves voltam, olyankor az embernek semmi nem jelenthet akadályt. Felfoghatatlan, ijesztő dolgok történtek akkor, de én azt éreztem, engem semmi nem fog megállítani a céljaim elérésében. Bennem akkoriban éppen az a világmegváltó időszak zajlott, amit még ez sem tudott megtörni.
A cikk folytatását megtalálod a legújabb Maximában, melyet
most rúzzsal is megvásárolhatsz 3-féle színben. Keresd az újságárusoknál!
www.maximanet.hu