Linda nevetve válaszolgat a kérdésekre, sugárzik az örömtől, hiszen végre azokkal dolgozhat, akikkel szeretne, és a magánélete is rendeződött.
– Már megszoktuk, hogy vagy éppen jössz valahonnan, vagy éppen utazol. Most is két repülés között vagy?
– Most jöttem haza Londonból, ahol egy új lemezen dolgoztam az új menedzsmenttel. Sikerült megállapodnom a kétszeres Grammy-díjas Shannon Sandersszel, most ő az egyik producerem. Itthon sokan nincsenek tisztában a szó jelentésével, a producer nem pénzt ad, hanem a zenéket csinálja.
– Londonban? Legutóbb még amerikai munkáról volt szó, azzal mi lett?
– Igen, ott annyi történt, hogy megjelent a Can’t Let Go című kislemezem, és egy duettet énekelhettem Eric Benét albumán, amelyért Grammyt kapott. Ezután megállt a munka, és menedzserváltásra kényszerültem. A lemezkiadóm maradt, de áttelepültem Londonba, ott írtam alá az új szerződést. Azért Londonból ide is könnyebb hazarepülni, mint New Yorkból.
– Milyen lesz az új album?
– A lemez kilencven százalékát én írom, mind a zenét, mind a szövegeket, de Shannonék hangszerelik a nótákat. Abszolút popzene, kicsit rockos beütéssel, de érezhető benne egy kis underground feeling is. A dalszövegek bevállalósabbak, úgy mondanám, hogy okosak, de ironikusak. Babonából már nem merek időpontot emlegetni, de idén egy dal mindenképpen megjelenik, ha nem is a teljes album.
– Most akkor stúdiókban töltöd az időd nagy részét, vagy fellépéseid is vannak?
– Vannak fellépéseim itthon is, de hívnak Londonba is, sőt márciusban egy rangos amerikai fesztiválon fogok énekelni.
– Odakint tudják, hogy magyar lány vagy?
– Amikor aláírtam kint a Universal kiadóval a szerződést, fontosnak tartottam elmondani, hogy magyar vagyok, mindenhol úgy is szerepelt, hogy New York–Budapest. Kint nem tűnt fel az embereknek, hogy európai vagyok, hiszen nincs akcentusom, de nekem fontos volt, hogy ezt így publikáljuk.
| Fotó: Sanoma-archívum Gálos Samu Mihály |
– Az ottani producereknek nem jutott eszükbe, hogy keresztezzék a popzenét a magyar dallamvilággal?
– Ez az egyik tervem, fogok is majd ilyesmit csinálni. Nagyon szeretem a klasszikus magyar dallamokat, különösen a vonósokat. Szeretnék külön Magyarországra is készíteni valamit, nagyjából nyolc lemezre való anyagom van, de ehhez olyan menedzsment kell, amellyel jó dolgozni. Biztos, hogy lesz értelme. Fontos, hogy átadjam mindazt, ami bennem van, és természetesen az öcséimmel is fogok dolgozni a közeljövőben.
– Közben te itthon musicalszínésznő is voltál már, Az Operaház Fantomjában talán te voltál az első Christine. Nem hiányzik az ilyen munka?
– De igen. Néhány napja a Madách Színházban ünnepeltük a Fantom 600. előadását, és én is ott lehettem a színpadon, ez nagyon nagy öröm volt számomra. Arra a szerepre hónapokon át készültem, hogy ki merjek állni vele a közönség elé. Bízom benne, hogy egyszer még kiállhatok a közönség elé Christine jelmezében.
– Odakint nem fordult meg a fejedben, hogy folytasd ezt a sikerszériát?
– De megfordult, sőt Andrew Lloyd Webber elhívott a londoni előadás meghallgatására, amelyre izgatottan mentem el. Ki is választottak a női főszerepre, aláírhattam volna a szerződést, ám éppen aznap kaptam meg az ajánlatot a Universaltól is a lemezre. Döntenem kellett, és én a popzene mellett voksoltam. Nem bántam meg, de valahol mindig bennem marad a musicalek iránti vágy.
– Annyit olvashattunk már az állandó fogyókúráidról. Most hogy állsz a kilók elleni harccal?
– Most éppen nem szenvedek. Életmódot változtattam, soha többé nem éheztetem magam, nem tartok léböjtkúrát. Egy-egy klipre lefogytam, aztán újra visszajöttek a kilók, semmi értelme sem volt az egésznek, csak a szenvedés. Most mindent eszem, de csak a felét, és minimum ötször egy nap. Korábban az is baj volt, hogy egész nap rohantam, csak este ettem, de akkor sokat. Érdekes, hogy ezzel a módszerrel most fogyok. Amikor nincs térdig érő hó, akkor futok is a szigeten.
– A pasik terén mi a helyzet?
– Most boldog kapcsolatban élek, ilyen téren sem panaszkodhatom.
– Hogyan töltöd a szabadidődet, jársz nagy partikra?
– Moziba megyek, vagy snowboardozni, de engem az tölt fel leginkább, ha befekszem a kádba, meggyújtok néhány gyertyát, és csak relaxálok.
– A sok utazás közben meg tudod őrizni a barátaidat?
– Tizenhat évesen jöttem Magyarországra, nincsenek itt gyerekkori barátaim, és igazából négy évet éltem itt intenzíven, ezért kevés kapcsolat maradt meg. Az öcséim a legjobb barátaim, rájuk mindig számíthatok.
– Most, hogy újra bombázó lettél, számíthatunk arra, hogy valamelyik férfimagazinban többet is mutatsz magadból?
– Hívogatnak emiatt, de egyelőre nem szeretném. Nem mondom azt, hogy sosem készülnek majd rólam szexis fotók, de ha visszanézem az összes nagy énekesnő munkásságát, egyiküknél sem látom, hogy szerepeltek volna ilyen magazinokban. Úgy gondolom, a tehetség sokkal fontosabb.