Tabánit bántják, de verhetetlen

nlc | 2010. Március 27.
Nem mindenki kedveli a Csillag születik "bús képű lovagját".
Tabánit bántják, de verhetetlen

Tabáni Istvánnak egy csaknem 30 000 példányban elkelt EP CD-je után tegnap megjelent az első nagylemeze, amelynek címe: Ments meg! Külön érdekesség, hogy a lemez címadó dalát maga István írta, szövegében és hangulatvilágában kifejezésre juttatva az önmagunkba és a reménybe vetett hit fontosságát, az erőt, hogy megvalósítsuk álmainkat.

Az egyik napilaphoz mellékletként csatolt kislemez akkora sikert aratott, hogy újra kellett gyártani, ám így is sokan kikezdik az énekest. A Blikk fórumozói közül többtucatnyian kritizálták a Ments meg! dalszövegét, amely szerintük elviselhetetlenül „érfelvágós” lett. A számtalan negatív kritika között többen Zámbó Jimmyhez hasonlították a Csillag születik győztesét, mások pedig egyszerűen csak arról fröcsögtek, hogy ilyen szomorú hangvételű dalokat nem kellene megjelentetni. A vélemények megoszlanak, de az már most borítékolható, hogy Tabáni albuma biztosan a tavasz legkelendőbb könnyűzenei terméke lesz. 

István a lemez anyagát egy nagyszabású koncerten mutatja be, amelyre május 13-án kerül sor a budapesti SYMA csarnokban.

 

Exit mobile version