Kiderült, mi Görög Zita csodás alakjának titka – fotóval

Dódity Gabriella | 2010. Április 20.
Leginkább a családjára és két kisgyermekére koncentrál mostanában a modellkarrier helyett Görög Zita. Fontosnak tartja, hogy odafigyeljünk a környezetünkre, egymásra, és a bolygóra, amelyen élünk.

Nehezen hozzuk össze a találkozót, amelyre farmerben, egyszerű pólóban, lófarokkal érkezik – akár a lány a szomszédból. Pedig a világ 24 országának kifutóin dolgozott már.

– Egyszer azt nyilatkoztad, hogy soha nem tartottad magad olyan nőnek, akiből szépségideál lehet. Ezt akkor sem értékelted át, amikor híres modell lettél?

– Igazából nem. Csak miután elkezdtem tévézni, akkor jöttek a villamoson nekem szegezett mondatok. „Azt hittem, magasabb és szebb vagy.” „Neked is van pattanásod?” Addig eszembe sem jutott, hogy a kinézetem bárkinek példaértékű lehet. Egy idő után persze jelentkeztek a komplexusok meg a megfelelési kényszer. Fiatal lányként még nem tudtam mosolyogni az élcelődéseken. A modellszakmában nem a szépség számít, ott inkább érdekes, karakteres lányok vannak egy közös ismertetőjellel: mindenki vékony.

– Mint ahogy te is. Ez adottság, vagy kemény munka eredménye?

– Nem fogyókúráztam soha, mert számomra fontos, hogy jól érezzem magam a bőrömben. A modellek arányaihoz képest mindig volt rajtam pár kiló: a magasságomhoz passzoló 55 kg helyett általában 60–62 kiló volt a súlyom. Amúgy érdekes, hogy a formám attól is nagyban függött, épp melyik országban éltem. Japánban például képtelenség elhízni, mert ott szinte csak halat és zöldségeket esznek. New Yorkban, az egészségtelen ételek fellegvárában már nem volt ilyen egyszerű a helyzet.

– Azért, gondolom, odafigyelsz a táplálkozásodra.

– Persze, fontos, hogy a napi csokoládémennyiségem meglegyen. (Nevet.) A viccet félretéve: olívaolajjal főzök, sok zöldséget, csirkét és halat eszünk az egész családdal. De amit megkívánok, megeszem, nem sanyargatom magam. Persze szerencsém is van, nem vagyok hízékony típus, ha úgy adódik, eszem fehér kenyeret is, nem csak barnát. Ránézésre, érzésből választok mindent. Azt eszem, ami visszamosolyog rám. Az egészséges életmód a spirituális gondolkodás része: arra kell figyelnünk, milyen kisugárzása van az ételnek. Úgy gondolom, a megérzéseinkre kell hallgatnunk a táplálkozás terén is.

– Az edzések közül is olyat választasz, ami örömet szerez?

– Igen, fontos, hogy jól érezzem magamat mozgás közben. Régen épp ezért sokat hulahoppkarikáztam, korcsolyáztam, rollereztem, és rengeteget gyalogoltam. Lehet, hogy hihetetlen, de edzőteremben talán kétszer, ha voltam.

– Korábban részese voltál egy szelektív hulladékgyűjtő kampánynak. Fontos számodra a környezetvédelem?

– Ez az igény is a spirituális gondolkodás kapcsán merült fel bennem először. Tisztán tartjuk a lakásunkat, magunkat is testileg-lelkileg – ez legtöbbünknek természetes, ugyanakkor a tágabb környezetünkre, az utcák tisztaságára és a bolygónk védelmére nem figyelünk kellőképp. Pedig ez az otthonunk. A világ olyan, mint egy hatalmas pókháló. Ha az egyik sarkát megrázza a pók, abba az egész rendszer belerezeghet. Például Európa szennye Grönlandon, az eszkimóknál csapódik le, akik közül sokan 30-35 évesen meghalnak rákban, mert radioaktívan szennyezettek a halaik. Hawaii szigeténél óriási szeméthegyek úsznak, és még hosszasan sorolhatnám.

– Te mit próbálsz tenni ez ellen?

– Odafigyelek arra, hogy magyar termékeket vásároljak, a hűtőm ne az ablak mellett legyen, ökoprogramos mosógépet vettünk, amelyet kihúzok a konnektorból, ha nem használom. Ritkábban porszívózok, inkább sepregetek. A pénztárcámban kis kártyákat hordok, amelyeket mindig rátűzök a járdán parkoló autókra, kérve őket, hogy máskor gondoljanak azokra, akik babakocsit tolnak, vagy kerekes székkel járnak. A házunk előtt összeszedem az eldobált csikkeket, egyszer talán feltűnik valakinek, hogy eltűnik a járdáról az, amit elszór.

Említetted a manapság divatossá vált spiritualitást. Számodra ez mit jelent?

– Tudom, hogy többről szól az életünk, mint egy egyszeri utazásról. Elfogadom azt, ahogyan alakulnak az események, és mindig minden helyzetet próbálok szeretettel megoldani.

– Mint például?

– Eddig például egy munkánál a jó légkör mellett az is fontos volt számomra, hogyan áll a hajam, milyen a sminkem, jó-e rajtam a ruha. Profi voltam. Ma már csak az számít, hogy akikkel aznap együtt dolgozom, hogyan érzik magukat. Ha valaki furcsán viselkedik, nem ítélkezem, hanem igyekszem jobb kedvre deríteni. Amióta így állok a környezetemhez, én is jobban érzem magam. Hiszem, hogy két embert nem véletlenül hoz össze a sors. Azért találkoznak, hogy tanuljanak egymástól, elindítsanak egymásban egy folyamatot, amely jobb útra térítheti mindkettőjüket. Mindannyian sok jelet kapunk, ezeket azonban csak ritkán vesszük észre, mert felemészt minket a megfelelések és a kényszerek világa.

– Gondolom, manapság a család játssza életedben a főszerepet. Milán fiad három-, Lotti lányod másfél éves. Az anyaság miben változtatott meg?

– Jobban odafigyelek magamra. Arra, hogy ne csússzanak ki a számon butaságok. A régen oly gyakori hisztijeimet is visszaszorítottam. Ebben egyébként a párom, Attila (Seres Attila koreográfus – a szerk.) is sokat segített. Amikor az ember két-három éven keresztül minden egyes hiszti után elszégyelli magát, akkor egy idő után beáll a változás.

– Tudni rólad, hogy sokáig voltál szingli, kerested az igazit. A pároddal való találkozás nagy egymásra találás volt?

– Rengeteget le kellett adnom az egómból, hogy egyáltalán észrevegyem Attilát. Ő egyszerű, csendes pasi, nem nyomulós típus. Utólag egyébként kiderült, hogy rengeteg rendezvényen voltunk már ott mindketten, mégsem futottunk össze, talán mert nem volt itt az ideje. És talán mert le kellett szállnom a magas sarkú cipőmről is, ahonnan csak azokat a fiúkat láttam meg, akik magasabbak nálam. Azonban amikor végül észrevettem Attilát, tudtam, hogy ő számomra az igazi. A párkapcsolataimban mindig úgy szerettem volna kompromisszumot kötni, hogy azt ne érezzem tehernek, és ez egyedül vele sikerült.

– A boldog családi élet mellett a karriereddel kapcsolatban is szövögetsz terveket?

– A modellkedés számomra utazást és megélhetést jelentett, nem karriert. Nincsenek megvalósítandó álmaim, nincs bennem semmi vágy, amelyre azt mondhatnám, hú, de jó lenne – már ami a karriert illeti. Feleslegessé váltak számomra ezek a célok. Egyetlen célom, hogy mindig vidám és jóságos tudjak lenni, és hogy a gyerekeink soha ne szenvedjenek hiányt szeretetben.

Exit mobile version