Amy Winehouse az exférjét viszi Kubába

nlc | 2010. Április 27.
Amy Winehouse az exférjét viszi Kubába
A Rehab zűrös életű énekesnője Blake Fielder-Civillel készül Kubába, akivel tavaly augusztusi válásuk után nemrégiben kibékültek. Amy állítólag azt az időpontot foglalta le a romantikus útra, amikor a férjének lejár a bíróság által kiszabott lakhelyelhagyási tilalma. A pár az új közös szenvedélyük, a szivarozás miatt ünnepel éppen Havannában.
 
Egy barátjuk azt nyilatkozta a Sunnak: „Az egész azzal kezdődött, hogy Amy vett egy doboz Romeo Juliettát Blake-nek, mert úgy gondolja, ők is tragikus szerelmesek. Amy és Blake már sokat olvastak a szivarozás hátteréről és kultúrájáról, így most el is  mennének Kubába. Amy szerint van benne valami romantikus, ezért szeretne Blake-kel menni.”
Blake már tavaly februárban elhagyhatta a börtönt, ahová  testi sértés miatt került, de a bíróság arra kötelezte, hogy a drogrehabilitáció teljes idejét az észak-angliai Sheffieldben töltse.
 
A nyilatkozó barátjuk így folytatta: „Amy el szeretne utazni, hogy megünnepeljék, hogy újra együtt vannak. Afféle »második nászút« lesz. Amint a lakhelyelhagyási tilalom megszűnik, már pattannak is.”
 
A 26 éves sztár, aki nemrég új lakást vett Londonban, ahová frissen szabaduló férjével költözne, már megbízta a festő és sohói klubtulaj Sam Shakert, hogy fessen róluk egy közös képet, megpecsételendő a felmelegített kapcsolatot. Sam, aki már több képet festett az énekesnő családjáról, elmondta: „Amy azt mondta, szerette a képeimet, és adott még pár fotót, köztük Blake-ről is. Amikor eljöttek hozzám, Amy kézen fogta Blake-et, és megmutatta neki a festményeket, aki gyönyörűnek találta őket.”
Exit mobile version