Megbukhatnak ők is? Sztárok érettségi előtt!

nlc | 2010. Május 03.
Á, velük úgyis kivételeznek, biztosan átmennek – legyintünk, ha azokra a tinisztárokra gondolunk, akik most érettségiznek. Ám nincs könnyű helyzetük, mivel nekik a tanulás mellett a fellépésekre, próbákra és forgatásokra is időt kell szánniuk. Vajon hogyan tudnak mégis felkészülni? Hiszen arra úgysem kapnak ötöst, ha csak dedikálják a vizsgalapot!

Barbee: „A matektól tartok a legjobban!”

Biztosan sokan magukra ismernek a fiatal énekesnő példájából, hiszen Barbee saját bevallása szerint hajlamos arra, hogy az utolsó pillanatban nyitja ki a tankönyveket.
„Sajnos ez nem a legjobb szokás, de szerencsére ilyenkor annyira nagy bennem a drukk, hogy képes vagyok akár félévnyi anyagot egyetlen délután alatt megtanulni. Ráadásul az is sokat segített, hogy korábban már volt úgynevezett kisérettségink is, így nem lesz teljesen idegen a rám váró feladat. Ettől függetlenül izgulok, a stresszt pedig evéssel vezetem le, így most bármilyen mennyiségű ételt tesznek elém, biztosan eltüntetem. A vizsga alatt is biztosan megéhezem, ezért viszek magammal csokit. Remélem, beindítja az agytekervényeimet, és még a matek is sikerülni fog, mert attól tartok a legjobban. Már egy kettesnek is örülnék!”

Brasch Bence: „Egy fellépésről esem majd be a vizsgára!”

A Csillag születik felfedezettjének az elmúlt fél évben fenekestül felfordult az élete, szinte minden napja rohanással telik.
„Most szombaton is három fellépésem lesz, ezért csak vasárnap lesz esélyem arra, hogy tanuljak a hétfői érettségire. A VIVA Comet pedig pont az írásbeli előtti estén lesz, szinte a partiról esem be a vizsgára, mivel Budapestről kell Mosonmagyaróvárra utaznom az iskolámba. Szerencsére az osztálytársaim rendesek, minden tananyagot és tételt begyűjtenek nekem. Bármelyik tantárgy okozhat meglepetést, de a történelem-írásbelitől egyenesen rettegek, pedig nem vagyok izgulós típus. Hiszek abban, hogy ha az ember erősen koncentrál az adott feladatra, akkor meg tudja oldani. Szóbelinél pedig igyekszem magabiztos lenni, és folyamatos szemkontaktust tartani a tanárokkal. Hátha olyan jól szuggerálom őket, hogy ötöst kapok!”


Kardos Eszter: „A szövegtanulás miatt gyorsabban magolok!”

A Barátok közt Vandája csupán a sorozatban nem büszkélkedhet túl sok baráttal, az életben viszont számtalan segítője akad.
„A forgatások miatt nem tudok olyan sűrűn bejárni az iskolába, de a tanáraim ezt szerencsére tolerálják, az osztálytársaim pedig minden szükséges jegyzettel ellátnak. Bár jobban szeretek részt venni az órákon, és figyelni, mert akkor a fejemben marad az anyag. De mivel hatalmas szövegtengereket kell megtanulnom a sorozatban, gyorsabban megy a magolás is. Így akár egy olvasás után is megjegyzem a tudnivalók nagy részét. A »rendes« érettségim csak jövőre lesz, de előre hoztam a földrajzot, amiből május közepén vizsgázom. A legjobb barátnőmnek viszont erősen szorítok hétfőn, mert most esik át a tűzkeresztségen.”

Lola: „Örülök, hogy túl vagyok rajta!”

Az érettségi időszaka alatt az énekesnő maximálisan együtt érez azokkal, akik a tételekkel kínlódnak. Bár Lola már két éve túl van rajta, máig élete legborzalmasabb élményének tekinti.
„Szinte rettegtem, és a vizsga előtt napokig rémálmaim voltak. Amikor elém tették a matematika-feladatsort, annyira rosszul lettem, hogy tíz percig hozzá sem tudtam kezdeni a megoldásokhoz. Talán az is tetézte az izgalmamat, hogy nem ismertem senkit azon a helyen, ahol érettségiztem: háromszor váltottam iskolát, és végül estin fejeztem be, mert a fellépéseim mellett csak így jutott időm a tanulásra. A legjobb barátnőm volt az egyedüli segítségem, aki leültetett az íróasztal mellé, és kikérdezte tőlem az anyagot. Örültem, hogy végül sikerült, és a sarokba dobhattam a könyveimet. Most pedig nagyon drukkolok Barbeenak és Bencének!”

Exit mobile version