Gönczi Gábor: Élvhajhász nőfalóból mintaférj lettem!

p. andrea | 2010. Május 18.
Munkamániás élvhajhász volt, aki az élet napos oldalán élt, és annak minden pillanatát kiélvezte: hajnalig bulizott, zenélt, hódított, szorgalma és vitathatatlan tehetsége révén pedig a szakmájában sikert sikerre halmozott. Gönczi Gábor azonban igencsak megváltozott. A szakmai precizitás megmaradt, de belül jócskán lehiggadt, felelősségteljesebb lett, és magánéletében is megállapodott, hiszen megnősült. Akit ma látni: egy vonzó, sikeres férfi, aki pontosan tudja, hogy mit is akar az élettől, és hol a helye a világban.
Fotó: Bársony Bence
Fotó: Bársony Bence

– Öt esztendővel ezelőtt beszéltem veled utoljára. Akkori önmagad tejfölösszámú kamasznak tűnik ahhoz a pasihoz képest, akinek ma látszol. Te is érzed magadon ezt a változást?

– Lehet, hogy öt esztendő önmagában nem tűnik hosszú időnek, de akkor 29 voltam, ma pedig 34 vagyok, és ez az életszakasz egy férfi életében nagyon jelentős változásokat eredményez. Megáll, és elgondolkodik a jövőjéről, hogy hol tart most, és mit szeretne a jövőben. Én is feltettem magamnak azokat a kérdéseket, amelyeket számos korombeli pasi feltesz. Tulajdonképpen mit is akarok én az élettől? Hogyan tovább? Sokáig csak a munka és a zenélés számított. Ambiciózus voltam, meg akartam teremteni a jövőm alapjait. Hétköznap éjjel-nappal dolgoztam, hétvégenként pedig a zenekarommal léptem fel (a Smile együttes – a szerk.). Ami a magánéletemet illeti, elsősorban szép, hosszú kapcsolataim voltak, amelyekből sokat tanultam, általuk lettem az, aki ma vagyok. Ám úgy hozta az élet, hogy éppen öt évvel ezelőtt fél évig egyedül voltam, és ekkor mindent kipróbáltam, amiről azt mondják, hogy egy férfinak ki kell. „Eseménydús” félév volt, ugyanakkor gyümölcsöző is, hiszen végre meg tudtam fogalmazni a terveimet, a vágyaimat. Nem akartam mást, mint megtalálni az egyensúlyt a munka, a magánélet és a szenvedély között.

– Ahogy elnézlek, ez sikerült is…

– Szerencsés vagyok, hiszen minden rendben van körülöttem. Rájöttem, hogy nem kell 0–24 óráig dolgozni, a mindennapokba bele kell, hogy férjen egy tartalmas, kiegyensúlyozott magánélet, hobbi és a sport is. Sokkal felelősségteljesebb vagyok, mint egykoron voltam, jobban odafigyelek a körülöttem élőkre, és érzékenyebb vagyok a külvilág rezdüléseire. Önző ugyan soha nem voltam, a családomat, a barátaimat mindig is segítettem, de kicsit háttérbe szorítottam önmagamat. Ez pedig, azt hiszem, a javamra vált.

Névjegy
  • Név: Gönczi Gábor
  • Született: 1975. augusztus 10.
  • Csillagjegye: Oroszlán
  • Születési hely: Budapest
  • Családi állapot: házas, felesége Tatár Csilla műsorvezető
  • Foglalkozás: műsorvezető, RTL Klub – Fókusz

– Ebben a nagy változásban biztosan nagy, döntő szerepe volt annak, hogy megnősültél. Csilla miben más, mint a többi nő, akikkel dolgod volt?

– Nagy találkozás volt a miénk. Nemcsak azért, mert az első pillanatban tudtuk, hogy vonzódunk egymáshoz, hanem azért is, mert a legjobb pillanatban sodort minket egymás mellé az élet. Nem vagyok biztos abban, hogy ha huszonévesen találkozunk, akkor is sikerül megőriznünk a pillanatnyi boldogságunkat. Erre a kapcsolatra meg kellett érni. Egy férfi sok dologban olyan, mint a bor: érnie kell. Amikor Csillával megismerkedtünk, én éppen akkoriban jöttem rá, hogy meg akarok állapodni. A találkozásunk idején már érett fejjel, felnőttként tudtam gondolkodni, Csilla pedig éppen azon tipródott, hogy hiába él, élt kapcsolatban, mennyire hiányzik neki az igazi, nagy szerelem. Egy esküvőn találkoztunk, ő családtag volt, és vendég. Rögtön öt órát beszélgettünk. Amellett, hogy nagyon szép, vonzó nőnek találtam, tetszett, hogy van humora, egyénisége, jól éreztem magam vele. Aztán minden ment magától. Persze össze kellett csiszolódnunk, de azt gondolom, sorsszerű volt, hogy éppen akkor találkoztunk, amikor már mindketten nyitottak voltunk egy életre szóló kapcsolatra. Csilla egyébként sokat formált rajtam. Előtte tékozló és igencsak egészségtelen életet éltem, faltam a hamburgert, hajnalban kerültem ágyba, alig sportoltam, és súlyproblémáim is voltak. Csilla ellenben bioételeket fogyaszt, korán lefekszik aludni, és mindennap sportol. Emellett jógázik, és sokat foglalkozik saját belső harmóniájával is. Eleinte nem tudtam ezeket hova tenni, de ma már örülök, hogy hatással volt rám, és én is elkezdtem tudatosabban étkezni és mozogni. Ezért is mondom: a sors akarta, hogy Csillával összekerüljünk.

Fotó: Bársony Bence

– A Fókuszban mégsem hordod a jegygyűrűdet…

– Nem mondod, hogy ezt megfigyelted! Meglepődtem. Ez tudatos, nem azért van, mert szégyellem, hogy nős vagyok, vagy mert elfelejtettem. Amikor képernyőre kerültem a Fókuszban, megbeszéltük a kollégáimmal, hogy adásban nem viselek semmilyen ékszert, és ehhez azóta is tartom magam, függetlenül attól, hogy megnősültem. Egyébként nemcsak a Fókuszban, de a koncertjeimen vagy sportolás közben sem viselem. Ott a mikrofon a kezemben, és zavar.

– Nyilván elriasztaná a sikoltozó rajongó kislányokat.
– Á, azokat semmi sem riasztja el. Szerencsére, hozzáteszem, hiszen hozzátartoznak a koncertjeinkhez. (Nevet.)

– Ez a jegygyűrű dolog is azt támasztja alá, hogy mennyire fegyelmezett vagy a munkádban.

– Engem már azonosítanak a Fókusszal, szinte eggyé váltunk, és ez felelősséggel is jár. Elmesélek egy példát, csak hogy érthető legyen, mennyire összekapcsolnak az emberek a műsorral. A közelmúltban kórházban voltam, hiszen kivették a mandulámat. Nagyon fájdalmas volt, nehezen viseltem. Az éjszaka kellős közepén iszonyatosan rosszul voltam, alig álltam a lábamon, és kisántikáltam a nővérekhez, hogy kunyeráljak egy kis fájdalomcsillapítót. Nem mondanám, hogy túl bizalomgerjesztő látvány voltam, amikor a fájdalomtól eltorzult arccal botladoztam a gyógyszerért, és miközben a nővér segített rajtam, máris elkezdte mesélni, hogy milyen magánéleti problémái vannak, és hogy a Fókusz hogyan oldhatná meg ezeket. Persze nem lehet őt hibáztatni ezért, egyszerűen csak a Fókuszt láttam bennem, nekem pedig kötelességem volt végighallgatni, és másnap kitalálni valami jó megoldást számára.

– Visszatérve Csillára, nincs közöttetek szakmai féltékenység? Hiszen most indul be a karrierje, egyre többet látni a képernyőn.

– Mi mindig támogatjuk a másikat, többek között ettől is jó a kapcsolatunk. Pontosan tudom, hogy Csillának mennyire fontos a karrierje, és én nem akarom, hogy bármiről is lemaradjon, vagy hogy ne valósítsa meg az álmait. Nem rivalizálunk, hanem segítjük egymást. Csilla most éppen abban a helyzetben van, mint amiben én voltam hét éve. Vicces, de az akkori önmagamat látom benne. Remélem, teljesülnek az álmai. Megérdemli, hiszen tehetséges és nagyon elhivatott.

– Visszanézitek egymást a tévében?

– Egymás legnagyobb kritikusai vagyunk, és ez jó, hiszen rengeteget lehet a másiktól tanulni.

– A stylistok a műsorokban kihasználják, hogy Csilla vonzó nő, és meglehetősen szexis ruhákat adnak rá, a nézők pedig legeltetik rajta a szemüket. Nem zavar ez téged?

– Nem zavar, örülök, ha megnézik a feleségemet. Nincs rajta takargatnivaló, hiszen kétségtelenül szép nő, amit természetes, hogy észrevesznek a férfiak. Az sem zavar, ha a férfiak, mondjuk, ajánlatot tesznek neki, akkor gurulnék csak be, ha igent mondana valamelyikre, de ez fel sem merül! Nem vagyok féltékeny, hiszen számos forrásból tudom, hogy Csilla hűséges hozzám. Mindkettőnknek lehetne oka a féltékenységre, de mi bízunk egymásban. Szerencsére külsőleg megtaláltuk egymásban az ideálunkat, így nincs bennünk hiányérzet, hogy valami nem stimmel vagy nincs meg a másikban.

Fotó: Bársony Bence

– Modern pár vagytok, akik rengeteget dolgoztok. Hogyan oldjátok meg a mindennapokat?

– Kétségtelen, hogy sajnos nem jut annyi idő egymásra, mint amennyit szeretnénk. Renegeteg lógunk a telefonon. Én este tíz után érek haza, Csilla pedig akkor már általában alszik. Emellett, ugye, vannak fellépéseim is. Szerencsém van, hiszen Csilla jól viseli, hogy nem vagyok folyamatosan mellette, neki is önálló élete van. Amikor együtt vagyunk, igyekszünk minél tartalmasabban tölteni az időt, olykor csak két-három napra elutazunk, hogy kicsit elbújjunk a világ szeme elől, és kettesben legyünk. Ezek a pillanatok, napok felértékelődnek, hiszen sajnos viszonylag kevés van belőlük. Ilyenkor beszélgetünk, élvezzük egymás társaságát, finom borokat iszunk. Érdekes egyébként, hogy mennyire megszerettem a borokat, pedig régebben alig ittam. Főleg a rumos alapú koktélokat szerettem, azokat is inkább a gyors hatásuk miatt. Ma már sokkal jobban élvezem egy finom bor zamatát. Látod, ehhez is meg kelett érnem…

– Tíz év múlva hogyan látod magad?

– Szeretnék akkor is az RTL Klubnál dolgozni, zenélni, és boldog lenni. Terveim szerint tíz év múlva már lesz két gyerekem is. Így amikor felhívsz, lehet, hogy azt fogom mondani, nem érek rá most, mert a gyerekek leckéivel foglalkozom…

Exit mobile version