| Hajós András Fotó: Sanoma-archívum |
– Amikor elkezdték beharangozni A cég hangját, sok félreértés volt, hogy ez tehetségkutató vagy szórakoztató műsor. Te hogyan határoznád meg?
– Én azt mondanám, hogy lazaságkutató és hangulatkutató műsor, csak a tehetségkutató-dömping miatt nem tudnak másra gondolni az emberek. De nem baj, majd menet közben rájönnek, hogy ez másról szól.
– Már lement néhány adás, és lehet látni, hogy valóban felszabadultak a színpadon a szereplők. Ez a felszabadultság valódi?
– Abszolút valódi. Persze nyilván valamennyiükben bujkált előtte valami kis szereplési vágy, hiszen aki gátlásos, nem is jelentkezik. De volt egy-két eset, amikor a műsorvezetők kifejezetten meggyőztek valakit, aki eleinte teljes egészében elzárkózott a szereplés elől. Én ezeket szeretem a legjobban, amikor egy visszahúzódó ötvenes úrból egyszer csak a rock and roll királya lesz tizenöt percre.
– Tanultál valamit A cég hangjából?
– Azt tanultam belőle, hogy van néha olyan helyzet, amikor föl kell adni azt a kívülállást és cinizmust, amely rám jellemző. Nem fogja látni senki – mert annyira már vagyok profi, hogy senki nem látja, ha felvétel közben sírok –, de egyszer nálam is eltört a mécses, mert nagyon megérintett egy pillanat. Én ezt a pillanatot vittem haza a műsorból.
– A korábbi interjúkban önmagadról nagyon sokszor tévés termékként beszélsz. Ennyire tudatos ember vagy?
– Nem feltétlenül, de nekem ez a munkám, és tudatosan ellene megyek annak az ostoba hiedelemnek, hogy amit a tévében látnak rólunk, az mi vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy hazudok a tévében, hanem azt, hogy a személyiségemnek csak kis része látszik ott, és szándékosan kevesebbet engedek magamból látni. Van, aki a teljes kitárulkozásával éli meg a médiaszereplést, én a távolságtartást választom. Én többet dolgozom azon, hogy úgy általában ne szerepeljek az újságokban, mint mások azon, hogy végre bekerüljenek. Interjút sem szeretek adni.
– Van ebben egy ellentmondás, hogy szerepelni szeretsz, de a velejáróit már nem szereted.
– Bocsánat, senki nem mondta, hogy szerepelni önmagáért szeretek. Nekem ez lett a munkám. Gondolkodás nélkül váltanék, ha találnék olyan munkát, amely ugyanennyi pénzt és ugyanennyi szabadságot ad. Egy bizonyos mennyiségig persze szeretem, mert a saját tehetségemet kiteljesíthetem, de én legszívesebben olyan tévéműsorban szerepelnék – sok pénzért –, amit le sem adnak.
| Fotó: Sanoma-archívum |
– A szereplést úgy értettem, hogy aki nem szeret szerepelni, az kerüli az ilyen helyzeteket, és nem áll ki sok százezer ember elé.
– Jó, nincs ellenemre, az alkatomban benne van, meg valaha szerettem és érdekelt. Aztán az ember egy kicsit megunja. Önmagában nem tölt el boldogsággal az a tudat, hogy szerepelhetek. Az tölt el boldogsággal, ha értelmes dolgot csinálhatok. A cég hangja ilyen volt.
– 2004-ben azt nyilatkoztad, hogy a talkshow műfajt egyelőre abbahagyod, de nem adod föl teljesen. Azóta eltelt hat év, gondolkozol még talkshow-ban?
– Nagyon ritkán jut eszembe. A televízión kívüli világon gondolkozom. Most például nagyon közel vagyok egy színházi est megvalósításához. Ezt stand-up tragedynek neveztem; olyan önálló estről van szó, amelyben beszéd is és zene is lesz, de erről nem akarok többet elárulni, mert olyan jó ötletet találtam ki, hogy biztos ellopnák.
– Mi a véleményed arról, hogy elterjedt rólad a neten: „Amelyik műsorban Hajós András szerepel, az megbukik.”
– Egyrészt még én kezdtem el ezen viccelődni öt évvel ezelőtt a Késő este Hajós Andrással című műsorban. Másrészt elsősorban producerként buktam meg, jelenleg mint televíziós szereplő keresett és elismert vagyok. Azt üzenem minden fikázónak, hogy én baromi jól szórakozom azon, hogy olyan fantáziátlanok, hogy még ehhez is nekem kell mondatot adni a szájukba.
Nem esik jól egyébként, meg néha megvisel, de mostanra tudomásul vettem, hogy ha én elkezdtem viccelődni ezzel, akkor ezzel mások is viccelődnek.
– Gyakran hallani, olvasni, hogy Hajós András nehéz ember. Nehéz embernek tartod magad?
– Sajnos igen. Sajnos nekem a legnehezebb, tehát bárkinek bármilyen problémája volt velem, utólag üzenem, hogy nekem sokkal nehezebb magamat elviselni. Nem könnyű, ha tehetségesnek tartanak olyasmiben, amit nem becsülsz túl sokra. Én ebből próbálok kivakarózni. Szeretnék mellétenni saját erőből valamit, amit nem a szüleimtől örököltem, vagy nem a genetika adott.
Szóval én sokat kínlódom, őrlődöm, magamat elemezgetem, próbálom magam megérteni, ami szerintem azért helyes, mert ezt a kalandot, hogy élve születtünk, körülbelül 60-80 éven keresztül éljük át, előtte és utána évmilliárdok vannak, amíg nem élünk. Ezért érdemes gondolkodva élni, és nem csak bambulni egy hamburgerrel a szánkban.