Paul Potts a feleségét is elhozta Magyarországra!

nlc | 2010. Június 01.
Június 2-án Budapesten ad koncertet Paul Potts operaénekes, akit egy angol tehetségkutatón fedeztek fel. A tehetséges énekest felesége is elkísérte Budapestre.

Paul másodszorra jár Magyarországon. Tavaly már ellátogatott hozzánk, akkor megfogadta, hogy legközelebb a feleségét is elhozza Budapestre.

Paul és felesége, Julie-Ann


„Rengeteget meséltem a páromnak az önök fővárosáról, és mindenképpen szerettünk volna közösen visszajönni ide. Terveztük, hogy hajókázunk a Dunán, de sajnos az eső közbeszólt. Eddig alig láttunk valamit a városból, mert folyamatosan esik az eső, érdekes, hogy tipikus angol időjárás van most Magyarországon”
– mondta nevetve Paul, akinek a turnéja közben egy másik fontos dologgal is foglalkoznia kell, hisz nemrégiben vettek új házat feleségével.

 

 

Név: Paul Robert Potts

Született: 1970. október 13.

2007-ben megnyerte a  Britain’s Got Talent versenyt.

„Egyelőre nem sok időnk van a házzal foglalkozni, de a festésen már túl vagyunk. Képzelje, én magam festettem az otthonunkat. De remélem, hogy a turné után teljesen kész lesz az új lakásunk.”
Paul egy korábbi interjúban elmondta, hogy bizony már tanulja a gyerekdalokat, és reméli, hogy hamarosan a saját csemetéjének is énekelhet.
„Még mindig csak tanulgatom a gyerekdalokat, sokat énekelgetek, ez a kérdés most is napirenden van nálunk” – mesélte szűkszavúan az énekes. Kíváncsiak voltunk, hogy egy operaénekes milyen zenét hallgat a szabadidejében, és meglepő választ kaptunk: „Persze rengeteg komolyzenét, klasszikust hallgatok, de nagyon szeretem az angol Keane együttest, Phil Collinst vagy a Genesist. Szóval mindenevő vagyok.”

 

 

Exit mobile version